A Sötétség Könyve

Káosz

- Hogy jutottál be? - sziszegte Aetaldra.

Adron kezében Ravent forgatta meg. Dacosan nézett szembe a királynővel.

- Azt mondtam hagyd békén!

Mint bosszús angyal hasított bele a márványpadlóba, mire az hatalmas robajjal kezdett kettétörni. A törésvonal akkorára nőtt, hogy egy ember is átfért volna rajta.

- Vigyázz! - hallottam valahonnan de már nem volt időm félreugrani.

Valami nehéz lökött félre és préselt oda a hideg padlóra. A tüdőmből kiszaladt a levegő, alig bírtam lélegezni, olyan nagy nyomás ereszkedett rám.

- Megmentelek... - súgta, de már nem bírta befejezni.

Átrepült a teren, majd fájdalmas csattanással nyomódott neki a fekete falnak. Mikor ernyedten esett le, látni lehetett a szárnyak után maradt nyomot.

- A lány az enyém, drágám. - úgy mondta ki, mintha a tulajdona lennék.

Ránéztem.

Nem kellett volna.

Mézesmázos hangja ellenére olyan vak düh borította el, ami örökre beleivódik az emlékezetembe. Kezével, - vagy ami az helyett volt neki - kinyúlt, mire vaskos rácsok kerültek a szemem elé.

- Adron! - kiáltottam, de még mindig összerogyva hevert.

Most már biztos voltam: ember nem élheti túl azt a csattanást.

- Adron! - most már hangosabban.

Egy kalitkában voltam. Jópár centivel a fejem fölött értek egybe a vasrácsok, elég helyet adva hogy mozogjak, ameddig a lánc engedi. A törésvonalnak nyoma sincs, úgy mint a falban lévő benyomódásnak se.

- Nem fog válaszolni. - mosolyodott el.

- Neem! Adron, kelj fel! - ordítottam ahogy csak kifért.

Semmi.
Semmi.
Semmi.
Holtan rogyva össze...
Nem lehet.

- Most már beszélhetünk. Újra felteszem a kérdést, és ahányszor rosszul válaszolsz, vagy nem mondasz semmit, a ketreced kezd zsugorodni, és nem érdekel hogy a beled is ki fog lógni!

Biztos vannak itt többen. Adron nem egyedül jött. Akkor talán lenne esélyünk. Én elterelném a királynő figyelmét, míg valaki hátára veszi Adront, és biztonságba helyezi.

Aztán visszajönnének értem. De csak utána, hogy tudom ő biztonságban van. A félelem satuként szorította össze a szívem.

- Hol élnek az Algeir barátaid? - súgta valami a fülembe.

De nem magam miatt féltem. A ketrec minden lélegzetvételemnél egyre alacsonyabb lett, egyre szűkebb, úgy hogy a vasrács másik oldala egy karnyújtásnyira állt meg mögöttem.

Megszorítottam a durva rudat. Tudom mit kell mondanom.

- Elmondom, amennyiben se Adronnak se nekem nem esik bántódásunk. - szegtem fel az állam.

- Tudod, nem vagy abban a helyzetben hogy alkudozz! - ingatta ujját. - Hol élnek?

A ketrec másik végét már éreztem a hátamban. Kapkodtam a levegőt, a szívem is ki akart törni mellkhasomból. Veszélyes játék, de be kell válnia!

- Addig nem fogom elmondani, ameddig szavadat nem adod, hogy sem neki - mutattam a még mindig összerogyva heverő testre - sem nekem nem esik bántódásunk.

A következő pillanatban arca ijesztően közelről nézett velem farkasszemet, és én belenéztem abba a borzalmas szempárba.

- Ha kikerülsz a ketrecedből, márpedig elhiheted, szépen festesz benne, bejelölöd a térképemen a pontos helyet.

Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy megegyeztünk. Pislantani sem maradt időm, a rácsok már kikerültek látóteremből, lábamat nem nyomta bilincs. Aztán megindultam. Szaladtam, közben azért imádkozva, időben odaérhessek Adron mellé. Még a hasán feküdt, természetellenes pózban, mikor a térdeim összerogytak. Összeszorult a szívem.

Majd a test köddé vált.

- Nee! Hol van? - négykézláb csúsztam közelebb hűlt helyéhez. - Mit csináltál vele? - ordítottam, a semminek.

- Azt hitted átvertél? - kacagott egy hang valahonnan.

Minden eltűnt, hogy fekete örvénnyé változzon a padló körül.

- Azt hitted, okosabb lehetsz nálam?

A szemem előtt megjelent egy hatalmas kép, tele zöld legelőkkel, sötétzölddel jelölt fás rengetegekkel, nyilakkal, fekete tintával firkantott megnevezésekkel, ami emlékeztetett valamire.

Ez apám egy térképe. De hogy került a királynő kezébe?

- Hol vannak? - követelte egy kétségbeesett hang.

De ez nem Aetaldrához tartozott. A semmiből egy nyíl repült át a fejem felett, majd fúrta át a pergamen vékony anyagát. Összerezzentem. Majd sebes lábdobogások koppantak a fényesre súrolt márványpadlón.

- Csak fogd a lányt és tűnjünk el. - hangzott a parancs.

Megpördültem, de meg is bántam mert egy tizedmásodpercre elvesztettem az egyensúlyom. Három feketébe burkolózott alak mozgott szélsebesen a távolban. Az egyik magas, sovány, két őrrel harcolt egyszerre. Mindössze egy hosszúkard volt nála, míg az őrök bevetettek minden fegyvert ellene. Az létszámkülönbség ellenére is ki lehetett venni ki áll nyerésre.

A másik kettő emberfeletti gyorsasággal kerültek közelebb hozzám. Ha most lecövekelek, talán sosem jutok ki innen. Tudom hogy le vagyok gyengülve, így jelentősen lecsökkentek az esélyeim. De meg kell próbálnom.

Adronért.

Úgyhogy mielőtt sarkon fordulhattam volna, hogy elfussak az a két Algeir rámtámadt, mire sikoltani sem maradt bennem erő.