Gyűlöletből Valami Más (M.V.)

20.fejezet

A hét elején semmi érdekes dolog nem történt. Max elment edzeni és csinálta a szimulátort is, én pedig az üzletben voltam. A hétvége felé el kell utaznom angliában, hiszen ott is meg kell néznem az üzletet.
Max még nem tudja hogy elmegyek, de muszáj lesz neki elmondanom.
Épp hazafelé tartunk, hiszen el kellett mennünk a boltba, mert semmi sem volt otthon. 
-Lenne kedved elmenni hollandiába? -Kérdezett rá, mikor megállt a piros lámpánál.
-Persze ,mikor akarsz menni? Már ezer éve nem láttam a húgodat.
-Mondjuk a verseny után. Onnan mehetünk is oda.-hoppá.
-Hát az úgy nem lesz jó.-láttam rajta hogy nem érti.
-Már miért ne lenne jó?-indult el újra, mert zöldre váltott a lámpa.
-El kell utaznom Angliába. Nem tudok most veled tartani.-félve néztem rá, nem tudom hogy fog reagálni rá.
-Ez mikor akartad elmondani? Holnap este amikor megyek, vagy akkor amikor indulsz ki a reptérre. Mikor is mész amúgy? Jó lenne tudni.
-Holnap délután. Rengeteg dolgom van ott is. És ott van még a kollekció is. Már lassan végzek azzal is, de így is rengeteg munkám van vele.
-Holnap délután. Ezért szólhattál volna róla előbb is. Mióta tudod hogy mész? Gondolom, nem most találtad ki.
-Majd otthon megbeszéljük. Nincs most kedvem veled veszekedni.-néztem ki az ablakon. Szerencsére hamar hazaértünk, de valamilyen szinten ,annyira nem örültem neki.
-Na akkor válaszolsz végre a kérdésemre?-állt meg nappali közepén.
-Kedden már tudtam. Sajnálom, hogy nem tudok most veled menni. De nekem is van munkám Max. Nem fogok tudni az összes versenyen ott lenni.
-Nem is kértem hogy ott legyél eddig sem.-amint ezt kimondta, láttam rajta hogy megbánta. De már késő volt.
-Ez igaz. Hát akkor ezzel nem lesz probléma  -nagyon rosszul esett amit most mondott. Azt hittem örül neki hogy ott vagyok, de ezek szerint csak púp voltam a hátán.
Elindultam a szoba felé. Hallottam hogy jön utánnam, de nem foglalkoztam vele. Előszedtem a bőröndömet, és neki álltam bepakolni mindent.
-Most meg mit csinálsz?-jött be ő is a szobába.
-Pakolok ha nem látnád.-tettem bele a ruháimat a táskába.
-Mégis minek? Holnap indulsz, akkor minek pakolsz már most be?
-Mert már ma elmegyek. -csuktam le a bőröndöm tetejét, és indultam volna ki a szobából.
-Nem úgy gondoltam. Tudod hogy szeretem amikor ott vagy. Csak rosszul fogalmaztam, ez miatt nem kell már most elmenned.-állt be elém az ajtóba.
-De elmegyek. Te nem rosszul fogalmaztál Max. Csak az igazat mondtad .Sose kértél meg arra hogy veled menjek, vagy hogy ott legyek. Ha valaki megkért rá ,az mindig is Christian volt, nem te.-mentem el mellette tovább a nappaliba.
-Most meg az a bajod, hogy sose kértelek meg rá? Akkor most mondom, gyere el velem. De persze most nem tudsz, mert el kell utaznod.-jött utánnam újra.
-Most már nem is mennék. Egyszer sem jutott eszedbe megkérdezni, hát ezek után már nem kell.-kezdtem el felhúzni a cipőmet.
-Nem kérdeztem meg, mert tudom hogy mennyi munkád van, és amikor tudtál mindig ott voltál. Nem akartalak megbántani. Nem gondoltam komolyan, csak kicsúszott a számon.
-Pont az ilyen dolgokat szoktak mindig igazak lenni. -álltam meg vele szemben.
-Beszéljül meg. Ne menj el addig. Nagyon sajnálom hogy ekkora bunkó voltam. És azt is ,hogy sose kérdeztem meg, hogy el szeretnél-e jönni. De mindig ott voltál ,és nekem ez már természetes volt.-láttam rajta hogy megbánta amit mondott, de attól kezdve nekem, ez egy mély tüske lesz egy darabig.
-Max, amikor ilyeneket mondasz ,azokat nem könnyű csak úgy elengedni. Hiába bánod meg egyből, attól kezdve nekem az még nagyon rosszul esik.
-Tudom, és sajnálom is. Próbálok változni már egy ideje, mert nagyon sok embert megbántottam azzal amit mondtam. Sajnos azokat az embereket is, akiket szeretek.- szerintem nem fogta fel amit mondott. Hiszen, eddig egyikünk sem mondta soha a másiknak, hogy szeretjük. Valahogy mindig kikerültük ezt a szót.
-Max, sajnálom én is. Tudom hogy kicsit túl reagálom sokszor a dolgokat, és lehet hogy most is kicsit sikerült. Probáljuk  meg kitalálni erre a helyzetre valamit. Hiszen te is mindig utazol, és nekem is muszáj.
-Szeretném ha ott lennél velem a versenyen, amikor csak tudsz.-jött közelebb hozzám.
-Én is szeretnék ott lenni veled.-nem tudok rá sokáig haragudni. Főleg ,hogy nem konkrétan ugyan , de azt  mondta hogy szeret. És én is szeretem őt.
-Akkor most nem mész el?-fogta meg óvatosan a derekamat.
-Ma nem. De holnap mennem kell.-néztem bele a szemeibe, amik mintha szomorúak lettek volna.
-Holnap, és nem ma. Úgyhogy most akkor vedd le azt a cipőt, mert sehova sem mész .-szólt rám, mielőtt elengedte a derekamat.