Angyal a pokolból

26. fejezet

Theodore szemszög:

Alig bírtam leerőszakolni az apró falatokat a torkomon, amik néha furcsán pépesek, néha viszont túl kemények voltak. Minden egyes fájdalmas pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy az angyalom most egy kevésbé egzotikus, de legalább finom vacsorát falatozik Csillaggal, aki talán örökre befoglalta a helyem az ágyban.

-Na és Nathan, a jövőre nézve mik a terveid? – kérdezte az egyik vélhető nagynéném, akinek az arcára sem emlékeztem. A bátyám tekintete egészen megváltozott, visszatért olyanra, amilyennek megismertem: megnyerő és barátságos hangnemben válaszolt, amivel mindig elbűvölte a körülötte lévőket.

-Miután befejezem az egyetemet, végre teljes értékű része lehetek a cégnek. De természetesen most is tanulom apa módszereit, hogy egy nap jó vezető válhasson belőlem. – mondta, s megsimogatta a felesége karját. – Mindenekelőtt most az a legfontosabb, hogy egészséges legyen a baba.

Mindenki felemelte a poharát, egy nagy mosollyal jutalmazták a válaszát.

-Úgy legyen! – kiáltotta a legidősebb családtag. Az ő emléke is homályba veszett már.

-Gratulálunk nektek, drága fiam! – mosolygott az apám és átkarolta a bátyámat. A szívemben az irigység apró parazsa izzott fel, forrón és tüzesen.

-És veled mi van, Theodore? – kérdezte az egyetlen távolabbi rokon, akinek még tudtam a nevét. Maribelle nagynéni messze Amerikában élt, csak néha jött el ilyen találkozókra, mégsem felejtettem el, valószínűleg azért, mert ő tett is ezért: azon kevesek közé tartozott, akik az ilyen családi eseményeken mindenkitől kérdeznek, beleértve a leghalkabbakat is.

-Hát, megvagyok. Jövőre kezdem az egyetemet, ezt az évet inkább pihenéssel töltöm, mert az érettségire való felkészülés eléggé megerőltetett.

A még Nathanhez fűzött, boldog éljenzések lassan elhalkultak, mindenki semleges tekintettel meredt rám, mintha a világ legunalmasabb dolgáról beszéltem volna. Nem várhattam mást, mégis elpirultam szégyenemben.

-Nahát, de jó döntés! Néhanapján mindenkinek kell egy kis pihenés! – ujjongott Maribelle, de hallatszott a hangján, hogy ő sem gondolja komolyan.

Lassan leapadt a kínos légkör: a családom visszatért Nathan életének kitárgyalásához, engem teljesen kihagyva a körükből. Ezért gyűlöltem ezeket a vacsorákat, hisz minden évben eljöttem, mert muszáj volt, de attól függetlenül, hogy hány emberrel osztoztam az asztalon, mindig sikerült kiszorulnom a társaságból: a bátyám - vagy ha nem volt itt, ahogy az elmúlt években, a hírének - fénye egyre világosabban ragyogott előttem, rám pedig egyre nagyobb árnyék vetült. A kapcsolatunk romlása után még rosszabbá vált minden, senki még csak meg sem próbálta kilendíteni a mérleget. Fennragadtam a levegőben, míg a másik karon Nathan ült, a sok figyelem által leszorítva a biztonságot adó földre.

-Elnézést.

Senki sem emelte fel a fejét, amikor felálltam az asztaltól, a mosdó felé véve az irányt. A folyosón vált csak teljessé, miből maradok ki, attól függetlenül, hogy a termen belül vagy kívül töltöm az időt: érdeklődő beszélgetések és izgatott zsivaj szűrődött ki az ajtók mögül. Hirtelen megfordult a fejemben, hogy itt hagyom ezt az egészet és hazamegyek Elijah-hoz, hátha úgy még megmenthető lesz ez az este. A röpke gondolat végül céllá nőtte ki magát: a wc-től jobbra kanyarodtam, majd halkan, hogy még véletlenül se csaphassanak le rám, elsettenkedtem a bejárattól elválasztó lépcsőig. Itt már minden néma volt, csak az esőcseppek halk kopogása törte meg a csendet. Már csak néhány méter és vár a boldogság.