𝐕𝐄𝐍𝐆𝐄𝐀𝐍𝐂𝐄 | Bosszú I.

16.fejezet

Aila meglepetten kapta fel tekintetét a kezében tartott könyvről, amikor is kopogtak. Ezzel nem is lett volna semmi baj, csak hogy nem a szobája ajtaján történt mindez. Nem...

Idegesen pillantott a falra, az egykori szolgabejáró egyébként nem kivehető ajtajára.

Nem volt félméterre tőle, ugyanis ő az ágya sarkában ült, míg az átjáró a falnak tolt ágy mögött helyezkedett el. Persze az ajtó a másik irányba nyílt.

Újabb kopogtatás, ezúttal türelmetlenebb. Bizonytalanul mondta ki az aprócska „igen"-t, ahogy kezébe csúsztatta tőrét. Ekkor az átjáró ajtaja kinyílt, a túloldalon pedig egy ismerős férfira vetült a fény.

Damon.

A lány tekintete még értetlenebbé vált.

- Mégis-

Nem tudta végig mondani, ugyanis minden szavát elfojtotta a látvány, az ahogy Damon szépen az újtában álló ágyára térdepelt, majd becsukva maga mögött az ajtót, úgy helyezkedett, hogy az ágy túloldalán le tudja tenni lábait, miközben kényelembe helyezte magát a lány ágyán. Aila teljesen leblokkolva nézte a férfit, nem tudta hova tenni a jelenet abszurditását.

- N-neked is szia – nyögte végül nehézkesen, Damon pedig csak elmosolyodott. Az iménti történések után is a lehető legfenségesebb, úri módon ült ott vele szemben, elégedett arckifejezéssel.

- Nem a legelőkelőbb, igaz? – kérdezte végül csak meg a férfi, mire a lány kis híján tényleg felnevetett. Damon mosolya is őszinte volt.

- Mégis mit keresel itt? – kérdezte Aila a fejét rázva.

- Edzést ígértem mára.

- És az ajtó? – pillantott a másik irányba.

- Azt akarod, hogy a katonáim végleg elkereszteljenek valaki olyannak, aki nem vagy? – A lány felsóhajtott.

- Na és Ayden? Nem tud a szolgabejárókról. Mi lett volna, ha itt van?

- Furcsának találom ezt a kérdést – nyalt végig az ajkain Damon – Mégis milyen gyakran tölti itt az idejét, hogy emiatt neked aggódnod kelljen? – döntötte oldalra a fejét sokatmondó tekintettel – Talán valójában nekem kellene aggódnom? – kérdezte felvonva szemöldökeit. Aila vonallá préselte az ajkait, de aztán Damon elmosolyodva megrázta a fejét – Csak szórakozom veled Aila, hogy igazán őszinte legyek Ayden nem különösebben ad okot aggodalomra – Aila-ban hirtelen rengeteg kérdés merült fel, de végül csak hagyta a témát. Ahogy a csend beállt, a férfi tekintete a kezében tartott könyvre, majd a kisasztalán elhelyezkedő darabokra tévedt. Összeszűkültek a szemei, majd hirtelen felállt, s a kezébe vette a legfelül található kötetet.

- Ez honnan van? – emelte fel azt a bizonyos könyvet, melyből Aila az újabb tervrajzokat szerezte.

- A könyvtárból, netán baj, hogy beleolvastam? – kérdezte ellenszenvesen.

- Ennek nem szabadott volna ott lennie – lapozott bele homlokát ráncolva.

- Miért? Hol kellene akkor lennie? – kérdezett ezúttal vissza, mire Damon beletörődötten visszatette azt a helyére.

- A magánkönyvtáramban – Aila-t meglepte maga a válasz és az is, hogy nem tagadta azt meg.

- Van egy magánkönyvtárad? – Ez megmagyarázza, hogy miért nem sikerült pontosan olyan köteteket találnia, amilyeneket szeretett volna.

- Igen, de mielőtt megfordulna a fejedben, az számodra és bárki más számára is tiltott hely – A lány felvonta a szemöldökeit, majd pimaszság csillant szemeiben.