𝐕𝐄𝐍𝐆𝐄𝐀𝐍𝐂𝐄 | Bosszú I.

20.fejezet

Aila-nak a legkevésbé sem volt kedve másnap este Damon-nel edzeni. Ami furcsább volt, hogy a férfi nem is kereste, a lánynak pedig fogalma sem volt arról, hogy mégis mi tévő legyen. Tisztán emlékezett rá, hogy megegyeztek, hogy két nappal később, a vacsora utáni estén folytatni fogják ott, ahol abbahagyták, s bármennyire is nem volt kedve menni, be kellett látnia, hogy igenis szüksége van a férfi segítségére. Mert fejlődnie kell, tudnia kell kezelni egy ilyen helyzetet. A napokban visszatérő álma csak még jobban erre késztette. Nem lehet tehetetlen, gyenge, nem hagyhatja, hogy bárki a kedvére játszadozzon vele, tegye azt bármilyen módon. Túl kegyetlen volt a világ ahhoz, hogy egyszerűen csak bízzon a szerencsében, tudnia kell cselekedni.

Így bár hívatlanul, de ott állt, azelőtt a hatalmas terem előtt, ahol a napokban edzettek. A szolgabejárókon keresztül jutott fel ide és nem is futott össze egyetlen őrrel sem a folyosón. A két szárnyú ajtó ismételten őrizetlenül állt. Viszont valami furcsa volt, nyomasztó volt a csend. Sehol egy lélek.

Közel tartotta a kezét a tőréhez, amikor benyitott, majd belépett a terembe. Az ajtó némán becsukódott mögötte.

Hiába a hatalmas nyitott terasz, odabent korom sötét volt, nem égtek a fáklyák, még csak a hold fénye sem adott egy cseppnyi világosságot sem. S ekkor történt minden. Valami megmagyarázhatatlan, ijesztő, ám egyben abszurd módon gyönyörű. Úgy tűnt, hogy pont a kezdetekor lépett be.

Hirtelen lángra kaptak a fáklyák, visszatértek az esti fények, és kirajzolódott előtte egy szörnyeteg képe.

Nem, nem is szörnyeteg volt. Inkább egy angyal, éjfekete szárnyakkal, melyek a körülötte terjengő sötétségbe vesztek. Elképesztő volt, ugyanakkor egyenesen rettegett tőle. A sötétség az epicentrumából tovább terjedt, ködként töltötte be a teret, a lény pedig megfordult.

Az a két korom fekete szem rábámult. Nem csak az egész írisze volt fekete, nem az egész szaruhártyája, s a feketeség erekben tovább terjedt a bőrére.

Aila egy pillanatra elfelejtett levegőt venni. A teste magától mozdult, keze már a kilincsen volt, menekülni akart, de az ajtó nem mozdult, hiába rángatta, hiába próbálkozott nem tudta kinyitni. A sötét köd egyre jobban terjedt, egyre jobban közeledett felé, ahogy a lény, a gyönyörű szörnyeteg teljes testével felé fordult. Szemtől-szemben álltak. Aila ekkor pedig felismerte, tudta kivel áll szemben, de egyszerűen képtelen volt elhinni, felfogni azt, hogy ez lehetséges lehet.

Mintha a férfi egy pillanatra a levegőben lett volna. Szinte repült, amikor szárnyakat bontott. Most pedig cipője kopogott a köveken, felé közelített, a lány pedig rettegve préselte hátát az ajtónak. Feltűnt neki a férfi keze, az ujjai, melyek fekete karmokban végződtek, az ujjai végéről felfelé futó erek amelyek eltűntek fekete inge alatt.

Aila keze görcsösen szorongatta a tőrét, de tudta, hogy mit sem ér, hogy egyszerűen röhejes az egész.

Damon nem állt meg, bár a lány őszintén nem tudta, hogy egyáltalán magánál van-e, hogy ő irányít-e, vagy ez a valami, ez a lény, a teljes testét birtokolja.

Aila nem mert mozdulni, a férfi szemeit övező feketeség, a karmai, kezdtek visszahúzódni ahogy alig egy méterre volt már tőle. De Damon nem állt meg. A lány remegő kézzel tartotta felé tőrét, a férfi pedig elmosolyodott, szórakoztatta a helyzet. Ujjait lassan a lány tőrt szorító keze köré kulcsolta. Aila pedig egyszerűen csak hagyta, nem mert szúrni. Volt valami olyan erő benne, mely miatt tudta, hogy ha akarna sem tudna a férfiban kárt tenni. Esélytelen volt.

Damon közelebb hajolt hozzá, még mindig tartotta csuklóját, miközben másik kezével óvatosan megérintette a lány holt sápadt arcát. Aila összerezzenve hunyta le a szemeit.