Angyal a pokolból

19. fejezet

Theodore szemszög:

Ahogy Elijah kiment, komolyabbá vált a hangulat. Katherine Johnston, aki az ISOCG és az itteni rendőrkapitányság közvetítő embereként mutatkozott be, a lehetséges eljárásokról számolt be, az ítéletről, valamint a börtönbeli elhelyezésről. Szörnyen nyomott hangulat uralkodott az asztal körül, amit később tetőzött Tom és Logan kezdetleges nyomozásának eredménye.

-Egyre több képet és videót találunk. – mondta Tom, s bekapcsolta az asztal felett lévő projektort. Az asztal mellett, a falra felakasztott táblán a színek lassan elkülönültek egymástól és végül tíz, elmosódott arcú férfi képe rajzolódott ki előttem.

-Őket tudtuk azonosítani a videók alapján. - mondta, majd felém fordult. - Az eddigi húszból 10-en rajta van Elijah is.

Bele sem mertem gondolni, mik történhettek azokban a videókban. Csak ültem és bámultam a kikockázott arcokat: mintha a semmi mosolygott volna vissza rám, gúnyosan és rosszindulatúan.

-Nekem ezt most miért mondják el? Ő sem akarta velem megosztani, nem értem, miért kell tudnom róla. – nem is tudtam, kinek az érdekében szólaltam fel; nekem már most túl sok volt.

-Az se biztos, hogy emlékszik rá. Nem tudjuk. – mondta Johnston. A barnásszürke szemei komolyságot áraszottak, szinte ijesztőnek hatottak, ahogy a lelkembe szúrtak.

-Térjünk át a következő pontra; ebben talán segíthetsz nekünk. Az alaprajzzal ugyanis rengeteg gondunk van. A háztömb ismeretlen ember tulajdonában áll, aki álnéven van beírva. Csak találgatni tudunk, hogy mi merre található. – mondta Sutton.

A kivetített kép megváltozott, immáron egy régi alaprajz világított a fehér táblán.

-Ez a régi variáció. – mondta Johnston. – Ma hivatalosan elhagyatott házról beszélünk, ami a lebontási engedélyre vár; valószínűleg az egyik klubtag késlelteti az engedély kiadását.

A lelki szemeim előtt láttam a vörös folyosókat, ahogy össze-vissza kanyarogtak az épületben; már minden az emlékezetembe égett.

-Megvan az alaprajz azon része, ahol ön járt? – kérdezte.

-Igen.

Lassan felálltam, ahogy a többiek is. Felmágnesezték a kinyomtatott alaprajzot a kivetítőtábla mellé és átadtak egy vörös filctollat.

-Kérem, rajzolja fel.

Próbáltam méretarányosan felrajzolni azt a részt, amit én is láttam. A baj az volt, hogy nem tudtam, mekkora részen nem jártam. Ehhez több információra lett volna szükségem.

-Köszönjük. – mondta Sutton, amikor végre kirajzolódott valami a térképen. Leszedte az alaprajzot a fehér tábláról, összehajtotta és letette az egyik asztalra. Visszaültünk, a csönddel még szorongatóbbá vált a légkör.

-Több információt nem adhatunk ki. – mondta végül a vörös hajú hölgy. Már rajta is látszott, hogy ideges, erősen kocogtatta tollával az asztalt.

-Akkor elmehetünk?

Tom bólintott.

-Megvárjuk Elijah-ot, aztán menjetek nyugodtan.

Ki kellett mondanom. Ez így nem mehetett tovább.

-Azt hiszem, mi ezt a témát egy kicsit jegeljük.

Hirtelen egyszerre három szempár szegeződött rám: mindenki zavarodottan pillantgatott, mint akik nem értik, mit mondtam.

-Ezt hogy érted? – kérdezte Tom.