𝐕𝐄𝐍𝐆𝐄𝐀𝐍𝐂𝐄 | Bosszú I.

49.fejezet

Aila egyszerűen képtelen volt egy helyben ülni, muszáj volt valamit csinálnia, valamivel lekötnie a figyelmét. Gondolt rá, hogy megkéri Adrien-t, akit már rég nem látott, hogy kísérje fel őt a könyvtárba, hisz mellette nyugodtan keresgélhetett volna, de aztán rájött, hogy jelen helyzetben ezúttal csak Dis lehetne a kísérője, így végül elvette az ötletet. Viszont más is felmerült benne, valami, ami nem hagyta nyugodni.

Landor.

Fogalma sem volt arról, hogy végül mi lett a férfival. De csak egy módon tudhatta ezt meg. Csak reménykedni mert benne, hogy nem fut bele Damon-be. Elsősorban nem a maga érdekében, hanem Dis-ében. Nem akarta a férfit bajba sodorni, ha már egyszer a segítségére volt.

Egy problémája volt, mégpedig az őrök. Mert nem tudta a szobájában található szolgabejárót használni, ugyanis az továbbra is zárva volt. Jobb ötlet híján próbálkozott.

Nos, nem járt sikerrel, csak igazán elutasító szavakat, szúrós pillantásokat és amikor ezek után sem akart visszavonulni, kivont kardokat kapott. Szóval végül hallgatott az őrökre és engedelmesen, messziről elkerülte a felfelé vezető lépcső sorokat.

Egyetlen egy lehetősége maradt, viszont éppúgy nem tartotta biztosnak, hogy azzal sikerrel jár, mint ez esetben. Mi több, lehet, hogy még ki is vívja valaki dühét...

Mély levegőt véve kopogtatott az ajtón, legbelül abban reménykedve, hogy senki sem fogja azt kinyitni. Az nem számított, hogy nyitva vagy zárva áll-e, pár pillanat alatt orvosolni tudta volna az utóbbi által okozott problémát. De nem. Az ajtó kinyílt és egy zöld szempár kíváncsian nézett vissza rá.

- Valami baj van? – kérdezte Dis felvont szemöldökkel. Aila bizonytalanul körbe pillantott.

- Bemehetnék? – húzta el a száját, mire a férfi egy szó nélkül utat engedett neki, majd keresztbe tett karokkal várta, hogy a lány mit akar. Aila nyelt egy nagyot.

- Damon elengedte Landor-t? – pillantott fel aztán a férfi szemeibe idegesen. Dis szemöldöke ráncba szaladt. Majd pár végtelen hosszúságúnak tűnő másodperc után végül a válaszadás mellett döntött.

- Még nem. – Az aprócska „még" reményt adóan hangzott, de a „nem" épp olyan nyugtalanító volt így is.

- Miért nem? – kérdezett vissza Aila rögvest. Dis vállat rántott, a lány pedig idegesen kifújta a levegőt – Sejtettem – motyogta aztán – Figyelj, nem engednek fel egyedül az őrök.

- Nem is értem mit gondoltál.

- Beszélni szeretnék vele. Látni akarom, hogy jól van-e. – A férfi csak csendesen bólogatott.

- Ez mind szép és jó, de szó sem lehet róla – válaszolta Dis higgadtan, mire a lány szemei hitetlenül elkerekedtek, majd lassan összeszűkültek.

- Nem is tudod, hogy-

- Azért vagy itt, hogy a szobámból kivezető járaton keresztül menj fel. Nem vagyok hülye, Aila. De nem hiányzik, hogy engem is bajba sodorj. Azt hiszem éppenséggel én teszek neked szívességet azzal, hogy nem ülök melletted még a szobádban is!

- Ez is benne volt Damon parancsában? – kérdezte döbbenten, mire a férfi gondterhelten felsóhajtott. Aila az ajkaiba harapott.

- Dis, én látni akarom őt! Damon azt ígérete, hogy elengedi. Rám bízta a választást a sorsát illetően és mindez már azután volt, miután kiderült az igazság. Miért nincs akkor még szabadlábon? – Ökölbe szorultak a kezei. A férfi kerülte a tekintetét.

- Nem tudom – válaszolta halkan – Ha tudnám elmondanám, de... Figyelj, nem kellene felmenned. Bármiben is változott meg Damon véleménye, ezzel csak rontasz Landor helyzetén. Ott voltam amikor Damon, nos... elbeszélgetett fele. És tudod nem igazán tetszett neki, amit hallott. – Aila grimaszolt.