𝑀𝑒𝑠𝑠𝑧𝑒 𝑚𝑒́𝑔 𝑎 ℎ𝑎𝑗𝑛𝑎𝑙✓

1

Az iskola melletti erdő csendes volt. Két ember volt ott, de csak az egyikük tudta, hogy ketten vannak. Az ismeretlen fiú csodálattal bámulta a lányt, eddig még észre sem vette, túlzottan beleolvadt a sok unalmas ember közé. A lány egy hangot nem hallott a Mötley Crüe egyik csodálatos számán kívül.
-Shout. Shout. Shout. Shout at the devil. - énekelte a legnagyobb beleéléssel.
-Azt a rohadt! - szólalt meg akaratlanul az idegen, mire Lisa száját egy kisebb sikoly hagyta el miközben ugrott egyet, ezzel húzva egy csíkot a lapra. - Bocs. Nem akartalak megzavarni.
-Nem... Semmi baj. Csak nem számítottam senkire sem itt. - kezdett magyarázkodni, de az idegen közbeszólt.
-Nem gondoltam, hogy ilyen jó ízlésed van.
-Öhm.. kösz. - kezdte magát kínosan érezni. Az egyetlenek akik dicsérni szokták az a családja volt, de sosem hitt nekik. A fiú leült vele szemben, így tökéletes rálátása nyílt a rajzra.
-Azt a büdös.. - folytott el egy káromkodás. - Milyen titkos tehetséged van még?
-Bocs, de... te ki vagy?
-Milyen udvariatlan vagyok. - mondta egy kaján mosollyal és folytatta. - Eddie Munson vagyok, a Pokol tüze vezetője, az iskola dilise. Állok rendelkezésedre, hercegnő.
-Ne hívj így.
-És te?
-Az neked ne legyen fontos, Munson. - pakolta el a cuccát és indult meg az iskola felé.

Munson minden mozdulatát figyelte. Lisa egyre kényelmetlenebbül érezte magát.

Matekon párban kellett lenni, aminek persze mindenki örült, kivéve Lisa. Tudta, hogy senki nem fog oda ülni mellé, de ebben megcáfolta egy bizonyos fekete loboncos fiú. Lisa fel sem nézett a matek füzetéből, amiben már kész voltak az egyenletek. A lány már csak dekorálta a füzetét.

-Te már végeztél is vele? - kérdezte már-már hisztérikusan Munson.
-Ja.
-Lemásolhatom? - kapott az alkalmon a fiú. Lisa egy egyszerű mozdulattal odalökte neki a füzetet. - Te bírod az E.T.-t? Az egy DeLorean? Mint a Vissza a jövőben?
-... igen? Miért ez olyan nagy dolog?
-Nagy dolog?! Olyanok a rajzaid mintha a filmekből másztak volna elő! És ráadásul nem azokról a gagyi filmekről rajzolsz, mint a Flash dance, hanem a rendes minőségi filmekről.
-Hát.. kösz, asszem.
-Munson, Grey megtennék, hogy halkabban oldják a feladatot? - kérdezte fenyegetően a tanár.
-Persze, bocsánat! - kért azonnal elnézést Lis, de Munson egy szót nem szólt. Kényelmesen dőlt hátra a székén egy elégedett mosollyal.
-Tehát Grey. Egy keresztnevet is kaphatok hozzá, drágám?
-Így is túl sokat tudsz rólam.
-Nehéz téged megtörni, szépség. - hajolt hozzá egy kaján mosollyal. - De rosszul álcázod az érzéseidet. Folyton elpirulsz, ha dicséretet kapsz.
-Ez nem igaz.
-De az és ezt te is jól tudod. Ahogyan azt is, hogyha becéznek összeráncolod az orrod. - Lisa megpróbálta figyelmen kívül hagyni Munson szavait, de képtelen volt rá.
-Te valami kukkoló vagy, vagy mi?
-Nem, csak jó megfigyelő. - hajolt hozzá közel annyira, hogy Lis már az orrában érezte a fiú kölniét és a drog szagát.

Az óra véget ért és Lis olyan hamar hagyta el a termet ahogyan csak tudta. De Munson persze ezt nem hagyta annyiban.
-Haza vigyelek?
-Nem kell. - mondta unottan.
-Biztos? Itt áll a kocsim.
-Jézusom! Leakadnál rólam?! - kiabálta a lány magából kikelve. Úgy látszott a fiú annyira meglepődött, hogy legalább a parkolóig eljut, de ez sajnos nem így történhetett. Munson nem úgy látszott mintha ennyivel le lehetne rázni.
-Azt a... - futott a lány után. - Egyre több minden tetszik benned.
-Megölöm. - motyogta a lány és odaért Steve Harrington autójához a nyomában Eddie Munsonnal. Eléggé furcsa látványt nyújtottak.
-Te Harringtonnal mész haza?! Fhu, azt hittem ennél jobb vagy.
-Ehhez semmi közöd Munson! - szállt be a kocsiba, amibe még mielőtt becsukódott volna az ajtó beszállt két Pokol tüze pólós srác. Az anyós ülésen Robin Buckley ült, azaz Steve Harrington legjobb barátja, akik erre a pillanatra vártak és végre elindulhattak volna, ha Munson el állt volna az útból.
-Visszaszívom, amit az előbb mondtam. Menő vagy. Talán összefuthatnánk később.
-Lekopnál?
-Nem. - mondta a legnagyobb önbizalommal.
-Steve elhajtanál?! - szinte már könyörgött.
-Szia Eddie! - köszönt Dustin és Mike szinte egyszerre mikor az autó motorja beindul.

-Mi van közted és Munson között? - kérdezte Steve mikor elég messze érték már az iskolától.
-Hát, egy fal lenne a legjobb, de azon kívül semmi. - mondta a lány és egy kicsit sem gondolta másképp.
-Nem úgy látszik mintha ő is ezt akarná. - szált be a beszélgetésbe Robin is. Viszont a két fiú egy szót sem szólt. Mike Wheeler és Dustin Henderson. Imádják a fiút. Felnéznek rá. Persze, hogy nem szólalnak meg. Nem akarnak két barátjuk közt választani. Tudják, hogy Eddie néha túlzottan is nyomul és azt is, hogy Lisa gyűlöli az embereket. Csoda, hogy velük beszél. Szerencséjükre nem is kellett megszólalni, mert megérkeztek a Henderson házhoz. Lisa és Dustin elköszönt a társaságtól és elindult be a lakásba.
-Anya megjöttünk! - üvöltötte el magát Dustin.
-Jaj kedveseim pont időben. Kértek ebédet?
-Nénikém! Nem kellett volna ennyit csinálnod. - mondta Lis miközben leült az asztalhoz. Amint helyet foglalt egy rúgás érte a sípcsontját. Dustin volt az, aki imádta ha az anyukája elhalmozza ételekkel. Nem lehetett rá haragudni, az anyukája főztje valami isteni volt.

A délután további része nyugisan telt. Lisa a vendégszobában - amit hivatalosan kinyilvánítottak az ő szobájának - tanult és hallgatta a walkmanjén a kedvenc zenéit. Az este hamar elérkezett. A Hendersonok nyugovóra tértek, de Lisa képtelen volt elaludni. Az elmúlt hónapokban túl sokat stresszelt. Az agya nem hagyta aludni éjszaka a szörnyű gondolataival. Egy idő után megunta a tehetetlen forgolódást, felkapta az egyik táskáját, amiből nyár óta nem pakolt ki. Az a nap óta. Felkapott egy normálisabb ruhát, egy fekete kapucnis pulcsit és a vállára dobta a táskát. Kimászott az ablakon a bejárat feletti féltetőre és onnan leugrott a földre. A lábának nem tetszett a hirtelen ért csapódás, de nem foglalkozott vele. Csak futott a városhatár felé. Ha valaki látná most biztos azt hinné, hogy egy betörő. Már elhagyta a házakat és a távolból látszott a lakókocsi park mikor egy kicsit lassított, de ahogy beért a kerekes lakások közé újra felgyorsította lépteit. Pár elkerített vagy láncra vert kutya megugatta, de ő csak rohant tovább míg el nem ért egy hatalmas mezőre. Messze volt már Hawkinstól. Régen, mikor minden nyarát itt töltötte, nagyon sokat jártak ki ide. Még mikor az unokaöccsének az apja le nem lépett. Még mikor minden rendben volt az életében. Mikor még nem volt az a hülye betegsége.