𝐕𝐄𝐍𝐆𝐄𝐀𝐍𝐂𝐄 | Bosszú I.

36.fejezet

Aila nem volt túlzottan meglepve, amikor az edzésről a szobájába visszaérve egy levelet talált az asztalán, rajta a királyi pecséttel, mely miatt akaratlanul is hitetlenül összeráncolta szemöldökeit. A levél így szólt:

Kedves Katona!

Örömmel töltene el, ha ma estére megajándékozna nemes társaságával, s egy hölgy álruháját öltené, miközben édes szavakkal ecsetelgeti, hogy mily' szívesen fogadná szívemet, miközben azt ujjai között tartva, elégedetten mosolyog holttestemre. Nem szeretnék Önnek csalódást okozni, de attól tartok ezutóbbi nem garantáltan történhet meg ilyen formában, ellenben szeretném, hogy tudja, hogy mindenem, a testem és a csókjaim az öné. Mindösszesen csak kérnie kell, s mindent megkap amire csak vágyik. Kérem ne utasítsa el ezt a nemes lehetőséget, s az Önnek ajándékozott csodálatos, ám de halálos szépségű ruhában jelenjen meg. Ígérem, nem fogok csalódást okozni.

Tisztelettel és szeretettel Őméltósága Damon

Aila végigmérte az említett ágyára leterített ruhát, mely felső része több rétegnyi fehér anyagból épült fel, hosszú, buggyos ujjakkal, majd mindez egy fekete térd alá érő szoknyában teljesedett ki.

Felsóhajtott, majd egy papírt, tintát és tollat előkerítve elkezdett írni:

Kedves Őméltósága!

Nagyra becsülöm drága szavait, ám de elkeseredve hallom, hogy nem valószínű, hogy az este folyamán kezeim közt tarthatom az Ön hatalmas szívét. Úgy vélem sokkal jobb lenne a hangulat némi izgalommal, melyet kétlem, hogy bármi mással előtudna idézi. Mindezzel szemben, mégiscsak megajándékozom Önt társaságommal, amennyiben cserében ígéri, hogy soha többet nem vesz tollat azzal a céllal a kezébe, hogy számomra hízelgő szavakat ontson magából.

Tisztelettel egy katonája

Aila gondosan összehajtogatta, majd a férfi borítékába csúsztatta saját válaszlevelét, s Dis által eljuttatta azt az uralkodóhoz. Nem kapott választ, ellenben Dis megkereste a vacsora időpontjával, s a szokásos kérdéssel, mely szerint szüksége van-e szolgáló lányok segítségére. Aila válasza nem volt.

A férfi az adott időpont előtt pontosan tíz perccel a szoba ajtaja előtt várt rá, majd felkísérte őt az uralkodóhoz, a szokásos helyiségbe.

- Tudod ezek után jobban értékelném, ha inkább személyesen keresnél meg az ilyesféle kéréseiddel – sóhajtotta Aila, ahogy szemügyre vette a szokásos méregzöld színű öltözéket viselő férfit, ki éppenséggel az ő szokásos, díszesen mintázott, faragott székének támaszkodott.

- Szerintem a szív kézben tartós része igazán tetszett neked – Aila elmosolyodott.

- Talán, ha nem írtad volna azt, hogy mindez nem valószínű, rögvest a karjaidba is rohantam volna.

- Nem is várnék mást – csóválta Damon a fejét, ahogy kihúzta székét a lánynak – Na és tetszik a ruha? – vonta fel szemöldökeit, miközben Aila helyet foglalt.

- Fekete. A halál leggyakrabban használt szimbóluma.

- Elvégre az elmúlt hónapokban te hordoztad ennek jelképét a palotában. Vagy pont emiatt zavar? – A lány megrázta a fejét.

- Nem. Végül is ez az igazság, nem? Hisz ez azt jelenti, hogy igenis hatalommal bírtam. Bár nem gondolnám, hogy annyira féltek tőlem – simított végig elmerengve a szoknya anyagán.

- Jobb lenne? Ha rettegnének tőled? – kérdezte Damon, ahogy vele szemben helyet foglalt.

- Szerintem te tudod jól, hogy milyen érzés ez s te általad elmondottakból ítélve, nem. Nem akarok félelmet kelteni. Egyszerűen csak azt akarom, hogy tiszteljenek. De az igazság az, hogy sohasem fognak. Mert egy nő vagyok. Egy lány, aki egyébként is szembeszegült az uralkodóval, egy felségáruló vagyok, akit Őméltósága mégis a kegyeibe fogadott. S mit gondolnak vajon miért? Több mint valószínű, hogy az ágyasa vagyok, egy kurtizán.