𝐕𝐄𝐍𝐆𝐄𝐀𝐍𝐂𝐄 | Bosszú I.

27.fejezet

Aila néma csendben haladt Damon mellett. A férfi keze az ő felkarján pihent, a biztonság kedvéért arra az eshetőségre, ha megint szökni próbálna. Bár a palota épületén belül a lánynak már nem nagyon volt hová futnia. Furcsa volt ismét az épület falai között lépkedni, s rá kellett jönnie, hogy ezt az érzést az ismerős hely okozta, mert bár nem így vélekedett felőle, valahol mélyen mégis csak kialakult egyfajta kötődés benne. És inkább itt lett volna, mint abban a mocskos börtönben, rettegve élve mindennapjait, még ha ez a hely is egyfajta börtöneként szolgált.

Felfelé haladtak. Aila nem értette, de egyelőre inkább nem tette szóvá. Viszont furcsának találta, hogy egyetlen ismerős arcot sem látott az ideérkezésük óta, pedig arra számított, hogy Dis már a várfal mögött fogja várni őket.

Aila az alaprajzok által pontosan tudta, hogy mit rejt a szoba melynek ajtajában megálltak. A királyi fürdőszoba. A lány lassan végig nyalt az ajkain, miközben felpillantott a férfira, ki szintén az ő arcát pásztázta. Damon ekkor kinyitotta az ajtót és biccentett Aila-nak, jelezve, hogy menjen előre.

- Nem feledkeztem meg az egykori kérésedről – válaszolta meg az imént fel nem tett a kérdést – Bármikor amikor óhajtod idejöhetsz és nyugodtan lefürödhetsz, csak kérd meg Dis-t, hogy vezessen fel – lépett beljebb ő is, míg Aila meglepetten figyelte a helyiség középpontjában álló talpas kádat, mely mögött egy ablak terült el, s bár most csak a fekete sötétség nézett vissza rá és a saját megtépázott önarcképe, ám biztos volt benne, hogy amíg a nap fenn volt csodás kilátás nyújtott az a tengerre.

- Mi az? – kérdezte Damon elmosolyodva, végig a lány arckifejezését vizslatva, mire Aila megrázta a fejét.

- Csak... Annyira más az a világ, amiben te élsz – válaszolta őszintén, mire a férfi csak aprót bólintott.

- Hát persze – sóhajtotta, majd tett néhány lépést előre, a kád mellé lépve, melynek csapját megnyitva visszapillantott Aila-ra.

- Addig áztatod magad amíg szeretnéd, magadra foglak hagyni, ne aggódj. Tudom mennyire borzasztó hosszú napokig más vérével beborítva létezni, nem beszélve arról, hogy mennyire mocskos volt az a hely. Nyugodtan használhatsz itt bármit. És kikészítettem neked váltóruhát is – pillantott a kád mellett álló stokedlire, rajta egy kupac ruhával és az mellett egy pár bakanccsal. A lány bólogatott.

- Köszönöm – nézett egy pillanatra Damon zöld szemeibe, mire a férfi kedvesen rámosolyodott.

- Tudod sokkal jobban szeretem, amikor így, ilyen hangnemben beszélsz velem és nem épp azt ecsetelgeted, hogy mennyire gyűlölsz, miközben azt tervezgeted, hogy mégis hogyan fogsz megölni - Aila nem tudta visszafogni az elégedett mosolyát.

- Ne szokj hozzá – válaszolta kihúzva magát, mire a férfi a fejét csóválva lépkedett az ajtó felé.

- Nos, akkor én megyek is – helyezte kezét a kilincsre, még egyszer utoljára a lányra pillantva, megbizonyosodva arról, hogy nem maradt annak semmilyen mondanivalója, majd búcsúzóul biccentve elhagyta a helyiséget.

Aila amint magára maradt sietősen az ajtóhoz lépkedett, megkönnyebbülten fordítva el a kulcsot. Tudta, hogy a szobája ajtajára neki is nagyon kellene egy, sokkal nagyobb biztonságban érezné magát, még ha nem is történt egészen eddig semmi rossz vele ebből kifolyólag.

A kádra pillantott, melybe folyamatosan ömlő forró víztől pára szállt fel a helyiségben. Nosztalgia ébredt benne, de elhessegette a szép, de örökké már csak fájdalmas emlékeket. Néha azt kívánta bárcsak visszamehetne az időben, s mégha nem is tehetne semmit a történtek ellen, legalább egy kis ideig hadd maradjon az a boldog kislány, aki egykor volt. Amikor még minden rendben volt, amikor még nem dőlt a világa romokba. Visszafojtotta a szemeibe gyülekező könnyeket, majd mély lélegzetet véve nekiállt levetkőzni, végre megszabadulva a mocskos ruháitól, melyekből még a tenger vize sem tudott kimosni szinte semmit sem. Tudta, hogy ezek a ruhák tűzre fognak kerülni. Látni akarta, ahogy elégnek az elmúlt hét képével együtt.