𝐕𝐄𝐍𝐆𝐄𝐀𝐍𝐂𝐄 | Bosszú I.

10.fejezet

Aila újabb és újabb könyvet helyezett le maga elé az asztalra, az ajtó mellett mereven álló férfi pedig mind ezt csak némán, összeráncolt szemöldökkel figyelte. Adrien-nek hívták.

 A lány nem különösebben tudott a férfiról bármit, mindössze csak fel akart jönni a könyvtárba, de se Ayden, se Dis nem ért rá, így hát a parancsnok egy szerencsétlen katonát küldött vele kísérőnek. A férfi igazából jó társaság volt, mert nem igazán beszélt. Ahogy nem is tűnt úgy, hogy bármelyik pillanatban szívesen megfojtaná a lányt, néhány társával ellentétben.

Mivel Aila nem különösebben ismerte, nem is igazán érdekelte, hogy mit gondol, így ahelyett, hogy sietett volna, nyugodtan elütötte az idejét a könyvtárban, amíg a férfi csak némán szobrozott.

Dis-szel a napokban megkezdték a közös edzéseket, a férfi elsősorban fegyverek nélküli közelharcra tanította a lányt, hisz egyértelmű volt, hogy erre volt a leginkább szüksége. Néha Ayden is becsatlakozott hozzájuk Aila nagy meglepetésére, de úgy tűnt, hogy a két férfi igazán jól ki jön egymással, még ha ezt elsőre nem is gondolta volna. De csakhogy Dis önmagához méltó legyen, vagy fél órán keresztül magyarázta a lánynak, hogy mennyire ne bízza el magát ebből a párbajból származó nyereségtől, ugyanis Wilfredo még ha nem is úgy tűnik, alig tíz éve van itt, tehát hasonló ideje kezdett el edzeni, mint a lány. Ebből kifolyólag Aila jóval erősebb ellenfeleket is kifoghatott volna, akikkel szemben nem biztos, hogy lett volna esélye. Igazán biztató szavak voltak ezek, de a lány nem vette magára, megértette, hogy csakis az ő érdekében mondja mindezt.

Aila felsóhajtva rogyott le egy fotelbe, miközben elkezdte átlapozni az első keze ügyébe kerülő könyvet. Adrien csak némán, érdeklődve figyelte őt, de nem szólt egy szót sem. Ha ez így megy tovább, legközelebb is őt kéri maga mellé.

Az első könyv nem az volt, amit keresett, ahogy a második és a harmadik sem. S így tovább. Felemelkedett a helyéről, majd még egy stócnyi könyvet szedett össze, míg nem körülötte mindenhol könyvhegyek álltak.

Fáradtan dőlt hátra a foteljében mikor már vagy századszorra sem járt sikerrel.

- Szeretnéd, hogy segítsek abban a… bármiben is, amit csinálsz? – hallotta a férfi hangját, mire elhúzott szájjal pillantott körbe maga körül.

- Visszatennéd ezeket a könyveket a helyükre? – kérdezte miközben felkelt a helyéről, egy újabb polcot tűzve ki maga elé célként.

- Nem teljesen erre gondoltam – sóhajtotta válaszul, de aztán elkezdett visszapakolni.

Aila csípőre tett kézzel méregette a könyvek gerincet.

- Biztosan nem tudok segíteni neked meg találni azt, amit keresel? – hallotta maga mögül ismét a férfi hangját. A lány csak vállat rántott.

- Nem hiszem, hogy tudnál – Emelt le egy könyvet a polcról, belelapozva, de ahogy kinyitotta azt lapok hullottak a földre. Értetlenül hajolt le felszedni őket, de amikor a kezébe került az egyik lap, hirtelen megdermedt.

- Találtál valamit? – kérdezte a férfi, ki az asztaltól nem láthatott pontosan rá arra, ami a lány körül hevert.

Aila gyorsan összeszedte a megviselt sárga lapokat, majd a hóna alá vágta a könyvet. Igyekezett nem mosolyogni. Közben megrázta a fejét, de látta a férfi tekintetében, hogy nem hisz neki. A lány, hogy ne legyen feltűnő az, hogy csakis egy bizonyos könyvvel távozik, gyorsan besietett a polcok útvesztőjébe és összeszedegetett még néhány érdekesnek tűnő kalandregényt. Mire végzett, a férfi is ismét az ajtó mellett állt, a könyvek pedig visszarakva a helyükre. A lány elmosolyodott.