𝐕𝐄𝐍𝐆𝐄𝐀𝐍𝐂𝐄 | Bosszú I.

12.fejezet

- Biztos vagy te ebben? – kérdezte Dis, belépve Damon magán könyvtárába, mely egyben irodaként is funkcionált. A férfi gyakran itt töltötte a szabadidejét, hol csak olvasgatva, de többségében a királyság dolgaival foglalkozva.

- Miben? – pillantott fel a kezében tartott levélből, de aztán ahogy a férfira nézett, rögvest értette, hogy miről, pontosabban kiről van szó – Mit csinált? – ráncolta össze a szemöldökeit.

- Kimondottan semmit. Mindössze minden egyes edzésével eltöltött óra... Nem tudom, Damon. Nincs jogom megkérdőjelezni a döntésedet, beleszólni pedig végképp nincsen-

- Hagyjuk a formaságokat – szakította félbe felsóhajtva – Tudod jól, hogy már régóta nem uralkodó és alattvalója kapcsolatban vagyunk, magunk között soha nem kellett úgy tenned. Úgyhogy csak mondd!

- Aggasztó. Nagyon rossz ötletnek tartom ezt az egészet. Küzdd, keményen eddz, de csakis azért, hogy feléd kerekedhessen, még ha nincs is tisztában azzal, hogy ez mennyire lehetetlen, akkor is nyomasztó mennyire bosszúszomjas. A bosszú a lehető legrosszabb, egyszerűen nem tud tőle tisztán gondolkodni... Bármikor elborulhat az agya. Nem tartom kizártnak, hogy előbb vagy utóbb kár tesz magában, de legfőképpen valaki másban. Legutóbb diszkréten rendezték, s ha ezáltal el is nyerte sokuk elismerését, amikor rájönnek, hogy valóban jobbá válhat náluk, jobbá, egy nő, megtesznek mindent azért, hogy eltűntessék szem elől.

- Furcsa ezt a te szádból hallani. Nem tudom eldönteni, hogy éppen őt félted, vagy magad miatt aggódsz, hogy nehogy egy napon még ő érte leváltsalak – Dis hitetlen tekintete mosolygásra késztett a férfit.

- A katonáimat, a mi katonáinkat féltem! De legfőképp téged!

- Engem? – kérdezett vissza értetlenül – Nem az imént mondtad, hogy esélye sincs ellenem?

- Tudod jól, hogy miről beszélek – válaszolta komoran, mire Damon összeszorította az ajkait. Egy pillanatra farkasszemet néztek - Ha már ennyire kényszerülsz egy párra, egy királynőre magad mellé, legalább a nemesebb rétegből válassz! – tette karba a kezeit a férfi.

- Ez az én birodalmam, az én szabályaim, mindenki gondolhat azt, amit akar! Ha egyedül uralkodom még évszázadokig sem szólhat bele senki!

- És Aila?

- Tudod jól, hogy vele más terveim vannak!

- A kettő nem zárja ki egymást! De egyébként is kezdem úgy érezni, hogy nem veszed észre, hogy gyűlöl! Legalább elárulnád, hogy hogy akarod, ezt enyhíteni, ha csak nem az ellenkezőjét elérni?

- Szinte még gyerek... Bele fog törődni.

- Gyerek? Huszonhárom éves!

- Én pedig százhetven vagyok! Még bőségesen van ideje fejlődni, megérteni ezt a mai világot, hozzánk képest borzasztóan fiatal! Mi több... már-már megdöbbentő. Hisz az elmúlt évtizedekben nem is igazán születtek tündérek. Manapság egyre ritkább nem korunkbeliekkel találkozni. Fogalmam sincs milyen lehet így felnőni, hogy nincsenek társak, barátok, bárki hozzád hasonló az életben...

- Sokszor feljött már ez a téma, de ha ismét idejutottunk szeretném külön felhívni a figyelmed arra, hogy ez mégis mekkora probléma. És hogy miképp lehetne tenni ellene, bármennyire is szembe megy az az elveiddel – Damon tekintete elsötétült, tudta mit fog hallani, ahogy Dis is tudta, hogy mennyire utálja ilyenkor őt ezért. De muszáj ezzel állandóan szembesítenie, mert el fog jönni az idő, amikor kénytelenek cselekedni – Ha így halad ez tovább, előbb vagy utóbb mind beleőrülünk. Besokallunk. Néha az öröklét inkább átok, mint sem áldás. Tudod jól, hogy azért nem élnek több ezeréves tündérek, mert nem bírják. S ha nincs más út, hát az öngyilkosság marad. Milyen érdekes lenne, ha egy faj nem polgárháborúban vetne véget egész társadalmának, hanem mindenki egyenként saját kezűleg tenné. Ha nincs utánpótlás, kihalunk – rántott vállat, keserű tekintettel.