𝐕𝐄𝐍𝐆𝐄𝐀𝐍𝐂𝐄 | Bosszú I.

35.fejezet

Aila percekig csak csendben ült az ágyán, az elmúlt egy óra történtein merengve. A könyv, amelyet ajándékba kapott ott hevert mellette, s mindennél jobban kíváncsi volt a benne leírtakra, de egyszerűen képtelen lett volna tiszta fejjel hozzá nyúlni. Pillanatok alatt elkalandoztak volna a gondolatai.

Ő döntött így. Ő döntött a férfi mellett, s most annyira váratlanul érte ennek a jelentősége. Nem gondolkodott, tudta mit akar és ezért azt is tette. De soha nem gondolta volna, hogy tényleg ez az amire vágyik. Hogy mindazok ellenére, amit a férfi vele művelt képes volt őt úgy csókolni, mintha nem is lenne holnap. Mintha ő lenne az egyetlen, aki számítana, mikor egy sírban kellene valahol elásva hevernie. A legrosszabb az volt, hogy Aila-t bántotta ezutóbbi gondolat. Mert szomorú lett volna, ha ez valóban így lenne. Fojtogatta ez az érzés. Fájt a szíve, ahogy belegondolt, hogy a férfi meghal. Pedig nem épp ezt akarta? Nem erre vágyott mindig is?

Most már nem.

A kezeibe temette az arcát, ahogy mély levegőket vett. Utálta, hogy megkérdőjelezi magát. Az ép eszét. Talán abban a börtönben tényleg bekattant és már nincs visszaút.

Megpróbálta bebeszélni magának, hogy csak a helyzet okozta, az, hogy az este mélyebbre ástak, s többet adott magából a férfinak, ez pedig régi emlékeket hozott vissza, más, számára kedves barátokkal, de tudta, hogy ez nem igaz. Mert azok a kedves barátok akkor már nem barátok voltak, ahogy a férfi sem a barátja. Sohasem volt az. S most mégis többnek érzi annál...

Ismerős volt az érzés. A heves szívverése, az égő arca, és az a mosoly, mely most bár fanyarú volt, de csakis a felismeréstől. Mégis, hogy történhetett ez?

Ezt a csatát nem fogja tudni egyről a kettőre megvívni magában. Túl sok ellentmondás volt és túl sok olyan dolog, mely miatt sosem tudna megbocsátani magának. Úgy érezte kettészakítják az érzései, s még messze volt mindennek a vége. Elvégre még csak most kezdődött, nem?

Fogalma sem volt arról, hogy mit akar.

Végül Dis előtt kötött ki, ki kérésére felvezette őt a királyi fürdőszobába. Úgy gondolta, hogy egy forró fürdő abban a hatalmas kádban, azzal a bizonyos kellemes illatú szappannal - mely Damon-re emlékeztette -, igazán jót fog neki tenni.

Dis bekopogott a királyi fürdőszoba ajtaján, viszont amikor odabentről választ kaptak, Aila meglepetten nézett fel a férfi zöld szemeibe. Dis felsóhajtott, ahogy az engedélyre benyitott a fürdő helyiségbe.

Aila nem tudta, hogy be merjen-e egyáltalán nézni, nem hogy még be is menni. De aztán végül csak belépett Dis mellé.

Bár ne tette volna.

Damon oldalra döntött fejjel, a kád aranyozott szélén pihentetve karjait, üldögélt a forró vízben. Elmosolyodott, amikor Aila-val találkozott a tekintetük.

- Nem számítottam társaságra – pillantott aztán Dis-re, mosolya csak még szélesebb lett.

- A hölgy fel kívánt kéreszkedni – nézett Aila-ra, ki a megszólításra felvonta a szemöldökeit. Hölgy?

Lepillantott magára. Hát persze...

Idegesen végig nyalt ajkain.

- Nos, amennyiben a hölgyet nem zavarja társaságom, nyugodtan csatlakozhat – mosolygott a lányra, ki összeráncolta szemöldökeit.

- Visszajövök később – válaszolta összeszűkült szemekkel.

- Dis kérlek hagyj magunkra minket – kérte a parancsnokot a férfi, mire a lány még idegesebb lett. Dis engedelmeskedett, Aila pedig tudta, ahogy utána pillantott, hogy vele kellett volna tartania, amíg még megtehette volna. Most, hogy már be volt csukva az ajtó és mindösszesen ketten tartózkodtak a helyiségben, gyávaságnak tűnt volna menekülni.