A Sötétség Könyve

A kiválasztott

Akarsz játszani Valeire?

Nem voltam biztos benne hogy saját akaratomból megyek-e, vagy inkább valaki más keze van a dologban.

Vagy inkább valami más.

Abban voltam biztos, hogy amit most teszek azt egy hónappal ezelőtt biztosan meg sem közelítettem volna. Talán hibát követek el, talán nem. De abban mindenképp biztos vagyok, hogy a nagy fa nem véletlenül választott pont engem.

- Val, mit csinálsz? - Calix utánam kapott, de már nem tudott elérni.

Ha valami terve van velem, akkor állok elébe. Nem arról vagyok híres hogy veszély láttán megfutamodok. Úgyhogy itt vagyok. Kész vagyok még...

Egy olyan erős rántást éreztem, amitől majdhogynem hátraestem.

- Megőrültél?

Zsúfoltság uralkodott körülöttem. Fülemben a tömeg zúgolódása visszhangzott, mígnem megpillantottam a hátam mögött a félhomályban feketének tűnő tincseket, amik közrefogtak egy markáns vonású arcot.

Kerestem a tettest, de egy pillanatra eltűnt a látóteremből. Ha megint Calix áll a dolog mögött...

De nem ő volt. Hanem Adron.

Kirántottam a karomat a szorításából.

- Engem hívott, úgyhogy... - be sem fejezhettem a mondatot az a zöld dühös szempár láttán magamba folytottam a szót.

- Eszedbe se jusson!

Gyűrűs ujjai rákulcsolódtak a csuklómra, így arra késztetve engem, hogy hátrább lépjek.

- Ha tovább mész, nem tudom befolyásolni amit a fa kidob neked! - bizonygatta őszintének tűnő éllel a hangjában. - Hidd el nekem, hogy ez nem normális...

Valami más is felgyűlt benne.

Félelem.

- Hagyd! Már késő.

A hang irányába kaptam a fejem, mire Theon folytatta.

- Belépett a belső körbe. – Mutatott arra a helyre, ahol a tábla széle egybeolvadt a fűszálakkal. - Nincs más választása, játszania kell!

Adronban mintha harc dúlt volna, még mindig erősen szorította a csuklómat, mintha attól tartana ha elenged, újra megindulok. Eddig valóban úgy éreztem, valami szándékosan húzna felé, de most ez nyomtalanul eltűnt, mintha nem is létezett.

Ezért úgy éreztem, ha hátrébb lépek, azzal megvédem magam. Megfagyott az ereimben a vér, ahogy a hátam egy láthatatlan falba ütközött.

- Látod? - intézte Adronhoz a szavakat. - Már nincs visszaút. A fa kiválasztotta.

- Azt én is látom!

- Nincs más megoldás! - bizonygatta, majd lemondóan megrázta az agancsait. - Lásd be hogy most nem tehetsz semmit!

A két algeir némán bámulta egymást, a szintén néma tömegben. A táblán feltűntek új játékosok a második körre, viszont már senkinek sem volt annyi bátorsága hogy a történtek közepette betöltse azt a pár üres helyet. Kíváncsi lettem volna, ilyenkor ezek ketten mit élnek át. Ennyi erővel akár szobrokká is változhattak volna, olyan mozdulatlanul bámulták egymás vonásait.

Legnagyobb megdöbbenésemre Adron lépett egyet.

De nem hátra, ahogy arra számítottam.

Hanem egyenesen előre. Ami azt jelentette hogy most már ő is benne van a játszmában. Egy pillanattal később ugyanígy tett Theon is.

A tömeg felzúgott.

- Hát akkor játszunk mi is!

Adron keze lehullott a csuklómról, majd finoman megérintette az ujjbegyeimet. Egy bátorító mosolyt küldött felém, amiből mindent kiolvastam.

Ne félj! Nem lesz semmi probléma!

Nem mintha egyáltalán így éreztem volna, de amikor Calix Adronhoz intézte a következő szavakat, már elkezdtem kételkedni magamban.

- Te nem szoktál játszani – erre páran igazat adtak neki. - Biztos ezt akarod? Ezzel erősebb lesz a fa mágiája, már nem azok az ártatlan kérdések lesznek...

- Tudom mit csinálok – vágott idegesen a szavába, majd hozzám fordult. - Látod azt az üres helyet középen? Oda fogsz állni te, míg Theon beáll a legszélére. Én a csapatod ellenfele leszek a másik oldalon, de ne feledd, nem muszáj minden kérdést teljesítened ha nem akarod!

Azzal ellépett tőlem, majd miután elfoglaltuk a helyünket még Calixra vetettem egy pillantást.

- Minden rendben lesz – majd bátorítóan küldött egy félmosolyt, amiből könnyen ki lehetett olvasni hogy kételkedik magában. - Mutasd meg a fának kivel van dolga!

A következő pillanatban lezárult a láthatatlan fal, ami azt jelentette, kezdetét veszi a játszma. Mindannyian feltekintettünk, és a gyertyák gyér fényében meg is pillantottuk az első parázsló falevelet. Theon, mivel a legszélén foglalta el helyét, már nyújtotta is ki tenyerét hogy elkapja. Látszólag ugyanúgy nézett ki, mint az előzőek, halk nesszel levált egy szál ágról, majd felizzott, és egész végig halványan égett aranysárgába vonva eredetileg zöld színét. Egy örökkévalóság telt el, míg figyeltük a lassan lebuckázó levél útját. Ami sajnos nem Theon tenyerébe esett.

Hanem egyenesen felém tartott.