𝑀𝑒𝑠𝑠𝑧𝑒 𝑚𝑒́𝑔 𝑎 ℎ𝑎𝑗𝑛𝑎𝑙✓

5

A fiú csodálattal nézte a lányt, ahogy a barna haja a vállára hullik, a gyönyörű sötét szemeit és a mozdulatot, ahogy a füves cigit a szájához emeli, mélyet szív belőle letüdőzve a füstöt, majd szépen lassan kifújta azt, ami a lágy szellőnek köszönhetően az arcába csapódott. Köhögve jelezte a maró érzést a torkában, minél többet szívott belőle annál kevésbé köhécselt. A fiú egyre biztosabb volt benne, hogy a drog hatására, de minden percnél egyre jobban kezdi megkedvelni a lányt.
-Ez mikor fog.. beütni? - kérdezte a lány megtörve az erdő csendjét. Eddie hirtelen azt sem tudta melyik nemhez vonzódik, nemhogy a lány kérdésére tudjon válaszolni.
-Mi? - kérdezett vissza esetlenül.
-Mikor fog használni a drog? - tette fel újra a kérdést és felemelt a csikket, hogy a fiú vegye a lapot.
-Ja, az. Mit is szívtunk? - kérdezte mosolyogva. Tudta, hogy miről beszél a lány. Az ebédlőben nagyon is tetszett neki, hogy idegesítheti őt, így most a lány megkapja a bosszúját.
-Ezt nem hiszem el.. - sóhajtott fel Lisa, majd haragosan folytatta - Te hoztad ezt! - dobta a fiúnak a már kialudt csikket. A fiú hátrahajolt, megpróbálva kikerülni a felé repülő csikket, de a lendülettől hátraesett a padon és a földön kötött ki. Nevetve forgolódott a száraz levelek között, a lány kikerekedett szemekkel nézett át az asztal másik oldalára, hogy meglássa a fiút. Mikor észrevette, hogy Munsonnal minden rendben csak egy szemforgatásra méltatta és visszaült a helyére, de nem bírta sokáig és ő is elkezdett nevetni. A kacajuk töltötte be a csendes erdőt. Lisa az asztalon elnyúlva míg Eddie még mindig a földön fetrengve nevetett. Mikor alábbhagyott a nevetésük Munson feltápászkodott a könnyeit törölgető lány mellé.
-Tudod, nem gondoltam volna, hogy tudsz ilyet is.
-Mit? - kérdezte mosolyogva a lány.
-Nevetni. Aranyos nevetésed van. - amint kimondta a mondatot egyből megbánta. Soha nem mondott még senkinek sem ilyet. Torkát megköszörülve kezdett nézelődni, fölöslegesen hiszen kívülről tudja mi merre van ebben az erdőben. Érezte ahogy a vér az arcába szökik.
Hülye. Miért kell ilyeneket mondanod? - ostorozta magát fejben. Önmaga ostorozásából a lány kuncogására lett figyelmes. Egyből felé kapta a fejét.
-Te most komolyan elvörösödtél?
-Én nem! - vágta rá talán túl gyorsan. - Nem vörösödtem el!
-Persze. - hagyta rá a lány még mindig kuncogva. - A nagy Eddie Munson soha nem pirulna el egy lány miatt. Igaz-e, ő felsége? - a lány közelebb hajolt a fiúhoz. Érzett valami különöset. Valamit amit eddig csak egyszer érzett, de annak nem lett a legjobb vég ki fejleménye. 
-Ó, mintha te nem lennél olyan vörös mint egy jól megérett paradicsom. - válaszolta, és ő is közelebb húzódott a lányhoz. Minél több hasonló megjegyzés hagyta el a szájukat, annál közelebb kerültek egymáshoz. Már egy jó ideje egymás száját figyelik, várva a megfelelő pillanatot, hogy lecsaphassanak a másik ajkára. Eddie megelégelve hajolt volna közelebb a lányhoz, ha a távolból nem szólal fel az iskola irritáló csengője. Mindketten elhúzódtak egymástól. Idegesen próbálták kitörölni az előző hosszú perceket az elméjükből, de pechükre mindkettőjük agyába beégett a pillanat a maga varázslatos érzésével, ami amilyen gyorsan jött olyan gyorsan hagyta magára a két fiatalt. A drog mintha elpárolgott volna felpezsdült vérükből, mindketten teljesen józanok voltak.
-Akkor.. én szerintem.. hazamegyek.. - mondta Grey akadozva.
-Hazavigyelek? - kérdezte mosolyogva a fiú. Bármennyire is próbálta magát távol tartani a fiútól, - ami mint látható nem igazán működik - mégis jól jött volna neki egy fuvar. Nehézkesen találta meg a rendes hangját, ami nem úgy hatott mintha egy kisegér lenne. Beleegyezett. Az úton alig szóltak egymáshoz, feszengve ültek egymás mellett, míg a kocsi hangszórójából fel nem csendült egy ismerős hang. Az I wanna be somebody hatalmas hangerővel zúdult rá a már-már túlzottan kínos csendre. Ez a zene valamit megváltoztatott. Megváltozott az út körülöttük, a város harsány hangjai, a kocsi már szinte szokatlan zúgása, a két feszélyezett hangulatú ifjú is vidáman hallgatta a W.A.S.P. slágerét.  Kis idő múlva Eddie a kormányon Lisa pedig a térdén dobolta a ritmust, majd elkezdték dúdolni, aztán a két fiatal elkezdték torka szakadtából énekelni a refrént.
-I wanna be somebody, be somebody soon. - énekelték. A hangjuk kiegészítették egymást. Míg Eddie mély, rekedtes hanggal rendelkezett, addig Lis gyengéd, de mégis erős hanggal egészítette ki a fiú énekét. Hirtelen tűnt el a pár percekkel ez előtti kínos hangulat. Még három zenét énekeltek végig míg meg nem érkeztek a Henderson házhoz.
-Köszönöm, hogy elhoztál. - köszörülte meg a torkát Lis.
-Nincs mit, Lisbeth. - mondta ki a fiú. A becenév hallatán Lis lefagyott. Soha nem hívták így, volt már minden - de tényleg minden - de Lisbeth még soha. Úgy érezte a szíve kihagy egy ütemet. Az arca kezdett elforrósodni. Miért csinálja ezt vele ez az átkozott fiú? Miért hiteti el vele, hogy fontos? Lis pontosan tudja, hogy ő nem fontos. Nem annyira, hogy túlzottan foglalkozzanak vele. Neki mindig is csak a családja volt és ez így pont jó. Robin és Steve is túl sok néha, pedig ha velük találkozik  valamilyen csoda folytán, akkor is két mondatig jutnak el. Jó, igen elég fura, hogy barátok és nem beszélnek, de ha kellenek ott vannak egymásnak. Arra valók a barátok, nem? Hogy támogassák egymást, ott legyenek egymásnak, ha szükség lenne rájuk, testileg vagy lelkileg. A lényeg ugyan az. Vagy nem?
Erre most jön a drága Edward Munson. Bepofátlankodik Lis életébe és azt érezteti vele, hogy fontos neki. Neki. A fiúnak, akinek a zenén, a fura játékán és a drogon kívül semmi nem fontos. Nevetséges. - ezekkel és hasonló gondolatokkal lépkedett a ház felé. Tudta jól, hogy a fiú megvárja amíg beér a házba, de nem fordult meg. Becsukta maga mögött az ajtót és amilyen komótosan érkezett az előszobába, olyan gyorsan futott be a konyhába, hogy a függöny mögül megtekinthesse, ahogy a fiú elhajt a ház feljárójáról. 

Még senki nem volt  otthon. A keresztanyja dolgozik, mint majdnem minden hajnaltól késő délutánig. Dustin meg... Hát, ő Dustin. Soha nem lehet tudni miben sántikál.