𝐕𝐄𝐍𝐆𝐄𝐀𝐍𝐂𝐄 | Bosszú I.

34.fejezet

Aila meglepetten figyelte az ágyára leterített harci ruházatot. Végül is csak elkészült. Végighúzta ujjait a bársony tapintású zöld színű anyagon. Akaratlanul is elmosolyodott a gondolaton, hogy habár Damon, de a természet és a királyság színe is ez volt. Elvégre a nemességet is jelképezte, de a katonai egyenruhák is földszínekből épültek fel. Noha a fehér hosszú ujjú felső megmaradt, lényegében eltakarta a hozzá tartozó arany csíkokkal díszített barna színű köpeny. A szetthez tartozott zöld katonai nadrág és kötény is, mely inkább egy szoknyára hasonlított. Az öltözethez tartoztak övek és csatok, fegyverek felhelyezésének segítése érdekében és végezetül egy hosszú mélykék kendő is. Összességében Aila hasonlónak találta a férfi katonáékhoz, mégis valamivel nőiesebben festett.

- Tetszik? – Aila meglepetten kapta fejét hátra Ayden-re. Nem is hallotta ahogy a férfi bejött.

- Ayden – suttogta elmosolyodva, mire a férfi üdvözlésként átölelte őt.

- Visszajöttél – suttogta megkönnyebbülten végig mérve a lányt. Aila fájdalmasan oldalra pillantott.

- Ne haragudj – suttogta keserűen a lány, mire Ayden megcsóválta a fejét.

- Nincs mit megkérdőjeleznem a döntésedben. Most is csak azért vagy itt, mert nem volt más választásod, nem?

Aila felsóhajtott.

- Sajnálom – mosolyodott el fájdalmasan a férfi.

- Ne – szólt rá a lány idegesen, ahogy ruháját összehajtogatva félretette, hogy mindketten letudjanak ülni az ágyra – Azt hiszem, hogy erre vagyok kárhozatva – sóhajtotta ahogy mindketten helyet foglaltak.

- Aila-

- Végülis sosem volt életem. Mindig is csak egy cél volt, egy beteljesíthetetlen cél, amelyért az elmúlt évtizedemet áldoztam. S mikor már elég idős voltam ahhoz, hogy egy kardot a kezembe tudjak venni és erőlködés nélkül ki tudjam tartani, tanultam. Harcoltam, hogy fejlődhessek. De mégis miért? Mit is akartam annyira? Miért is akartam annyira Damon halálát? – hangja egyre kétségbeesettebbé vált – És lehet, hogy sohasem tudom meg az igazságot, az okot amiért azt tette, amit tett. Mi van, ha jogos volt? Mi van, ha az egyetlen rossz én vagyok, amiért gyűlölöm őt érte. Mi van, ha rossz személyt gyűlölők?

Ayden tekintete meglepett volt. Rá akart kérdezni, de tudta, hogy Aila nem fogja még neki sem elárulni.

- És tudod mire jöttem rá az elmúlt két hónapban? – folytatta a lány - Arra, hogy már rohadtul nem érdekel annyira ez az egész, mint egykor. Mert nem látom a végét, ez az egész egy értelmetlen hajsza, s még ha el is érném azt a bizonyos pontot, már nem érzem úgy, hogy meg tudnám tenni. Mert nem gyűlölöm őt annyira, amennyire egykor, amennyire még mindig szeretném – sóhajtotta lehunyva a szemeit – És a legfájdalmasabb az egészben – folytatta elkeseredve – Már csak élni akarok Ayden. Élni – A férfi tudta, hogy Aila a szabadságról, az élet élvezetéről beszél. Viszont nem itt. A palota falain kívül. A családjával, a szeretőjével, vagy bárkije is legyen neki odakint.

- Tudom Aila. És teljes mértékben meg is értem. De még van időd. Bőven van időd!

- Honnan tudod? – kérdezte fájdalmasan – Mi van, ha holnap megmérgeznek? Megölnek, gyűlöletből vagy irigységből. Mi van, ha holnap lerohanják a palotát és lemészárolnak mindenkit?

Ayden gondterhelten felsóhajtott.

- Nem kell mindig a legrosszabbra gondolnod. Csak jobb lesz, ígérem! És hidd el, én is ugyanúgy vágyom másra. Jobbra. Még ha élvezem az itteni létet is. De kicsit korainak érezném a búcsút...