A Sötétség Könyve

Lángba borul az ég

Több esemény történt egyszerre, amiket nem értettem.

Egy: Hogy miért lett hirtelen ennyire hűvös.

Kettő: Miért mozdult el mindenki, és lépett le a tábláról, mikor azt hittem nem lehet.

Három: Miért látok hirtelen szörnyetegeket körülöttem.

És végül négy: Mi a franc lehetett abban a levélben hogy Adron nem volt hajlandó felolvasni?

Egy szempillantás alatt a zűrzavar közepére kerültem. Ha valaki megkérdezte volna tőlem, mik ezek a lények, nem tudtam volna válaszolni.

Ugyanis minden elképzelésemet felülmúlták. Soha életemben nem láttam ezekhez foghatót. A félhomályból léptek ki, a tömeg eltűnt, és a másik pillanatra szörnyetegeket láttam ahová csak néztem. Földbe gyökerezett lábbal tátottam el a szám.

Ennek agyarai voltak. Leginkább egy oroszlánhoz tudtam volna hasonlítani, csakhogy ez legalább akkora volt, mint egy fa. Karmai utat találtak hogy belemélyedjenek a táblába, hogy egyetlen mozdulattal kettétörjék azt. Nem csak az ő fújtatását hallottam, hanem több másét is. A levegőt az állatokra jellemző szag töltötte be, ami enyhén fémes volt ahhoz hogy facsarja az orrom.

Erre nem voltam felkészülve.

Egy bazinagy sárkány húzott el az égen, sötét pofájából tüzet okádva, amire ösztönösen is összébb húztam magam. Nem voltam biztos benne, felkiáltottam-e vagy sem, amikor a lángcsóva elérte a faházakat. Vakító fénybe vonta a nagy fát, ami mintha magával nyelte volna a lángokat. A felfordulás közepette a lángok eszeveszettül értek mindent, ami az útjukba került.

Viszont alig ocsúdhattam fel a döbbenetből, amikor egy másik lény lépett a képbe. Neki a szivárvány összes színében pompázó szárnyai voltak, és épp a lángok felé tartott megállás nélkül.

A lökés majdnem letaszított a lábamról, de szerencsére valaki megragadta a karomat.

- Gyere, nem maradhatsz itt!

Calix jelenlétére felocsúdtam a döbbenetből, aki kitartóan húzott az egyik irányba.

- Mi történik?

- Most ne kérdezz! - azzal embert meghazudtoló sebességgel megindult, én meg a rengeteg edzésnek hála felvettem a tempóját.

Egy gyors pillantással meggyőződött arról, hogy nem esett-e bajom amit rendkívül értékeltem.

- Ott! - mutatott egy irányba, ahol szabad út vezetett az Erdő széléhez.

Aztán rohantunk. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így futok az életemért, főleg nem ezen az estén. Figyelmeztetett a kidőlt farönkre, amit nem sokkal utána ugrottam át, ahogy ő földet ért.

- Vigyázz! - kiáltottam, de már késő volt.

Egy legalább tíz méter magas, tagbaszakadt gorilla állta az utunkat. Sajnos elég közelből lépett elő ahhoz hogy ne tudjuk gond nélkül kikerülni. Fekete bundája, torz feje, és éles fogai nem keltettek kellemes látványt, ahogy ránk vicsorította.

- Ez az Erdőből jött! - nyelt egyet Calix kétségbeesésében.

Ilyenkor nincs nálam Raven! A szobámban hagytam, mondván biztosan nem lesz rá szükségem, aztán sebtében öltöztem át, egyetlenegy tőrt nem rejtve a ruhám alá.

- Van fegyvered? - kérdeztem tőle reménykedve.

De mindhiába, a szörny vicsorogva közeledett felénk. Egyetlen előnyünk lehetett vele szemben.