𝐕𝐄𝐍𝐆𝐄𝐀𝐍𝐂𝐄 | Bosszú I.

46.fejezet

- Damon hívat. Gyere velem – Aila értetlenül nézett Dis zöld szemeibe.

- Hívat? – kérdezett vissza értetlenül – Minden rendben? – kérdezte idegesebben, a rossz előérzet egyre jobban marta a torkát.

- Azt kérte, hogy ne várasd meg – A férfi válasza mindösszesen ennyi volt s már indult is előre, Aila-nak pedig nem volt más választása, mint sem követni őt.

Hirtelen a trón teremig vezető lépcsősorok végtelen hosszúságúnak tűntek, Aila minden egyes lépéssel egyre és egyre idegesebb lett. Érezte, hogy valami baj van. Hogy valami nagyon rossz van előkészülőben.

Már remegtek a kezei, amikor megálltak az ajtó előtt.

Dis némán kopogtatott a kemény fán, majd mikor választ kapott, kitárta az ajtót a lány előtt, előre engedve őt. Aila egy pillanatig azt hitte, hogy Dis követi odabe, de a férfi csak becsukta mögötte az ajtót, kettesben hagyva őket Damon-nel.

- Damon? – szólította meg bizonytalanul a lány a terem közepén álló férfit, ki egy papírlapot szorongatott a kezében, egy pillanatra sem szakítva el a tekintetét róla – Minden rendben? – folytatta Aila, amikor a másik nem reagált. - Mondtad, hogy másnap rögvest felkeresel, de... Miért hívattál így magadhoz? – próbálta összeszedni gondolatait, igyekezve nem a legrosszabbat sejteni a férfi komor tekintetéből.

Aztán Damon lassan ráemelte tekintetét, mélyen a lányéba fúrva méregzöld szemeit, melyek a megszokottnál is sötétebbek voltak. Árnyak gomolyogtak körülötte. A férfi arca kifejezéstelen volt. Lassan mély levegőt vett.

- Beszélnünk kell, Aila – szólalt meg higgadt, érezelemmentes hangon, melytől a lány csak még jobban megfeszült.

- Persze. Hallgatlak – biccentett Aila, egyre nagyobb gombóccal a torkában.

- De előtte muszáj leszögeznem, hogy bármi is lesz ezek után, én szeretlek. Nagyon szeretlek – döntötte oldalra a fejét, arckifejezése ezúttal fájdalmassá vált.

- Megijesztesz... - suttogta a lány levegő után kapva.

- Adok most egy esélyt, hogy magadtól elmond.

- M-micsodát?

Damon lassan végig nyalt az ajkain.

- Ki esett az uralmam áldozatául? Ki miatt akartál bosszút állni rajtam? – A lány arca rögvest megváltozott. Döbbenet, hitetlenség és félelem keveréke facsarta a szívét.

- Miért fontos ez? – kérdezte nehézkesen nyögve a szavakat.

- Mondd meg te. Elvégre te vagy az, aki ennyire próbálod titkolni ezt. Tudod, nem akartam belőled kiszedni. Nem akartalak rákényszeríteni arra, hogy elmondd. Vártam, vártam, hogy végre megnyílj, de nem várhatok örökké. Nem állhatunk örökre egy helyben, nem haladva semmilyen irányba. Válaszokat akarok! Idejét eljöttnek találom, hogy végre megoszd ezt velem. Elvégre megállapítottuk, hogy lényeges szempontokból jelentéktelen volt ennek, vagy ezeknek a bizonyos személyeknek a halála, nemde?

- Nem mondhatom el, Damon – válaszolta keserűen a fejét rázva.

- Miért nem? – kérdezte élesen.

- Mert megtiltották – tárta szét kezeit esetlenül.

- Kik? A szüleid? Anya és Apa? – Aila lemerevedett, ahogy Damon hatásosabbá téve a kérdést meglobogtatta a kezében szorongatott papírlapot. Az nem csak egy egyszerű lap volt, nem az egy levél volt. Az a levél, amelyet a lány egykor, még Landor-ral szemben ülve írt.