Angyal a pokolból

15. fejezet

Theodore szemszög:

Elijah nem szólt semmit, csak elhúzott tekintettel üldögélt egy kicsit, mint aki gondolkodik. Aztán megrázta a fejét.

-Semmit... - az arca vörösre váltott; hirtelen a derekam köré fonta a karjait és óvatosan ráhajtotta a fejét a mellkasomra. A szívem gyorsabban kezdett dobogni, ahogy éreztem az arcát, ami nekinyomódott a bordáim oldalának.

A kezeim kissé remegtek, amikor ráhajtottam őket a hátára. A teste melege átterjedt az enyémre, a szívünk pedig mintha egy ütemre dobogott volna. Kérdőn néztem rá, de ő nem mondott semmit, csak lehunyt szemmel feküdt, átkarolva engem. A szemhéja néha meg-megremegett és az arca lágy pírrel volt beterítve. Amikor óvatosan megnyalta az ajkait, a plafonon lógó lámpa fénye megcsillant rajtuk. Alig tudtam ellenállni a kísértésnek, amivel a szívem folyamatosan kínzott. De Tom bácsi is megmondta, hogy vigyázzak az érzéseimmel, amit meg is értettem. Bár elég közel kerültünk egymáshoz, nem akartam, hogy mindez összedőljön egy aprócska hiba miatt. Így hát csak bámultam a gyönyörű angyalarcát és a pólóját, ami alatt a mellkasa folyamatosan emelkedett fel-le. Szinte már láttam a fehér szárnyait is, ahogy a porcelánfehér bőrére simulnak és hirtelen fellibbennek mellettem. A fehér, apró tollak közül, amelyek százezre fedi a szárnyat, néhány leválik és lassan köröz a nappaliban, majd egy rajtam landol. A hatalmas tömeg felemeli és elviszi a tulajdonosát, fel az égbe, vissza a hazájába, ahonnan elvitték és a pokolba láncolták. Mások, halottak és barátok, már várnak rá fent. Közelebb húztam magamhoz, szorosan tartottam, nem akartam, hogy elmenjen. „Egy angyalnak vissza kell térnie a hazájába." Elijah mégis itt van mellettem, itt fekszik szárnyak nélkül, emberként. Ez is csak egy test, hisz ő nem szörnyeteg.

Elijah szemszög:

Felém hajolt és az arcát a fejemre emelte. A hajamra nyomta az ajkait, lassan és hosszan, mégis éreztem, ahogy a szíve hevesen ver a mellkasában. Egy idő után eleresztett és így találkozott a tekintetünk. Az arca vörössé vált, az enyém is felforrósodott. Csak néztünk egymásra végtelennek tűnő másodperceken keresztül, míg végre megszólalt.

-Öhm... Bocsánat. – mondta vörösen. Erre csak még forróbb lettem.

-N-nem baj... - ennyit tudtam kinyögni. Elengedtem, de ő nem tette. Kicsit közelebb húzott maga felé, amitől teljesen elvesztettem az uralmat az arcom felett; már csak a gőznek kellett volna kijönnie a fülemen és akkor akár el is mehettem volna olyan vörös kéménynek, mint ami a láthatáron lévő házak tetején emelkedik és ontja a füstöt.

- Még nem is kérdeztem, hogy milyen volt a beszélgetés. – mondta lágyan. Miközben beszélt, nem nézett rám.

-Jó volt... Remélem a többieknek is tudok majd segíteni.

Rám nézett és elmosolyodott. Óvatosan megsimította a hajam.

-Jó ember vagy, Elijah. Még most is másokra gondolsz ahelyett, hogy magadat helyeznéd előbbre.

Elvörösödtem, pedig ennél jobban már nem hittem, hogy lehetne. Talán valami baj van az arcommal?

-Eddig nem gondoltam rájuk... Ez még bűntudatot is ébreszt bennem. – motyogtam halkan, mire szorosan átölelt és a testeink ismét egymáshoz simultak.

-Te egy nagyon jó ember vagy. – suttogta. – Ehhez kétség sem fér.

 Már kezdtem egy inkább hatalmas paradicsomra hasonlítani, mint egy emberre. Megsimogatta a hajamat, majd egy lágy mosollyal tetőzve rám megint emelte a tekintetét.

-Játszottunk már együtt videójátékkal?

Meglepetten megráztam a fejem; azt se tudtam, mik azok a videójátékok.