Skarlát és viridián (írás + javítás alatt)

I/10.

Mottó:

„Words of mine
Words of yours
Confusing rhymes
And confusing wars
Between words of love
And words of hate
Wars of dreams
And wars of fate" (11)

- R\OSE

A lány félénken húzodott meg Kalhen háta mögött. Megérkeztek. Végre megérkeztek!

Kiváncsi tekintettel nézett szét, csodálva a látványt, az épületeket, a mellettük elterülő erdőt és a gyerekeket is, akik rendre odafutottak hozzájuk. Vidámak voltak, és hangosak. Össze-vissza ugrándoztak körülöttük. Ő viszont jobb szeretett volna megbújva maradni, és csak a távolből figyelni őket.

- K-Kalhen - szólt a férfi köpenyébe fogódzva, - mit akarnak tőlünk?

- Nyugi, csak kíváncsiak ránk.

- Miért?

- Mert ... - de mire hogy folytassa, egy női hang szólította meg a távolból, majd egyenesen hozzáfutott.

- Kalhen! Fiam! - ölelte át a férfit.

Ő lenne Madeline? - nézett végig a lány a középkorú hölgyön. - Milyen szép teremtés ... és kedves is. - csodálkozott el. - Meg a hangja ... valahogy ... olyan megnyugtató ... - Bátorságot nyert, hogy előrébb lépjen, de ámuldozása közben alíg vette észre, amikor a nő őt is megszólította.

- Ü-üdv. - válaszolt kicsit megkésve.

Madeline elmosolyodott, Kalhen pedig röviden elmagyarázta neki a helyzetet.

- Mi a neved, kedvesem? - fordult ismét hozzá.

A lány megszeppent. Meg tudta volna számolni egy kezén hányszor kérdezték ezt eddig tőle. Félt válaszolni. Jobban mondva, nem akarta a régi, megszokott választ adni, hogy „Nincs nevem". Többé nem. Ki akarta mondani. Most először. Ki akarta mondani. Kicsit kihúzta hát magát:

- Iris ... A nevem Iris. - felelte, még mindig félénken. Újra lesütötte fejét, de halványan elmosolyodott. Eszébe jutottak az elmúlt hetek emlékei: a hosszas lábadozása, az újbóli menekülések, a bonyodalmak, a fájdalom, Kalhen, meg az egész utazás, és a rá való felkészülés is. - Mindezek nélkül nem állhatnék most itt. És erre a válaszra sem lettem volna képes. - Hálás volt. Talán épp ezért választotta ezt a nevet: hálából.

- Szép neved van. - nyújtott neki kezet Madeline. - Ahogy te is szép van.

- Kö-köszönöm. - felelte a lány elvörösödve. Madeline elmosolyodott rajta.

- Na, gyertek beljebb. Éhesek vagytok? Épp most akartam vacsorát készíteni.

A nő bevezette őket a bal oldali épületbe, ami a legközelebb volt hozzájuk. A bejárati ajtó egy tágasabb szobára nyílt, ahol több asztal állt, a jobb felén pedig egy konyha volt berendezve. A tűzhelyen víz forrt, a mellette levő szekrény falapján pedig zöldségek voltak.

- Üljetek csak le. - mutatott az ablak alatti díványra. - Én hamarosan kész leszek. - vette kezébe az egyik sárga répát meg a kést. - Meséljetek addig, milyen volt az út? Honnét is jösztök pontosan?

- Nos, az út ... az tűrhető volt. A hegyvidék irányából jöttünk.

- Értem. Az jó messze van.