𝑀𝑒𝑠𝑠𝑧𝑒 𝑚𝑒́𝑔 𝑎 ℎ𝑎𝑗𝑛𝑎𝑙✓

15

A november szeszélyes idejével és szokatlan hangulatával letáborozott Hawkins hűvös utcáin. Annak ellenére, hogy a tél hírnöke, eléggé szokatlan évszak ez. Olyan időjárás van, mint, amit szeptemberben várt volna az ember, de e mellé még csatlakozik a karácsonyi láz, amit az üzleteknek köszönhetnek az vásárlók. Lassan kezdenek felkerülni a házakra az égősorok és a különféle csicsás díszek. Hát igen. A jó öreg november. Amikor hirtelen mindenkinek kell pénz, hogy karácsonyra az ajándékokon kívül még dekorációval is bővüljön a háztartás. Lis is elkezdett munka után keresni, és hazugság lenne, ha azt mondanám nem a karácsonyi felhajtás miatt. Igaz keresi a munkát, de olyan mintha az kerülné őt. Már lassan két hete, hogy ész vesztve tanul, kórházba jár és korrepetál. Nem szeretne az ünnepeken még jobban nagynénje nyakán lógni, elég, hogy pár kezelését a lánynak ő fizette ki. Ami viszont nem a legolcsóbb mulatság.
A városközpont, mint mindig most is tömve volt. Az embereket nem rémítette el a hideg. A fiatalok köröket alkotva beszélnek meg minden friss pletykát. Az idősek meg a padokon ülve teszik meg ugyan ezt. Az üzletsoron két vidám plakát hirdeti: új üzlet nyílt az egyik eldugottabb utcában. Új üzlet, akkor oda kellenek dolgozók, ha kellenek dolgozók, akkor Lisát is simán felvehetik. Hasonló dolog pöröghetett le főhősnőnk fejében is, mert amint meg látta a vastag fekete betűket - és sikerült felfognia a szavak jelentését - azonnal sarkon fordult és indult is a megadott számra. Véletlenül sem kellett ellenőriznie háromszor, hogy hova is megy. Áh dehogy, Lis nagyon is okos lány. Khm.
A boltot már messziről fel tudta ismerni. Egy hangszer üzlet. Már most imádta a helyet. Eddig miért is nem tudott ennek a létezéséről? Ja, mert most nyílt. Tényleg. 
Az ajtó rutin mozdulattal engedte be a lányt. A csengő, ami az ajtó felett lógott, beharsogta az egész helyiséget, mintha csak muszáj lenne. A pult mögött egy vidáman mosolygó punk lány állt. Fekete - valószínűleg - festett haja feltupírozva nyújtózkodott az ég felé. Szakadt fekete ruhákat viselt és egy acél betétes bakancs díszítette a lábát. A húszas évei közepén járhatott. A barátságtalan kinézetéhez nem illő barátságos mosollyal illetett mindenkit, aki belépett az üzlethelyiségbe. Vagyis csak List.
-Szia! Segíthetek valamiben?  
Az üzlet közepén három sorban tárolók helyezkedtek el tömve a legkülönfélébb lemezekkel, kazettákkal. A falakat gitárok, dobverők, trombiták és hasonló jóságok borították. Az egyik sarokban viszont egy kész színpad volt. Jó nem olyan nagy, és igazából inkább nevezhetnénk emelvénynek, de egy szintetizátor és egy dob tökéletesen elfért rajta.
-Igen. Arról szeretnék érdeklődni, hogy van-e felvétel? - a punk először csak hümmögött egy sort, majd végül sikerült megszólalnia.
-Először a főnökkel kéne beszélned, de mivel most nyitottunk, természetesen van felvétel. - előszedett a pult alól egy papírt és a lány elé tolta. - Ha komolyan gondolod, akkor ezt töltsd ki és akkor lehet róla szó.
Lis figyelmesen átolvasta a sorokat, közben a punk pár dobozt pakolt arrébb. Szokatlan volt. Mármint nem a lány, hanem hogy még mindig mosolygott.
Lis elolvasta a - mint kiderült - szerződési feltételeket, s mivel még kiskorú kell a nagynénje engedélye. A lányok beszéltek még pár sort. A punk - mint kiderült Victoria - csak mellékállásként tervezett kezdeni egy másik városkában a cég egyik üzletében, de elmondása szerint egyszerűen itt ragadt. Túl jó volt a légkör az üzletben. Bár az még kérdéses, hogy akkor miért is hagyta ott azt az üzletet, de ez már nem a mi dolgunk. Victoria alig akarta elengedni Lisát, annyit beszélt. Viszont mikor sikerült volna meglógnia, megérkezett az üzletvezető. Egy hosszú hajú harminc körüli férfi. Bőr nadrágot és egy piros kockás inget viselt. Eléggé favágó kinézete volt, amin egy cseppet sem segített a bakancsa és kendő ami homloka közepén ékeskedett. Bár külsőleg ez nem látszott, de nagyon kedves volt a lánnyal. Hogy ezt hogyan értem? Egyszerű. A férfi nem mosolygott. Sőt egy apró jelet sem mutatott arra, hogy érdeklődnék bármi iránt. Viszont a hangjából minden kiderült. Kedvesen beszélt. Mielőtt Lis elment volna a kezébe nyomta a névjegyét - az kérdéses, hogy miért -, s rohant felvenni a telefont, ami a falon csörömpölt. Na Lis akkor tudta meg, hogy addig kedves volt a férfi. És hogy soha, de soha nem fog elmenni telemarketingesnek. Majd kilépett az ajtón és meg sem állt míg haza nem ért. Nagynénjét nem találta otthon, így míg haza nem ért izgatottan várt rá és kezében forgatta a névjegyet. Jack Jefferson, JJ (csak haveroknak).

A nő furcsállva nézett a keresztlányára. Értette, hogy Lis miért is szeretne dolgozni, de ő nem bánta, ha tőle kért pénzt. Szeretett volna mindent megadni a lánynak. De neki sikerült megint rámutatnia, hogy bizony már nem egy kislány. Belement. Még szép, hogy belement. Nem mondana neki nemet. Persze vannak határok, de, ha a lány ezt szeretné, hát had dolgozzon. Mrs. Henderson nem akart semminek sem az elrontója lenni. Lis ezek után alig bírta kivárni a másnapot, hogy újult erővel térhessen vissza a még nem teljesen berendezést üzletbe. Este alig bírt elaludni. Igaz vacsoránál Dustin hozta a formáját és nem kímélte a lányt, de őt ez most sem érintette meg. Alig várta a másnapot. Csak egy dologra nem számított. Egyetlen egy aprócska kis bökkenőre.