𝐕𝐄𝐍𝐆𝐄𝐀𝐍𝐂𝐄 | Bosszú I.

41.fejezet

Az ajtó halk nyikorgással nyílt ki, a lány elé tárva a sötét szobát. Aila felsóhajtva lépett beljebb, ugyanúgy a néma csendben szinte üvöltő zsivajjal vissza csukva azt maga mögött. Bezzeg erről az ajtóról Damon nem gondoskodott. Az orra hegyéig sem láttot. Nem volt ablak a helyiségben, ahonnan fény szűrődhetett volna az éjszaka folyamán. A látatlanban tapogatózott.

A következő pillanatban viszont éles penge szegeződött a torkához, miközben két kéz hátulról természetfeletti gyorsasággal megragadta csuklóit. Aila egész testében megfeszült, ahogy a hideg fém bőrét súrolta.

- Tudod akár habozás nélkül is elvághattam volna a torkod. Biztos vagy benne, hogy okos ötlet az éjszaka közepén ilyen módon szobámba lopózni? – suttogta a fülébe a férfi, rekedt, mégis baljósló hangjától kirázta a hideg.

- Nem bántanál – suttogta Aila levegő után kapva, megpróbálva Damon ujjai közül kihúzni kezeit, de a férfi nem engedett.

- És ha nem realizáltam volna, hogy te vagy?

- Biztos vagyok benne, hogy már azelőtt tudtad, hogy rám számíthatsz, minthogy kinyitottam volna azt az ajtót – Aila nem látta, de a férfi ajkai mosolyra húzódtak.

- Tegyük fel, hogy ez így volt. De ez nem magyarázza, az ittléted okát. Hisz valójában ugyanúgy veszélyt jelenthetsz. Szóval, minek is köszönhetem a látogatásod így a késői órákban? Csak nem meggondoltad magad és mégis jobbnak láttad, ha inkább bosszút állsz? Mielőtt megtudnék valamit, amit nem kellene? Vagy teljesen más a helyzet... Valójában csak némán figyelni szeretted volna, ahogy alszom? A megszállottammá váltál? Csak szeretném, hogy tudd, hogy ha erről lenne szó, a legkevésbé sem zavar, sőt...

- Engedj el, Damon – Aila hangja határozott volt, semmi játékos csengés.

- Hallgatlak – válaszolta a férfi is komorabbra véve hangját, mire a lány felsóhajtott s idegesen lesütötte a tekintetét, még ha háttal is állt a férfinek.

- Nem tudtam aludni... - hunyta be végül inkább szemeit, mire a férfi szemöldökei meglepetten felszaladtak, majd mély levegőt véve inkább elengedte a lányt. Érezte a hangján, hogy nincs minden rendben.

Aila bár megfordult, továbbra sem nézett fel, igaz, hogy nem volt benne biztos, hogy ha megtette volna látott-e volna bármit is Damon-ből, még mindig nem szokták meg szemei teljesen a vaksötétséget. Egy ember nem is látott volna semmit ilyen körülmények között.

- Rosszat álmodtál? – kérdezte a férfi gyengéden végighúzva kezét a lány vállán. Közel álltak egymáshoz. Aila lassan fejét Damon vállára hajtotta, mire ő a hátára simította a kezét, lassan elkezdve őt simogatni – Semmi baj – A szavak hallatán Aila ekkor mégis felemelve a fejét a férfi zöld szemeibe nézett, melyek mintha világítottak volna a sötétben. Aggodalmat látott a tekintetében. Ekkor aztán ajkait Damon-éira nyomta, behunyva szemeit. A férfi egy pillanatra megilletődött, de aztán a dereka köré fonta kezeit, viszonozva a csókot. Ezúttal Aila volt az, aki elmélyítette a csókot, hevesebbé válva, ahogy beletúrt a férfi fekete tincseibe. Damon belemosolygott a csókba.

- Nem szeretnél róla beszéltél? – kérdezte a lány ajkaira suttogva, mire Aila megrázta a fejét és ismét megcsókolta őt, majd lassan elkezdte csókolgatni a férfi arcát és az állának a vonalát, Damon pedig csak még szorosabban ölelte őt.

- Ne haragudj, hogy csak úgy rád törtem – súgta a férfi nyakába, s érezte, ahogy a másik megborzong – Ilyenkor nem szeretek visszafeküdni. Egyedül lenni... - ölelte át a férfi derekát, Damon pedig fájdalmat érzett a mellkasában. Végigsimított a lány fején, együttérzően behunyva szemeit. Mindeközben viszont szörnyen jól esett neki, hogy Aila hozzáfordult, hogy mert hozzá jönni.