A Sötétség Könyve

Csak ne ölj meg!

Oldalamról előrántom Ravent, és felveszem a védőpozíciót.

-Ne lőj! - kérem.

- Annak a fiókomban kellene lennie. - fejével a kezemben tartott kardra int.

- Ez az enyém. Én csak visszavettem azt, ami hozzám tartozik.

Direkt nem mondom ki a nevét. Nem akarom, hogy még több dolgot megtudjon rólam. Így is elég közel voltam már ahhoz, hogy megszökjek, nem hiányzik még egy rossz lépés.

- Tedd azt le.

-Csak utánad! - vágok vissza egy kicsit hevesebben, mint terveztem.

Közelebb araszol hozzám, így már csak pár fatörzs választ el tőle. Ha most elrohannék, még elég előnyöm lenne vele szemben.

- Gyere közelebb! Ha még egy lépést hátrálsz, eléred a burok határát, és nem akarom hogy túlmenj. Ott ezzel nem tudlak megvédeni - bök a számszeríjra. – Mellesleg nem tudnál hová menni. Nálunk lenne helyed.

Csak remélni tudom, hogy ezzel tippelt. De ha most futásnak eredek számolnom kell azzal, hogy esetleg meglő, aztán ennek a kis menekülési akciónak befellegzett. Így nem teszem.

Talán kicsalhatnék belőle egy előnyös alkut.

- Alkut ajánlok! - bököm ki.

Felnevet, talán a helyzet képtelenségétől.

- Milyen alkut ajánlhatnál? Az én kezemben van a számszeríj, te azzal a karddal onnét nem bánthatsz. - figyelmesen közelít felém, mire megszorítom a markolatot. Az ismerős kövek a tenyerembe simulnak, és ettől megnyugszom.

Nyílván azt hiszi az erdőben nem tudom megvédeni magam.

Utálom, mikor igaza van. De már van egy tervem.

-Mit akarsz? - próbálom a lehető legfagyosabban kérdezni.

-Egy jó forró fürdőt, meg egy tálcával a kedvenc csokis sütimből, ha annyira tudni akarod.

Akaratlanul is elmosolyodom. De nem bírtam magamban tartani, kitört belőlem a nevetés. Ott álltunk, egymástól néhány méter távolságra, mindketten fegyvert fogva a másikra, ő meg csokis sütikről beszél.

-Végre már nevetsz. - szólal meg.

Ezt nem igazán tudom hová tenni, úgyhogy így folytatom:

- Ha mindketten letesszük a fegyvert, hajlandó vagyok beleegyezni, hogy visszamegyek veled oda. - a fém hegyével fejünk föle mutatok, mire megfeszülnek a karizmai – Viszont meg kell ígérned, hogy a kard nálam marad, és hogy biztonságban leszek. Nem mérgezhettek meg, nem árthattok nekem, amennyiben én sem ártok nektek.

Remélem nem foglalkoztatja, hogy szökni akartam, most pedig örömmel visszatáncolnák. Bízok benne, hogy betudja annak, hogy nincs otthonom, és nem akarok meghalni egy számszeríj által.

Közelebb lép. Az avar ropog a csizmája alatt.

- Ahhoz előbb közelebb kell jönnöd hozzám. Honnan tudhatom, hogy nem hazudsz, és valójában el akarod húzni a csíkot?

Visszacsatolom Ravent az oldalamra, és magabiztosan elindulok felé. Erre ő is lehajtja az íjat, és elindul felém. Mikor már csak karnyújtásnyira áll tőlem, úgy készülök, hogy kezet rázunk.

Ehelyett ő magához ránt, mire megtántorodom, és elkap mielőtt elesnék. Egyik erős karjával a derekamat öleli, míg a másikban az íjat tartja maga mellett. Most döbbenek csak rá mennyire magas hozzám képest. Nem nőttem nagyra, így mindig fel kellett néznem Tesyanra, ha beszéltem vele...