Angyal a pokolból

21. fejezet

Theodore szemszög:

-Valamit kéne csinálni. – mondta Elijah másnap, egyik kezében a könyvet, a másikban a pirítósát tartva. A tegnapi hózuhatag után szinte teljesen kitisztult az ég és elállt a hó, az ideges taxisok dudaszó-dallama lágyan szűrődött be kintről.

-Mit szeretnél? - kérdeztem. Tegnap volt idő arra, hogy kipihenjük a sok fáradalmat, amit a nyomozás okozott. Azóta sokkal felszabadultabb lett köztünk a hangulat, végre nem kellett azért aggódnunk, mibe akarják még belesodorni Elijah-ot, ezért ő is sokkal vidámabban viselkedett.

-Nem tudom. Talán-

Egy hatalmas csattanás elnyomta a mondatának többi részét. Ijedten meredt rám, majd a következő pillanatban már mindketten a hálószobámból nyíló erkélyen meresztettük a szemünket, kabátba és vastag pulóverbe bugyolálva. Odalent össze-vissza kiabáltak, de nem láttunk semmit; hirtelen egy-két mentő és rendőr suhant el a ház mellett, befordulva a mögöttünk lévő kis utcába. Aztán néhány perc múlva minden elhalkult, ismét a nyüzsgő alapzaj uralta a lenti életet.

-Jézusom... -sóhajtottam, a hideg korlátot szorongatva. Talán baleset történhetett, vagy valami. -Ha külvárosban lennénk...

-Külvárosban? – kérdezte Elijah kíváncsian.

-Igen. Halkabb, szebb és sokkal normálisabb.

-Hm. Szerintem ez is szép. – mondta mosolyogva. Visszasétáltunk a meleg szobába és leszedte magáról a kabátot, ami túl nagy volt rá. A szebb a fürdőben volt kiakasztva, tegnap óta száradt a fűtött szárítón.

-Mit is mondtál? – kérdeztem. – A zaj miatt nem hallottam.

Egy kicsit elpirult, hátat fordított és felakasztotta a kabátot az egyik vállfára.

-Igazából csak annyi, hogy talán elmehetnénk sétálni valahova. – motyogta mosolyogva, miközben a tekintete a földet súrolta. Egy galamb szállt el az ablak előtt és az erkélyre ült. Kissé meglepetten álltam előtte, vártam, hogy rám nézzen és megtudjam, mit gondol igazából.

-Biztos vagy benne?

-Talán. – a zafír szemeiben kíváncsiság és boldogság elegye vegyült, semmi erőltetettség.

-Tényleg ki szeretnél menni?

Bólintott és kibámult az üveges ajtón; a galamb teljesen elkerülte a figyelmét, a pehelyfelhők és a napsugarak az égen tényleg érdekesebbnek tűntek.

-A könyvek egy része, amiket a polcon találtam, a világról szóltak... Érdekesnek tűntek és azt hiszem, szeretném egy kicsit megismerni azt, ami most ott zajlik. – mondta, miközben a szemei a házak közé vándoroltak.

-Rendben. Mit szeretnél látni?

-Nem tudom. Bármit.

A galamb elrepült, Elijah pedig csak most vette észre, hogy ott volt valami; kissé meglepetten bámulta a madarat.

Egy órával később teljesen felöltözve - és immáron nem szétzilált hajjal - vártam az előszobában, amíg Elijah gyorsan felvett még egy réteget, hogy ne fázzon.

-Indulhatunk?

-Igen. – mondta mosolyogva. A kesztyűs keze az enyémhez tapadt; lesétáltunk a lépcsőn és kiléptünk a vastag hótakaróval borított utcára. Ahogy sétáltunk egy-két saroknyit, egy keskeny sétálóutcára jutottunk, ahol alig voltak néhányan, s csend uralkodott a háztömbök között. Elijah kíváncsian nézelődött körbe-körbe, miközben kis boltok, pékségek mellett haladtunk el, s az utca egyre kiszélesedett, végül már egy nagyobb autóút is megirigyelte volna a méretét. A karácsonyi fényeket leszedték, de még mindig megvolt az a téli, ünnepi hangulat, amit a forralt bor és a meleg tea árusok terjesztettek a gőzölgő italokkal.