A Sötétség Könyve

Ne nézz le!

Egy pikkejes kezű nő azt mondta a palota félnapnyi járásra van. Mint megtudtam, Reissának hívják. És be nem állt a szája útközben.

Nem is bántam hogy akadt egy beszélgetőtársam. Így legalább nem kellett saját magam gondolatait kergetnem össze-vissza.

Az Erdőn keresztül mentünk, így legtöbbször csendben kellet maradnunk. Meglepetésemre elég sokan maradtak a burok biztonságában. Többnyire a fiatalabb Algeirek, vagy azok, akik megesküdtek hogy szemmel tartják a burkot.

Velünk jött természetesen Theon, a királynő volt vadásza. Inae, az egyetlen, aki ismeri, és gyakorolja a gyógyítás tudományát. Keyair, akit Adron másik fő tanácsosának tartott, valamint egy testvérpár, szinte állig beburkolózva fegyverekkel.

Kardok terén én sem maradtam le. Raven ismerős súlya megnyugtatóan hatott a hátamra erősítve. Még épp időben sikerült egy kisebb tőrt a combomra felhelyeznem a nagyteremből.

A testvérek meneteltek előttem, és Reissa előtt. Fegyvereiket elnézve különösen érthettek a harctudományokhoz. Hátukra egy-egy íjat csatoltak, de ha jobban megnéztem a ruházatukat, csizmájukban is tároltak bizonyára tőröket. Kíváncsi lettem volna, ők milyen állattá tudnak átváltozni.

Ám valamiért megtorpantunk.

- Látja mindenki azt a kis dombot? - szembefordult velünk, úgy mutatott egy irányba. - Azon túl kell mennünk, és megérkeztünk. De nagyon fontos, amit most mondani fogok.

Adron belekezdett. Beszéd közben egyszer sem nézett rám, mire akaratlanul is eszembe jutott a tegnap este. Gondolatába bele is pirultam. Keze a derekamon, testünk szorosan egymáshoz simulva, ahogy úgy faljuk egymást, mint akik megvesztek.

Eszembe jutott az első este, amit a menedékhelyen töltöttem. Szereti a szép lányokat, főleg az ilyen szőkéket. Kíváncsi lettem volna hány lánnyal volt eddig dolga.

- Aetaldra kegyetlen. Ezt mindenki tudja. Pont ezért kell hogy különösen vigyázzunk vele. Megpróbálhat egymásnak fordítani, vagy magához csábítani anélkül, hogy bűntudatot ébresztene benned – hatásszünet után folytatta – Okosan kell kijátszanunk a próbálkozásait. Amit elvárok tőletek, hogy semmi esetre se egyetek, vagy igyatok abból, amit a bálon felkínál. Az utóhatásokat el sem tudjátok képzelni.

Ezzel tovább meneteltünk.

- Honnan származol?

A kérdés meglepett. Még senki sem tette fel nekem mióta itt vagyok.

Röviden elmondtam neki a történetemet. A szüleimről, arról hogy hová költöztünk miután Aetaldra úgy döntött kiírtja az összes Algeirt, hogy tovább építse a hamujukból kastélyát.

Viszont egy részletet kihagytam. Nem említettem hogy egy voltam közülük.

Reissa hallgatott.

- Neked milyen a múltad? - nemcsak azért kérdeztem hogy fenntartsam a beszélgetést.

Tényleg érdekelt.

Majdnem elbuktam egy fa gyökerében. Az Erdő ezen részének fáin moha és gombacsoportok nőttek, szinte teljesen befedve azokat a barnásszürke törzseket.

- Durennában nőttem fel. Az nagyon távol van innét, tudod? Nem szoktuk elnevezni a településeket, de ez akkora volt, hogy muszáj volt nevet adni neki - mosoly játszott szája szegletében. - Anyám fonó volt. Olyan jól végezte a munkáját, hogy ő készítette a ruhákat szinte az egész városnak. Viszonylag jól is éltünk emiatt.

Az utolsó mondatot úgy köpte ki, mintha mérget nyelt volna.

- Mi történt?

Felnevetett.