A Sötétség Könyve

A sárga fény

Aztán már hirtelen kaptam levegőt. A test előttem pillanatok alatt forrt össze a nyakkal, a lábaim nem voltak többé kicsavarodva, a zaj megszűnt körülöttem.

Minden ami azután történt, hogy Adron megkapta a kérdését, semmissé vált.

Kinyitottam a szemem, és legnagyobb döbbenetemre újra a táblán álltam. Sértetlenül, ugyanúgy mint a többiek. Emlékeztem mi történt az előbb, de mintha csak egy álom lett volna, és most kerültem volna vissza a valóságba.

Láttam ahogy Theon képéről leolvad a Reissa beszólása okozta vigyor, és hogy Adront bámulja. A lágy zene visszatért, a gyertyák ugyanúgy bevilágították a teret.

Mintha a borzalom, amit eddig láttam meg se történt volna. Ha ez valami rossz vicc, és egy időcsapdába kerültem valahogy, és kezdődne minden előről...

Vagy ami még rosszabb... Ilyen lenne a halál?

De nem. Láttam a tekinteteken hogy ők is átélték. Már látták, érezték amit én is. Inae bólintott felém, mire megkönnyebbülve vettem tudomásul hogy nem őrültem meg. Feszülő állkapcsok, gondos összenézések, egymást nyugtató szavak. Az algeirek megnyugtatták egymást, hogy mindaz amit láttak az nem volt valós.

De ha nem volt igazi, akkor kinek a műve? Ki játszotta ezt a vad játékot velünk? Kinek volt annyi hidegvére hogy elhitesse mindenkivel ezeket a borzalmakat?

Mindenki ugyanott állt a táblán, kivéve egy embert. Adron végig a szemembe nézve megindult felém.

- Amit láttatok az nem volt valós – kezdte olyan hangon ami mindenkihez szólt. - De ez is lehetett volna. Legyen ez egy lecke, hogy mennyire fontos szerepe van a buroknak. Megmutattam nektek mi történne ha egyszer csak megszűnne. Amint átéltétek, – és most mélyen a szemembe nézve úgy éreztem mintha egy pillanatra megingott volna az álcája – volt olyan is, aki meghalt.

Kayne a táblán karba fonta a kezét, úgy tört ki belőle.

- Miért futamodtál meg a kérdésed láttán? - szegezte neki durván. - Azt hiszed nem látta mindenki hogy nem akarod felolvasni?

Úgy látom ezzel többen egyetértettek ugyanis hasonlóakat kezdtek boncolgatni a másiknak, míg megint mások a földet bámulták a talpuk alatt magukba szállva.

Adron megtorpant előttem, úgy válaszolt. Mintha ki akarta volna olvasni az arckifejezésemből most hogyan viszonyulok hozzá, de elkaptam a pillantásomat.

Majd fújtatva egyet folytatta:

- Megmutattam mindannyiótoknak mi történne akkor, ha majd pár nap múlva elveszítjük a fejünk fölötti védelmet. Mert a jóslat szerint ez nagyon is meg fog történni. Mert hiába tudjuk felvenni a harcot ellenük, túlerőben lennének és legyőznének minket. Boszorkány ide-oda, az idő kevés, a feladatok pedig teljesíthetetlenek. Ha a burok megszűnik, - és ezzel a fejünk föle mutatott, körülnézve a legtöbbünk szemébe, majd elfúló hangon folytatta – még én sem tudlak titeket megvédeni.

Azzal kettétépte a kezében szorongatott pergament, majd Theon bejelentette a játék végét, és leviharzottak a pályáról.

Pár óra múlva már az ágyamban feküdve forgolódtam. Nem bírtam kiverni a fejemből az átverést, azt hogy milyen könnyen elhittem az egészet. Butának, és rettenetesen naivnak éreztem magam. A hálóingem most bizonyára felcsúszott, a takaró pedig szürreális pózban a lábam köré csavarodott. Már jócskán eltelhetett pár óra az esti történések után, így bizonyára mindenki aludhatott már.

Úgy éreztem csak én vagyok fent. Felülve megdörzsöltem a szemeimet. Mikor a látásom hozzászokott a gyertyák aranysárga fényéhez ki tudtam venni a szobám körvonalait. A tárva-nyitva álló ablakot, a székre sebtében rádobott ruhákat, valamint az átizzadt hálóingemet magam köré csavarodva.