Sajnálom Anyám amit veled tettem.
Mindig is tudtam hogy Adron különleges. Bár nem pont olyan mint egy Algeir, nem. Annál ő sokkal több.
Sajnálom Anyám amit veled tettem.
Visszagondolva épp olyan elevenen él bennem az az este, amikor Theonnal beszéltem. Bárhogyan is próbáltam rákérdezni, ő nem árulta el nekem, kicsoda ő.
Sajnálom Anyám amit veled tettem.
Ha egy ember ránézett volna, semmi egyebet nem talált volna másnak. Egy Algeir emberi formában nem élte volna túl a királynő csapatainak támadását. Egy Algeir nem tudott volna betörni a palotába, hogy megmentsen valakit. Egy sima Algeir nem tudná csak úgy váltogatni a szárnyait, ahogy kedve szottyan.
Egy egész burok áll az irányítása alatt, amit úgy mutat ahogy csak akar. Nemcsak alakváltásra képes. Ereje van.
Mire lehet még képes a királynő fia?
Adron, aki odavezet minket a palotához, még ha senki más nem ismeri hollétét ezen a szigeten. Adron, aki itt született, itt nőtt fel ebben az épületben. Itt járt-kelt, élte a mindennapjait. Aki aztán valamiért megszökött, és a fejébe vette, hogy megmenti azokat, akik mások. Azokat az Algeireket, akiket Aetaldra le akart vadászni.
Sajnálom Anyám amit veled tettem.
De vajon mi történhetett, amiért Adron ennnyire retteg tőle? Milyen emléket mutathatott neki, amiért ennyi félelem rejtőzik a szemében?
Mit tettél vele Aetaldra?
- Sajnálom Anyám amit veled tettem.
A hang olyan halk, hogy koncentrálnom kell, hogy megértsem. Az asztal körül néma csend. Mindenki a királynő reakciójára vár. Ám ő csak a fiát bámulja. Mellkhasa sebesen emelkedik, és süllyed. Elképzelhetetlen hogy ebben a testben akár élne is valami, akár az élet egy csepp szikrája is jelen lenne.
Majd a mellkhas végleg lesüllyed, a száját pedig fülig érő vigyorra húzza.
- Pompás! Nem haragszom gyermekem! Most pedig kezdődjék a bál!
Ám a többiek mind lehajtott fejjel ülnek.
Tudták.
Hát persze hogy tudták.
Ó, Valerie, te buta lány. Mibe keveredtél?
Az asztal hirtelen semmivé foszlik, majd beborít mindent a színes kavalkád. Megjelenik egy hatalmas boltív, ami alatt olyan fenséges, csillogó ruhakölteményekben parádézó emberek süvítenek be, akiket legvadabb álmaimban sem tudtam volna elképzelni.
Vannak maszkosak, akik éjfeketébe burkolóztak, és párjukat karon ragadva masíroznak a monumentális csillár felé, ami a terem közepét foglalta el.
De nemcsak a vendégeink mentek táncolni, Inaehez egy meglepően magas, szőke férfi közeledett.
- Várj, előbb hagyd hogy megigazítsam, Valerie! - kiáltotta, de már semmit nem láttam belőle, mert eltűnt a ruhák, és lábak rengetegében.
Körülnéztem.
Abból a hófehér, üres teremből, amit eddig láttam semmi nem maradt. Azt nem tudom honnan került elő ez a rengeteg ember, de az, hogy az Algeireket nem látom, az biztos.
Sőt, a királynőt sem.
- Túl hangos a zene! - kiáltotta valaki mellőlem, aki abban a pillanatban továbbállt.
Ami furcsa, mert én nem hallottam semmilyen zenét.
- Keresel valakit?
Egy frakkot, valamint a fél arcát eltakaró maszkot viselő alak termett előttem. Bárhogyan is próbáltam beazonosítani, sosem találkoztam még vele.
YOU ARE READING
A Sötétség Könyve
Fantasy𝑬𝒈𝒚 𝒔𝒛𝒂𝒃𝒂́𝒍𝒚 𝒗𝒂𝒏. 𝑺𝒐𝒔𝒆 𝒕𝒆𝒅𝒅 𝒃𝒆 𝒂 𝒍𝒂́𝒃𝒂𝒅 𝒂𝒛 𝒆𝒓𝒅𝒐̈𝒃𝒆! Mikor Valerie megszökik kegyetlen apjától, rögtön valaki más rabolja el az Erdő közepén. Nem tud rájönni, miért kell ezeknek a lényeknek egy ember, mint ő. Egés...
