Angyal a pokolból

1. fejezet

Theo szemszög:

Éppen egy napja, hogy betöltöttem a tizennyolcat. Az este bulit tartottam a házban, bár így visszagondolva, nem kellett volna. Reggel szörnyű fejfájással és hányingerrel keltem, alig bírtam kikelni az ágyból.

-Caleb nagyon kitett magáért, amikor megkértem, hogy hozzon alkoholt. – gondoltam, miközben kibotorkáltam a hálószobám ajtaján.

Senki nem maradt segíteni elpakolni, mind hazarohantak tegnap. Megrökönyödve bámultam a nappalira, ami mintha egy háborús övezetté vált volna egy éjszaka alatt. Szerencsére egyedül élek, anya nem fog lehordani miatta. Bár, ha egyáltalán vette volna a fáradságot és eljött volna, talán még jól is esne egy kis kiabálás. De most csak az alkohol utáni űrt érzem magamban, semmi mást.

Végül úgy döntöttem, hogy elkezdek feltakarítani. Hívhattam volna a takarítónőt, de nem szerettem volna, hogy szerencsétlen sírva fakadjon, amint belép az ajtón, ezért inkább magamra vállaltam a munkát. Legelőször kinyitottam az összes ablakot, hogy a dögszag kiáramolhasson a külvilágba. Felszedtem a műanyagpoharakat, a kajamaradékokat és a konfettiket; egy óra után már egész jól látszódott a padló. A szeméttömeg alján azonban már mindenfélét találtam, amiket alig tudtam szortírozni. A különböző színű rúzsoktól kezdve a mikrofonon át minden volt. Nem is emlékeztem, hogy valaki hozott volna mikrofont.

Ahogy eljutottam a konyháig – igazából az előszoba-ebédlő-konyháig – szinte sírva fakadtam. A kajamaradékok már szinte hegyeket alkottak, az egyik szék pedig tömény alkoholszagot árasztott magából. Drága mulatság lesz kicserélni.

-Minek is kellett ez a buli? Csak a takarítás marad utána, ráadásul nem is volt olyan jó, már amire emlékszem belőle. – kérdeztem magamtól fásultan, miután kidobtam a harmadik széttrancsírozott pizzaszeletet is.

Kora délutánra már egészen elfogadható állapotba sikerült rántanom a lakást, néhány kávé segítségével pedig kijózanodtam annyira, hogy elsiessek egy jó ebédért. Bár keményen esett a hó és az eladó nagyon akadékoskodó volt, megérte ennyit várni.

Amikor visszaértem a házba, egy furcsa borítékot találtam a lábtörlőn. A havas kesztyűmmel felvettem és alaposan megvizsgáltam; se feladó, se címzett, csak egy rövid mondat: „Bontsa ki!". Fogalmam se volt, mi ez, azt se tudtam, hogy egyáltalán nekem küldték-e, de nagyon kíváncsi lettem. Berohantam a lakásba, kiszedtem az egyik fiókból a levélbontót, és felbontottam a sárgás borítékot. Meg is értettem, miért volt ilyen nehéz: a két levélen kívül egy vastag kártya is volt benne. Megnéztem az első üzenetet:

Tisztelt Tehetős Társunk!

Fülünkbe jutott, hogy a napokban lett tizennyolc éves, s a felnőtt világba lépett, közénk. Az országban sok gazdag társát ismerheti már, s bizonyára ön is tisztában van vele, hogy hasonló körökbe tartozik. Ezúton szeretnénk meghívni egy éjszakai partira, ahol biztosítottan tökéletes minőségre költheti a pénzét! Csak ön a fontos, senki más! Izgalmas licitálás, felüdülés és garantált kényeztetés vár önre éjféltől, a mellékelt címen. Amennyiben elfogadja a meghívást, hozza magával a beléptetőkártyáját, csak ezzel juthat be rendezvényünkre. A fizetés kizárólag készpénzben, amerikai dollárral történik, amennyiben ezt nem tudja betartani, nem áll módunkban árut szolgáltatni. Nagyra becsülnénk, ha eljönne, szívélyes üdvözlettel:

Latus Club

Még soha nem hallottam erről a klubról, ráadásul már a neve is rossz érzést keltett bennem, mégis elolvastam a második levelet.

Latus Club, melléklet

„A világ pénz, ha van pénzed, tiéd a világ!"

Minden fantáziát felülmúló szolgáltatások, bármi, amit csak kér! Licitáljon nálunk!