𝐕𝐄𝐍𝐆𝐄𝐀𝐍𝐂𝐄 | Bosszú I.

2.fejezet

Aila várt. Tudta, hogy bármilyen következménnyel is fog járni a tette - azért voltak ötletei -, semmiképpen sem aznap fog megtörténni az ítélethozatal. Akár gondolhatott volna arra is, hogy nem ő az egyetlen gyanúsított, de tisztában volt vele, hogy a kastélyban csak egyetlen cella van, amiben ő ült egyedül.

Tény, hogy minden perc aranyat ért, ezeket a perceket pedig nem szerette pazarolni. Ám ugyanúgy a kapkodás is veszélybe sodorhatta. Nem tudta pontosan mennyi ideje van addig, amíg meg nem jelenik valaki, akár további kihallgatásra, de biztos volt benne, hogy nem kapkodnak. Tudta, hogy az őrök még mindig ellenőrzik a tündéreket, keresik a hátrahagyott, nyomra vezető dolgokat. Ilyen szempontból pedig a lány köpenye elég árulkodó volt, hisz az őr, aki megállította, látta, hogy milyen irányból igyekezett kijutni a belső udvarból. Elég könnyen rá lehetett volna szűkíteni a kört, ha más gyanúst is találtak volna. Szóval igazából már nem is nagyon számított ez az egész. Ő volt az. Egyértelmű. De ez a gondolat nem rémísztette meg. A legkevésbé sem. Végig számolt ezzel az eshetőséggel. Mindig is volt „B" terv.

Jelenleg pedig két választása is volt: Eltűnik innen, vagy újra próbálkozik. Úgy érezte ma este már az előbbi másodszorra sem lesz kivitelezhető. Ma már egy pillanatra sem fog lankadni senki figyelme. Mellesleg a kapukat már biztosan lezárták, a várfal megmászásához pedig nem volt eszköze. Noha, ha a második opciót választotta volna és sikerülne is megölnie Damon-t, nem valószínű, hogy élve kijut, de végül is ez már mit számít? A célja mindig is értékesebb volt az életénél.

Felidézte az elméjében a palotában gomolygó útvonalakat a rajzok alapján. Őszintén remélte, hogy az egykori szolgabejárók még járhatóak voltak, mert ha nem, esélye sem lesz szabadon mozogni, sem kijutni innen.

Így sem volt egyszerű. Ő az alaksorban volt, míg Damon hálószobája - már amennyiben valóban ott találja, gyengélkedve - a harmadik szinten, a kis torony épületében. Abban a bizonyos toronyban mely miatt kénytelen volt visszamászni a belső udvar területére.

A kezében tartott kulcsra pillantott, majd lassan kifújta a tüdejében rekedt levegőt.

Remélte, hogy működni fog.

Felkelt a földről, noha egy ágy is volt a helyiségben, semmi kedve nem volt azon üldögélni.

Vonallá préselte az ajkait, majd a fölről felemelkedve az említett fekvőhelyre pillantott.

Őszintén remélte, hogy nem verték át, súlyos árat fizetett ezért az egy szem kulcsért. Magát a kulcsot a Fekete Hollóként emlegetett feketepiacon vette, egy egykoron itt dolgozó őrtől, ki azóta ebből, a múltjából húz hasznot. Tőle vette az alaprajzot is.

Kezeivel az ágy keretére markolt, majd óvatosan arrébb húzta azt, felfedve alatta egy fém csapóajtót, egy kulcslyukkal rajta. Lassan térdre ereszkedett, majd mély levegőt véve a zárba helyezte a kulcsot és elfordította azt. Megkönnyebbült, amikor az kinyílt, ő pedig könnyedén feltudta emelni a fémlemezt. Alatta egy fémlétra vezetett még lejjebb. Egykor ez az épületrész más szerepet töltött be, s pont ezért zárták ezt az ajtót. Tudtak az ittlétéről.

Elkezdett lefele mászni. Odalent koromsötét volt. Egy csatornarendszer húzódott az épület alatt, melynek vize a tengerbe áramlott. Az őr, akitől vette a kulcsot mesélt neki történeteket hozzá hasonló merényleteket elkövető tündérekről, akiknek ennek a kulcsnak egy másolata került a kezükbe, s hogy milyen módon fulladtak a tengerbe a szökés közben.

Aila-nak viszont esze ágában sem volt ezzel megpróbálkozni. Ám nem csak ez az egy út volt. Ugyanis visszavezetett innen egy másik út a palotába, hova, noha senki épp eszű nem tért volna vissza, ő róla ez nem is volt túlzottan elmondható.