A Sötétség Könyve

Megölték őket

Reggel egy cetlit találtam Adron hűlt helyén.

„Az ebédlőben várlak. Készülj el, indulunk.

UI: Nagyon helyes vagy, mikor alszol.

Utolsó UI: Nem is mondtad hogy babát vársz! Azért a férjednek igazán megemlíthetted volna..."

Nagy ásítás közepette vártam, hogy kimenjen a szememből az álom. Még egyszer a papírcetlire pillantottam mielőtt bevágtam volna a hátizsákomba.

Tehát most már biztosan beszélt a fogadós lánnyal.

Nagyszerű.

Miután elvégeztem a dolgom a mosdóban, még mindig kicsit kábultan baktattam le a lépcsőn. A fogadó teljesen máshogy hatott így nappal. Ha nem tudnám biztosra hogy ez az, akkor teljesen összekeverném egy másikkal. Ugyanis ami a félhomályban nem látszik, az nem is érdekli az embert.

A székek hanyagul billegtek a pár vendég alatt, akik most itt tartózkodtak. A padlón nagyon látszott, hogy már nem is emlékszik mikor festették utoljára, és biztos voltam benne hogy minden sarkot legalább egy korhadt, utólag bedeszkázott fa borítja.

- Szépséges reggelt, édesem! - szólított meg egy mély hang, aztán egy hatalmas puszit kaptam az arcomra.

Még mielőtt eltolhattam volna magamtól Adront, aki meglátva engem és két lépéssel előttem termett, összetalálkozott a tekintetem a fogadós lánnyal.

Egész végig minket lesett, miközben egy felmosóra nagyon nem hasonlító botot tartott a kezében. Megijedtem, mert eszembe villant a gondolat, mi van ha gyanakszik? Valamiért biztosan felkeltettük az érdeklősését, mert nem szokás így bámulni valakit egész végig.

Ezért most olyat tettem, amit máskülönben nem jutna az eszembe.

Biztosra mentem hogy közben végignézi.

Kezemmel megfogtam Adron állát, majd miután lehúztam magamhoz egy gyors, de jól irányzott puszit nyomtam a szájára. Látva az alanyom meglepettségét, most megfogtam a kezét amit a derekamon tartott. Rávezettem a hasamra, hiszen elvileg terhes lennék, mire ő vette a lapot.

Átkarolt, és magához vont. Szememet követve észrevette mit, vagyis kit bámulok egész végig.

- Ejnye, itt akarod csinálni, mindenki szeme láttára? - súgta ravaszul a fülembe, kezét még mindig a derekamon pihentetve.

- Hülye!

Azzal szépen lassan kibontakoztam.

- Menjünk. Csomagoltam reggelit, útközben megesszük.

Ezzel egyet értettem, aztán vissza se nézve elhagytuk a helyet.

- Mit csinálsz? - rökönyödtem meg.

A barlang előtt állva elkezdte végigtapogatni elmondása szerint egy rés után kutatva.

- Valahol itt kell lennie - jelentette ki megbizonyosodva. - Esküszöm.

- A semmi közepére jöttünk. Biztos hogy itt kell őket keresni?

Megfordult, hogy rám nézzen.

- Vagy őt – emlékeztetett. - Nem biztos hogy többen vannak.

Adronnal még egy fél napot jártunk ahhoz, hogy elmondása szerint megérkezzünk. A partközeli terep teljesen síkság volt, kivéve ezt az egy kis sziklába vájt mélyedést.

- Szóval Aetaldra kopói itt jártak, ugye? Mi van ha lerombolták a bejáratot? - jutott eszembe.

Egy mozdulat közben megfagyott. Fújt egyet, majd felemelkedve hozzám fordult. Most halványabbnak tűntek az arcán a sérülések, de tudom hogy ő még mindig szenved tőlük.