A Sötétség Könyve

Túlélésünk kulcsa

Két nap telt el a holttest megtalálása óta. Nem voltam ott, mikor eltemették, direkt nem mentem el. Nem ismertem az illetőt, nem akartam hallani, amint üres sorokat motyognak el felette, aminek lehet fele sem volt igaz rá.

Nem akartam látni a nyílvessző után maradt heget a mellkhasában, üveges szemét, ernyedt tagjait. Túlságosan is hasonlít az álmomban látott Tesyan arcára.

Néha úgy érzem az én arcomból is férgek tekergőznek ki.

Két napja nem beszéltem senkivel, nem tettem ki a lábam a szobámból. Nem ment. Az ételnek viszont hálás voltam, ami fatálcán suhant be a nyitott ajtón. Mindig négy fehér gyertya tartotta, a sarkoknál.

Azon gondolkoztam, így tudnék-e üzenetet küldeni. Kipróbálhattam volna, de nem volt kinek.

Nem is akartam szóba állni senkivel. Főleg nem Adronnal.

Haragudtam rá, amiért levegőnek nézett. Tehetett volna valamit. De ő azt csinálta, ami a legjobban idegesített.

Hidegen hagyta.

Elhatározom, hogy ezentúl ő is hidegen fog hagyni engem. Nem beszélek vele, csak a legszükségesebb pillanatokban. Nem mosolygok a viccein, tartsa csak meg magának. Egyik pillanatban a számra akar tapadni, a másikban meg csak levegőnek néz.

Nem probléma, legalább tudtam gondolkodni. Egyre csak a királynő levelén törtem az agyam. Fenyegető volt, de pontosan úgy adagolva az információkat, mintha egy meleg baráti levél lenne. Ha a királynőről van szó, ő aztán nem szokott viccelni. Elég rémtörténetet hallottam róla kiskoromban.

Élő lény nincs ezen a szigeten, aki meg tudná mondani, mióta uralkodik.

Ki volt előtte, volt-e egyáltalán valaki. Akit abban a kegyben részesített, hogy láthatta az arcát, az soha nem jött ki a palotájából. És az, aki tudta az merre van, lemészárolt.

És a napforduló pontosan két hét múlva lesz. Addigra nem csak egy ütős tervet kell kovácsolnunk, hogyan jelenjünk meg a bálon anélkül, hogy bárki meghalna, de dűlőre kell jutnunk a burok ügyében is. Ha megszűnik, akkor meghalunk. Ha nem megyünk el Aetaldrához, meghalunk. Ha elmegyünk, csak később halunk meg.

Nem túl fényesek a lehetőségeink.

Márpedig az idő ketyeg.

És életekről van szó.

Annak ellenére, hogy Theon megígérte, bocsánatot kér tőlem, egyszer sem jelent meg nálam. Akkor rákérdezhettem volna a boszorkányra.

Őszintén remélem, tovább fogják keresni.

A boszorkányok legalább annyira veszélyesek, mint egy Algeir. Rettentően nehéz fellelni akár egyet is. A legtöbbek megöregszenek, és meghalnak, mire megtalálnak egyet, annyira elrejtőztek a világ elől.

Talán én is segíthetnék valahogy a keresésben. Eszembe jutnak Tesyan gondosan őrzött térképei. A pirossal bekarikázott helyek, a feketével bejelölt x-ek, a megsárgult pergamen szélére firkantott jegyzetek. Egyszerűen nem tudom kizárni, hogy nem lehet valami jelentőségük. Hogy ő a semmiért töltött az íróasztalánál órákat.

Most az először felpattanok az ágyamról, kis híján lehúzva magammal a takarót, de nem érdekelt.

Kisurrantam az ajtón, úgy ahogy voltam, egy szál hálóingben, és egyenesen a nagyterem felé masíroztam.

- Ha nem akartok senkit velem elküldeni, elmegyek egyedül. - jelentettem ki.

- Nem! Szó sem lehet róla. - replikázott Adron. Sajnos ő is a teremben volt. Theon, és még néhány Algeir társaságában tanácskoztak.