Skarlát és viridián (írás + javítás alatt)

I/4. ✓

Mottó:

„I can feel my saturation

Leaving me slowly(...)

Oh, but you know me

Low-key, I'm alright

Would you say you depend on the weather?

My sunshine

Is a buzz and a light, I'll be singing out

I know it's hard to believe, it's a good day" (1)

- R\OSE

Pirkadt. Kalhen felvette batyuját, és még egyszer elköszönt Aaron-tól.

- Ide bármikor visszatérhetsz. – mondta neki a férfi.

- Köszönöm. - aztán útnak indult.

A rákövetkező napokat az utazás részleteinek tervezésével töltötte: mikor induljon, mit vigyen magával, mit hagyjon hátra és hogyan. A kamrája tele volt élelemmel. Általa termesztett zöldségek és gyümölcsök, az erdőből összeszedett bogyók, gombák, gyógynövények, meg a vásárolt sajt, szárított hús, liszt, olaj, méz, fűszerek...

Sóhajtott egyet. – Mit csináljak ezekkel? Mindent nem vihetek magammal, itt pedig csak kárba veszne.

Végül úgy döntött, hogy leviszi őket a közeli falvakba. Egy részét eladta, a többit eladományozta. Néha beszédbe elegyedett egy-egy emberrel, aztán tovább ment. Ezt folytatta majdnem egy egész hétig. Hogy szüksége volt-e ennyi időre? Valószínű nem, de mégis ... Valami tétovázásra késztette. Akárhányszor látogatott egy-egy faluba, szíve nyugtalanná vált. Szemével a körülötte levő embereket méregette. Mintha keresett volna valakit, reménykedve, hogy talán ... összefut vele, vagy hall róla. Tudni vágyta azt, hogy jól van, hogy nem keveredett bajba, de bármerre ment, sehol sem látott hozzá hasonló személyt. Hallani sem hallott róla. - Vajon merre mehetett? Vagy ... – de a baljóslatokat próbálta inkább elhessegetni. – Talán nem is olyan nagy baj, hogy senki sem figyelt fel rá.

A második hét járt le így. Már minden nagyobb tartalékától megvált, a házban is rendet rakott. Készen állt a távozásra. Estefele abrakot adott Zephyrus-nak, aztán bement a házba, és onnan szemlélte a tájat. Már késő ősz volt. – Most kell indulnom, ha el akarom kerülni a nagy hideget meg a havazást. Holnap ... igen, holnap ...

A „holnap" viszont eljött, Kalhen pedig csak nem ment el. Aztán a következő nap sem, és a rákövetkezőn sem. Néha kiült a teraszra és a völgy felé tartó ösvényeket figyelte. Tett egy-egy kör Zephyrus-szal, de semmi. - El kell fogadnom, hogy elment. Ő maga döntött így. El kell fogadnom! – próbálta magára erőltetni, de aggodalma csak nem hagyta nyugodni.

Egyszer gondolt egyett, s a maradék összegyűjtött pénzét is levitte a falvakba, szétosztani. – Eändryss-ben úgysem veszem majd hasznát. – Oda más pénznemre volt szüksége, ami még édesanyjától maradt rá.

Újra szétnézett, körbeérdeklődött az esetleges pletykák után, de semmi. - Ideje már végre megfeletkeznem róla. – mondogatta magának, nem elsőre már, és valahogy érezte, hogy utoljára sem.

Az éjszakát a városkában töltötte. Egész éjjel esett az eső, alíg tudott aludni. Reggel bágyadt arccal ébredt. Az istállóhoz ment Zephyrus-ért, amikor egy szőke lány haladt el előtte. Kicsit odébb tőle megállt, és körbenézett. – Vár valakit? - Nem tűnt elveszettnek, sem tanácstalannak. Egy-egy járókelő néha hozzászólt, de ő valami idegen nyelven válaszolt nekik. Nem tudva, mit kezdeni vele, inkább tovább álltak. Kalhen viszont megértette, mit mondott. Ismerte azt a nyelvet. Az ország nyugati részén használták.