𝐕𝐄𝐍𝐆𝐄𝐀𝐍𝐂𝐄 | Bosszú I.

15.fejezet

A visszafelé úton ketten is leváltak tőlük, Aila pedig pontosan tudta, hogy mégis hova mennek elkölteni minden megszerzett aranyukat, ahogy Ayden sokat mondó tekintete is árulkodó volt.

- Ugye tudod, hogy ha te is... - kezdett bele Aila követve a férfi tekintetét – Nos... tudok boldogulni egyedül is.

Ayden csak mosolyogva pillantott rá, de megrázta a fejét.

- Nem szokásom ilyen helyekre járni – rántott vállat, majd a lány átkarolva vonultak tovább vissza a palota felé, még egy társukkal karöltve.

A bejutás könnyen ment, s úgy festett, hogy egyáltalán nem buktak le senki előtt. Bár Aila már-már várta, Damon sem jelent meg a későbbiekben őt keresve ezügyben. Pedig teljes mértékben kételkedett abban, hogy ne tudna róla. Túlzottan komolyan és fenyegetően közölte még a legelején a tényeket vele. Csak abban reménykedett, hogy nem Ayden fog kapni majd emiatt, még ha valójában ő rángatta is őt ebbe bele.

Két nappal később sem volt változás. Minden folytatódott a maga megszokott rendje szerint.

Aila viszont aznap úgy gondolta, hogy egy kicsit kockáztat és a szokásos ellenére inkább egyedül megy fel a könyvtárba. A szolga bejárót használta. Nem volt kedve senkit sem felrángatni magával, nem mellesleg sokkal könnyebben tudott kutatni az őt érdeklő témákban, bármilyen zavaró forrás nélkül, még ha a kísérői nem is nagyon szokták megkérdőjelezni könyv választásait.

Az épületszárnyban néma csend honolt. Kellemes hangulat ölelte körbe, ahogy egyedül lépkedett a sorok között, pásztázva a könyvek gerincét. Teljes mértékben maga sem tudta mit keres. Jó lett volna többet kideríteni az épületről, a királyság múltjáról, de magáról a mágiáról is. Damon-éről. Rá kellett jönnie, hogy nagyon keveset tud a férfi képességeiről, hogy valami nagy rejtőzik mögötte, valami nagynak muszáj mögötte állnia.

Összegyűjtött mindent, amit talált, még ha többen is reménykedett. Felhalmozta egy asztalra a könyveket, készen, hogy lekapjon onnan egyet, s neki lásson kutatni, ámbár tudta, hogy egy részüket végül úgyis magával fogja vinni és csak odalent, nyugodtan a saját szobájában fogja elolvasni őket.

Úgy döntött újabb kört megy. Biztosan valami elkerülte a figyelmét, valami, ami még fontos lehet. Ismét a sorokat pásztázta, s már kiszúrt egy könyvet, amikor az ajtó nyílásának hangja csapta meg a fülét, majd alig hallható, szinte nesztelen hangok követték azt.

Damon?

Mély lélegzetet vett, ahogy visszatette a kezében tartott könyvet a polcra, majd a lehető leghanyagabbul hátra pillantott. Csakhogy nem Damon állt az ajtóban.

Sokkal rosszabb volt a helyzet annál, amire számított.

Összeszorította az ajkait, ahogy Rylan arcára széles, már-már gúnyos mosoly húzódott.

- Mily' meglepetés – túrt hófehér tincseibe a férfi elvigyorodva lassú léptekkel megközelítve őt, de az imént egy pillanatra valóban meglepettnek tűnt.

- Mit keresel itt? – kérdezte tőle Aila, igyekezve nyugodtan kezelni a helyzetet. Nem tudta, hogy kellene-e aggódnia, hogy van-e oka félni a férfitől. Az első találkozásuk zárása a legkevésbé sem sikerült jól. De talán, ha nem provokálja nem lesz gond. Mindenesetre egyik kezét közvetlen a tőre mellett tartotta.

- Ezt én is kérdezhetném – válaszolta Rylan hanyagul, mire Aila felsóhajtva ismét a könyvespolcra terelte tekintetét, de minden izma megfeszült, készen a hárításra, vagy épp a támadásra - Mintha Damon egyszer említette volna, hogy nem enged egyedül mászkálni a palota területén. Szóval, mégis hol a kísérőd? – tett felé újabb lépéseket, mely miatt Aila csak még feszültebbé vált.