•SKZ one shot's 1•

6. Minsung 2 | Jisung's scars

-M..minho.

-Ne most Jisung. Mi a faszért csinaltad ezt magaddal?!

-Mert...azért mert..szeretlek. -Lee rámnézett de nem tudott reagálni semmit mer két mentős lépett be a helyiségbe valamit mondtak de nem hallottam mert minden elsötétült.

Lee Minho pov
Azt hittem hogy szétver az ideg mikor egy csaj a tanárnak mondta hogy Jisung bántotta magát. Amint kitudakóltam hogy hol van rögtön futottam oda.
Mikor megláttam szegényt azt hittem hogy ott sírom el magamat. A wc tetején ült már kicsit kábultan és a kezéből folyt a vér.

Mikor azt mondta hogy azért csinálta mert szeret...akkor ugy éreztem mintha megállt volna az idő és csak őt tudtam nézni. A mentősök kiküldtek mindenkit a mosdóból és -utólag megtudtam- hogy olyan súlyosan megvágta magát hogy a helyszínen kellett segíteniük rajta. Mikor már nem volt élet veszélyben Jisungot elvitték a korházba. Akár mennyire is tudni akartam hogy jol van-e nem voltam képes másra gondolni csak arra hogy szeret. Eddig is tudtam róla de ez most más. Ő mondta el és miattam bántotta magát amit végképp nem tudtam feldolgozni.
Az iskolában szétterjedt a hír hogy Jisung felvágta a kezét és mindenki erről beszélt. Persze mindenki olyan geci "okos" volt hogy már pletykákat terjesztettek hogy miért csinálta. Nem bírtam tovább így muszáj voltam haza menni. Nyílván amint haza értem anyám kérdezgetett hogy ugye én jol vagyok meg hogy hogy viselem. Nem mondtam neki semmit csak felmentem a szobámba és kitört belőlem a sírás. Olyan mérhetetlen dühöt éreztem magam iránt hogy ami a kezembe került azt szét is törtem. Anya szolongatott hogy menjek ki de nem akartam.

-Jisungrol van szó. -mikor ezt kimondta azonnal kivágtam az ajtót és anyámra néztem akinek az arcáról az égvilágon semmit nem lehetett leszűrni. -Felhívtak a korházból hogy Han... téged akar látni. Szeretné ha bemennél hozzá de azt is megérti ha nincs időd rá vagy ha nem szeretn...-nem hagytam hogy befejezze nyomtam egy puszit az arcára majd elköszöntem tőle és rohantam a korházba.

Han pov
Mikor felkeltem elmondták hogy mi történt és hogy miért vagyok itt. Nincsenek szüleim akiket felhívhattak volna ezért az egyik barátom jött be hozzám aki Hyunjin. Felix is be akart jönni viszont neki vizsgája volt ezért mondtam neki hogy az fontosabb mint én persze ezt tagadta de hozzám még betud jönni utána is amit persze megértett.

-Hannie. Miért nem szóltál hogy ennyire rosszul vagy? -Hyunjin már pityergett itt nekem amit nem néztem jó szemmel. Ne sírjon miattam mert én még élek. -Nem mond azt hogy azért nem szóltál mert nem akartál zavarni minket ezzel. Hannie ez nagyon fontos dolog. Ezzel nem szabad játszadoznod főleg nem azzal hogy bántod magad. Mivan ha egyszer...-Hyunjin nagxon sírt ami miatt nyílvan én is. Tudtam hogy mit akar mondani és rájöttem hogy igaza van. Lehet hogy én ugy érzem hogy nem szeret senki de tudom hogy vannak emberek akiknek fájna ha meg halnék. Hyunjin magához ölelt már amennyire tudott mert én feküdtem ő pedig mellettem ült.

-Hyun..Hyunjin.

-Mi az?

-Szeretném látni őt.

-Ha ez tesz boldoggá akkor okés. Szólok valakinek hogy hívják fel. -Hyunjin kiment így én egyedül maradtam. Nem féltem attól hogy esetleg nem tudják felhívni mert az anyukája volt már korházban szoval az elérhetőségük elvileg benne van a rendszerben.
Kb 15 perc múlva kivágódott az ájtó és egy lihegő Minho lépett be. Amint meglátott engem kissé elmosolyodott de mikor észrevette hogy Hyunjin a kezemet fogja komor lett.

-Szia macskás fiú! Ne nézz rám ugy mintha meg akarnál ölni. Én most le is lépek. -Hyunjin kiment az ajtón de előtte küldött felém egy puszit és egy biztató mosolyt majd kettesben hagyott minket. Lee leült az ágyam melletti székre de nem mondott semmit.

-Khm... Sajnálom hogy felhívtak titeket. Nem lett volna muszáj bejönnöd.

-Jisung! Ha mégegyszer ilyet csinalsz én magam foglak bezárni egy kibaszott szobába ahol semmilyen tárgy nincsen csak egy kibaszott matrac amin aludni tudsz és én foglak szemmel tartani mindig! -Minhon láttam hogy dühös rám de ez nem nagyon érdekelt csak is az hogy aggódott értem.

-Nekem tetszik az ötlet.

-Ezzel ne viccelődj mert komolyan gondoltam.

-Én is komolyan gondolom. -Minho átült az ágyra ezért én is felültem majd ugy néztem őt aki szintén engem nézett.

-Jisung én... sajnálom. Tudom hogy azért csináltad mert összejöttem valakivel. Felix elmondta nekem. De én és az a gyerek nem vagyunk igazából együtt. Mind a ketten csak féltékennyé akartunk tenni valakit. Nekem ez a személy te voltál. Tudtam hogy szeretsz de nem akartam elhinni. Nem te mondtad el igy gondoltam nem biztos hogy igaz ezért ugy döntöttem hogy megpróbállak féltékennyé tenni. De megbántam. Ha nem csinálom ezt akkor neked nem lett volna rossz kedved és nem fordultál vólna magadba. Sajnálom tényleg és nem... -nem hagytam hogy befejezze mert azt éreztem hogy muszáj hozzá érnem ezért megcsòkoltam. Kicsit meglepődött de utána viszonozta a csókot. Végül az ölében kötöttem ki és úgy csókolóztunk. Ugy szorított magához mintha az élete múlna rajta.

Az nap elmondta hogy szeret engem persze én is elmondtam hogy hogy érzek iránta. Mivel nincsenek szüleim ezért az orvos azt javasolta hogy költözzek egy kis időre valakihez hogy biztosan ne csináljak semmit magammal. Így Minhohoz és az anyukájához költöztem. Pszichológushoz ugyan még kellett járnom a szüleim halála miatt amit még fel kell dolgoznom de azon kívül minden nap jo kedvel keltem és jo kedvel aludtam el mert mindes egyes nap azzal a személlyel lehettem akit mindennél jobban szeretek.