Gyűlöletből Valami Más (M.V.)

2.fejezet

Jó volt újra beszélgetni Christiannal. Megbeszéltük, hogy majd este átmegyek a szállodába ,és majd ott nyugodtan tudunk beszélni. Mégis csak versenyhétvége van, és én belerondítottam ebbe.
Ő már elment egy pár perce, én még mindig ott ültem a kábézóban, és csak bámultam ki a fejemből. Sorra jöttek fel a régi emlékek. Amikor még minden jó volt, és egy család voltunk. A sok közös hétvége, a családi események. De aztán minden tönkrement.
Azon a téli délutánon amikor a szüleimnek balesete volt. Én nem voltam ott velük, mert az egyetemen voltam Amerikában. Amikor megtudtam, hogy mi történt szinte összeroppantam. Alig tudtam feldolgozni a történteket.
Egy részeg sofőr miatt volt minden, mert ő úgy gondolta, jó buli ittasan autóba ülni és száguldozni.
Részben talán ez miatt is volt az ,hogy megszakítottam a kapcsolatot a nagybátyámmal. Talán a lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy a munkája, az a világ amiben benne van, nekem egy fájdalmas pont az életemben.
Az, hogy ezek az emberek képesek az életüket kockáztatni ,és szágoldozni egy pályán. Egy olyan dolog miatt, ami nagyon kevés embernek adatik meg ebben a sportban.
Azok az emberek akik nyugodt életet élnek, egy részeg szágoldozó miatt meghalnak.
Sose fogom ezt megérteni.
Mindig is szoros volt a kapcsolatunk. Sokszor voltam kint egy ,egy versenyen amikor tudtam ,egyedül vagy anyuékkal.
De azok után már nem jöttem többet. A temetés után ,még egy darabig tartottuk a kapcsolatot, de lassan megszakadt. Én szakítottam meg. Ő mindig is próbált velem kapcsolatban kerülni ,több kevesebb sikerrel. A munkába menekültem. Sikerült felépítenem a saját ruhamárkámat. Nagyon ,nagyon sok munkával, és szenvedéssel.

-Na mi az, egyedül?-hallotam meg egy hangot, és már ült is le velem szemben az illető.
-Neked nem interjún kellene lenned? -Néztem a velem szemben ülőre.
-Képzeld, már végeztem. A profiknál már csak így megy.-nézett rám, a mosolya szinte beterítette az egész arcát.
-Nagyon ügyes vagy. A rutin meg az évek, nem?-mosolyogtam rá már én is. Ezer éve nem láttam. Pedig tartjuk a kapcsolatot a mai napig, de nem sok időnk volt találkozni.
-Naná hiszen ismersz. De azért szégyelhetnéd magad, hogy itt vagy és még csak nem is szóltál róla. Arról ne is beszéljünk, hogy mégcsak meg sem ölelsz. Így kell fogadni egy régi barátot?-abban a pillanatban felpattantam a székről ,és már borultam is a férfi nyakába.
-Hiányoztál ám kislány.-szorított ő is magához.
-Te is nekem. Sajnálom, hogy egy ideje nem tudtunk találkozni. -húzodtam el tőle és ültem vissza a helyemre.
-Én is. De most itt vagy. Remélem nem utoljára, mert akkor nagyon megharagszom rád.-szavai komolyak voltak, de egy mosoly volt az arcán közben.
-Majd az kiderül.-néztem körbe. Nem tudtam még mi lesz majd.
-Hogy, hogy most itt vagy?
-Viktória már nem hagyott vele békén. Muszáj volt eljönnöm, sajnos megígértem neki.
-Persze neki egyből eljössz. Én már nem tudom hányszor kértelek meg rá. -vetette a szememre, amiben igaza volt.
-Sajnálom. Most sem igazán akartam eljönni.
-Találkoztál már vele?
-Igen. De el kellet mennie. Majd este beszélünk még.-néztem enyhe mosollyal a férfira.
-De ez nagyon jó. Ettől féltél annyira? Már ideje volt már. Van mit rendbehozni.
-mindent tud ami történt köztünk a nagybátyámmal. Évek óta ismerem, sokszor átsegített a mélypontjaimon.
-Tudom. Azt is, hogy én csesztem el. Nagyon hiányzott már, de féltem vele találkozni. Nem tudtam, hogy fog majd reagálni rá. De örülök neki, hogy újra beszélünk.
-Ő a családod. Szeret téged. Akár hiszed akár nem. Párszor még engem is kérdezett ,hogy mi van veled. Nem akartam neked mondani akkor ne hogy rosszul érezd magad.
-Én is szeretem őt. Nagyon hiányzott.- éreztem ,hogy kezdenek könnyesek lenni a szemeim.
-Na jó. Nincs most itt a sírás ideje. Meg kell nézed ahogy elverem a hollandot a pályán.-húzta a száját és sunyi mosolyra.
-Hé, ne legyél szemét. Tudod, hogy ez a haza versenye.-nevettem fel már én is.
-Lehet a te kedvedért hagyom nyerni.
-Ilyet nem mondtam. Miattam ugyan ne hagyd nyerni.
-Majd meglátom. De gyere menjünk, már biztos a többiek is végeztek.-kelt fel az asztaltól. Nekem abban a pillanatban eszembe jutott Viktória. Gyorsan írtam neki egy üzenet hogy majd náluk találkozunk.
- Bocs, csak elfelejtettem Viktóriát. Megígértem neki, hogy majd találkozunk kint, de kicsit elment az idő.-indultam már én is kifelé.
-Elvigyelek valahova? Én mára végeztem. -állt meg velem szembe.
-Nem kell köszi. Lassan megyek én is majd, de kicsit még szétnézek.
-Jól van kislány. Ha valami kell csak hívj.
-Köszönöm Lewis-öleltem meg a férfit búcsúzásként.