•SKZ one shot's 1•

69. Minsung | Tartsd be az igéreted

-Miért csinálod ezt Minho?! -kiabál rám az apám.

-Azért mert egy jobb jövőt akarok neki! -kiabálok én is. -Nem akarom hogy azt kelljen átélnie amit nekem. Te mondtad! -mondom sírva. -Akit szeretünk azért nem csak egy ujjunkat adnánk hanem az egész karunkat. -megtörlöm a szemeimet majd kiegyenesedek. -Viszont én az életemet adnám érte. Azért hogy ő boldog legyen. Azért hogy védve legyen és senki ne törjön az életére a halálát kívánva.

-Minho fejezd ezt be! -szól rám az anyám de nem foglalkozom vele.

-Nagyon szeretlek apám... de őt is szeretem. Azt szeretném hogy boldog legyen és jó élete legyen. Szeretném hogy gyerekei legyenek! -erre anyám rázni kezdi a fejét de én tovább mondom. -Senkitől nem venném el ezt a lehetőséget és tudom hogy te sem apám. Azt szeretném hogy...

-Boldog legyen melletted... igaz fiam? -néz rám mire én bólintok. -Szereted őt? -erre is bólintok. -Szerelemből? -meglepődve nézek rá majd lehajtom a fejem. -Válaszolj Minho.

-Mindennél jobban. -mondom mire anyám a szájja elé kapja a kezét. Megdöbbent.

-Akkor hát élj vele Minho. -ezt hallva felkapom a fejem majd apámhoz szaladok és megölelem. Mivel a korházi ágyon feküdt így nem volt annyira könnyű ezt megtenni de valahogy megcsináltuk. -Büszke vagyok rád fiam. -mondja sírva mire én még szorosabban kezdem el ölelni. -Erre tanítottalak mindig. Örülök nektek. -mondja majd elenged engem így én eltávolodom tőle. -Sajnálom Minho hogy az unokámat sosem láthatom. Biztos vagyok benne hogy olyan szép lesz mint az anyja. -erre értetlenül nézek rá majd mikor mögém mutat elkerekednek a szemeim.

-Jisung? -sétálok hozzá lassan. -Mi történt? -fogok pocakjára ami egy kicsit meg van nőve.

-Sajnálom Jisung hogy sosem támogattalak. -mondja apám mire Jis csak rázza a fejét.

-Semmi probléma. Nagyon köszönöm hogy engedi a fiát velem lenni. -hajól meg mire anya és apa is nyúlnak Jisung felé.

-Ezt inkább ne csináld. -sétál -meglepetésemre- anya Jisunghoz majd leülteti egy fotelbe.

-Sajnálom gyerekek. -kezdi el apa újra mire én megrázom a fejem. -Rólam csak a jót mondjátok majd az unokámnak. -nevet ami miatt köhögni kezd.

-Apa. -lépek mellé de ő csak legyint.

-Jól vagyok ne aggódj. -mondja majd sóhajt. -Sajnálom hogy rossz após voltam Jisung. -az említett mondana valamit de apám leinti. -Sajnálom hogy rossz apa voltam. -ezt hallva én újra sírni kezdek ahogy apa is. -Sajnálom hogy rossz férj voltam. -néz anyára aki ugyanúgy sír mint mi. -Sajnálom hogy az unokámnak nem egy boldog történetet mesélhettek majd el arról hogy hogyan kerültetek össze. Sajnálom hogy az önfejű döntéseim miatt a családodat elveszítetted. -néz Jisungra aki ez miatt bekönnyezik. -Úgy sajnálom azt ahogy viselkedtem veletek. Annyira utálom magamat ez miatt hogy... úgy érzem jogosan halok meg. -ezt hallva mind a hárman egyszerre kezdünk tiltakozni ez ellen.

-Elnézést! -lép be egy orvos a terembe mire mi ránézünk. -Itt az idő.

-Nem nem nem! -fogom meg apa kezét. -Kérlek ne hagyj itt. -kezdek el sírni mikor apámnak beadják az altatót. -Még nem láttad az unokádat. Nem láttad ahogy Jisung és én felneveljük őt. Részt kell venned benne apa! Nem hagyhatod itt anyát és minket.

-Drágám... -simít anya apa arcára. -nagyon nagyon szeretlek. Sosem fogunk elfelejteni édesem. -ad egy puszit apa fejére majd segít Jisugnak mellém sétálni. Apa rögtön Jisung pocakjára fog majd elmosolyodik.

-Gyönyörű lesz mint az anyukája. -jósolja meg majd rám néz.

-Védd meg őket fiam. Légy erős apa és férj... ne légy olyan mint amilyen én voltam. -újra Jisungra néz majd a pocakjára. -Lány lesz én érzem. -ezen fájdalmasan felnevetünk majd csöndben végig nézzük ahogy apa szemei lecsukódnak. -Pridence. -mondja halkan.

(..★..)

-Pridence! -szólok neki mire ő a semmiből nekem ugrik.

-Megvagy gonosz szellem! -mondja édesen amin én nevetni kezdek.

-Köszönöm hölgyem. -mondja Jisung mosolyogva. -Ez a szellem folyton kisértett engem. Végre maga elkapta! -értetlenül ugyan de próbálok én is becsatlakozni a játékba ám ez nem olyan egyszerű ugyanis:

-Főnök! -lép mellém Yeonjun mire én rá nézek kérdőn. -Az van hogy... -belesúgja a fülembe mire én Jisugra nézek és Pridencere.

-Mi a baj? -tátogja Jisung miközben a lányunkkal játszik a fűben.

-Számítottam rá hogy valamikor megtalálnak minket... csak nem hittem hogy ilyen gyorsan. -mondom majd Jisungékat beküldve a házba megyek be a dolgozó szobába. -Miért pont most?

-Sajnálom uram. -hajól meg előttem Sunoo. -Sajnálom hogy nem néztem át minden lehetőséget. Vállalom a következményeket ha ránk találnak.

-Semmi gond Sunoo. -nézek rá. -Ez egyáltalán nem a te hibád. Tudtuk hogy egyszer ez be fog következni.

(..★..)

-El kell mennetek. -mondom eréjesebben de Jisung csak rázza a fejét.

-Mit gondolsz majd itt hagylak csak úgy szó nélkül? Ne taszítsd el magadtól a családodat Minho. A lányod a tét!

-Ti vagytok a legfontosabbak nekem ezt te is tudod. -fogok derekára. -De néha olyan döntéseket kell hoznu...

-Nem Minho! Ne legyél olyan mint az apád! -kiabál rám sírva. -Egyszer át éltem de többször nem akarom. Nem akarom hogy veled is az történjen mint vele! Gondolj Pridencere! Nem hagyhatod apa nélkül.

-Csodálom benned hogy csak rá tudsz gondolni. Magadat meg sem említed hogy neked milyen lenne. -mondom higgadtan majd Jisung arcáról letörlöm a könnyeket. -Szeretlek drágám. Mindennél jobban szeretlek és ezért kell elhagynom tite...

-Nem! -kiabál rám Jisung. -Nem hagyhatsz el minket Minho! Az apád is megmondta hogy ne legyél olyan mint ő volt. Nem szabad ugyanazt tenned mint ő. Mindig azt hajtogatod hogy jobb életet akarsz nekünk mint amilyen a tiéd volt. De akkor gondolj abba is bele hogy a lányod ugyanazt fogja átélni amit te!

-Jisung elég!

-Minho a picsába veled! -sírja el magát újra. -Csak ti vagytok nekem Minho. Nem akarlak elveszíteni... nem akarom felnevelni nélküled. -a földre esik így én mellé gugolok hogy megtudjam fogni szegény törékeny testét. -Szeretlek téged Lee Minho. Te vagy az életem és ha te nem leszel...

-Ott lesz Pridence.

-De te nem leszel. Nem lesz teljes az életem és nem leszek boldog. Mindig azt mondod hogy azt akarod hogy boldog legyek de mégis megfosztasz a legnagyobb boldogságomtól. -Jisung felnéz rám ami miatt nekem a szívem összeszorul. -Ne hagyj el minket Minho. -erre bólintok majd a síró Jisungot magamhoz ölelem.

-Ne sírj drágám. Nem akarlak elhagyni titeket. Mindennél jobban szeretlek hallod? -errre bólogat majd arcomra simít.

-Igérd meg hogy sosem hagysz el minket. -néz rám mire én sóhajtok. Ebben a világban az igéret az szent. Ha megszeged a családodat veszik elő. Senkinek nem igérhetsz semmit csak akkor ha biztos vagy abban hogy nem szeged meg. Ha mégis; a családod issza meg a levét. És Jisung tudja hogy a család a legfontosabb ezért igértet meg velem egy ilyen fontos dolgot. Tudja hogy előbb áldoznám fel magam minthogy rosszat tegyek a családomnak.

-Igérem Jisung. Igérem hogy sosem hagylak el titeket. -ezt hallva a nyakamba ugrik majd hangosan sírni kezd. -Nem is értem hogyan gondolhattam hogy itt hagylak titeket. Imádlak szerelmem. -csókolok ajkaira ami miatt Jisung elmosolyodik.

-Nagyon szeretlek téged és nem akarom hogy egy irigy maffiózó miatt tönkremenjen a családunk. Ha az kell ahhoz hogy mellettem maradj akkor újra a maffiába állok.

-Nem Jisung. Sosem mehetünk vissza a maffiához. Végre kiléptünk belőle így nem kell attól félnem hogy bajotok esik. De ha visszamegyünk akkor újra aggódni fogok. Szóval nem. -erre bólint majd ajkaimra hajól.

Vége★