A Sötétség Könyve

Csak egy ágy van

Mindketten tudtuk mi volt a baj.

A hátizsákokban lévő élelmet seperc alatt elfogyasztottuk az úton, így üres táskával és korgó gyomorral vágtunk neki az útnak ahhoz a kis településhez. Ráadásul muszáj volt találnunk egy tisztességes helyet hogy aludjunk. Az Erdő nem a megfelelő hely erre a problémára. Még ha Adronnak sikerül is az erejével burokban tartania minket pár órára, bármilyen szörny hallana minket. Nekik sokkal élesebb a hallásuk, mint nekünk embereknek.

Tehát megegyeztünk hogy keresünk valami szállást meg vacsorát.

Ahogy közeledtünk a házakhoz így éjszaka, rögtön feltűnt valami. Minden ház fából készült, tetőként pedig már idős farönköket használtak. Noha nem sok volt belőlük. Ez még az én régi falumnál is kisebb település volt. Középen egy hatalmas apró kavicsokkal kirakott utcával, ami köré voltak építve a különböző méretű kis házikók.

Tökéletes. Biztos van itt egy fogadó.

Adronnal rátértünk a főútra, és a különböző cégéreket figyeltük. Akinek volt annyi esze, az már behúzódott a házába, a családjához. Így nem láttunk senkit az utcán bámészkodni.

- Mi a... - kezdtem döbbenten, ugyanis egy kisfiú arcát pillantottam meg egy ablakban.

Egy ideig minket bámult, amire nem is lehetett több oka, ugyanis idegenek vagyunk. Miért ne bámulna? Odapillantottam Adronra mintegy némán kérdeztem ő is látta-e ugyanazt mint én. De nem figyelt.

Mikor visszapillantottam hogy integessek a gesztenyebarna fejnek, ezzel jelezve hogy nem akarunk rosszat, már nyomát nem láttam. De nem tehettem róla, beleégett az emlékezetembe a mókusfülek, amik hozzá tartoztak.

- Mondd, feltehetek egy kérdést? - töprengtem magamban.

Követtem tekintetét, mire megpillantottam mivel volt elfoglalva ez idáig.

Az utca végén, pár faházzal odébb egy kétemeletes építményt figyelt. A bejárat előtt még egy csapat egyszerű ruhába öltözött férfi ácsorgott. Bizonyára még élvezték egymás társaságát a sörözés után. Elkerekedett a szemem, amikor tekintetem továbbvándorolt a cégéres feliratra.

Csontváz tanya.

A borzongás felkúszott a hátamon. Mégis milyen ember nevezné el így a fogadóját? A neveknek nem az lenne a funkciója hogy vonzza a vendégeket? Hogy meleg étellel és egy szobával kínálkozik?

Remélem nem lesznek csontvázak kiállítva egyféle díszítő elemként, mikor belépünk.

- Be tudsz menni nélkülem? - kezdte hirtelen Adron.

Most a férfiakat nézte megkövültem. Keze ökölbe szorult az oldalánál, és én akárhogy gondolkoztam nem tudtam rájönni, mi idegesítette fel ennyire.

- Ismered őket?

Nem válaszolt, helyette ellépett mellőlem és a bejárat helyett hozzájuk vette az irányt.

- Csak menj be, és kérj nekünk két szobát, meg valami vacsorát. Mondd hogy mindjárt ott leszek, és én kifizetem – hadarta.

A tekintetem a hahotázó férfiakra vándorolt, akikhez most ért oda. Amilyen hevesen lépkedett, ahogy ökölbe szorult a keze, már vártam melyiket üti le elsőnek.

De ahelyett hogy ezt tette volna, odalépett hozzájuk és vigyorogva odaszólt nekik. Láttam hogy egy szőke, meglehetősen markáns vonású férfi válaszol, mire elöntött a félelem.

Sose hittem hogy viszontlátom azt az alakot, akivel a napfordulós bálon táncoltam a palotában. Az idegen, akinek még a nevét sem tudom most megpaskolta Adron vállát, és a társaság összenevetett. Kíváncsi lettem volna, mit mondott nekik ami ennyire vicces. Majd újból folytatta, mert egy idősebb tag a társaságból odafordította a fejét hozzám, és elkezdett vigyorogni.