Skarlát és viridián (írás + javítás alatt)

III/8 - HOPE

Mottó:

„Now is the climax of the story

That gives the demons and angels purpose

They fly around while we are walking

And mold our emotions just to please them(...)

How frustrating and so degrading

His time, we're wasting(...)

And He is waiting, oh, so patiently

While we repeat the same routine as we will please comfortability

And please don't be afraid of what your soul is really thinking(...)

...it's time you pick your battle, and I promise you, this is mine"()

- T.J

"Rég nem írtam már, ugye?" - jegyezte Hope naplójába.

"Annyi minden történt közben. Bűntudat, elfogadás, újra megbánás, tagadás, harag s mindenek felett ... a maga alá taszító felismerés, hogy minden erőlködés ellenére, képtelen vagyok változni. Még így is, hogy szembesültem tetteim és hozzáállásom visszafordíthatatlan következményeivel."

„És nem tudtam, mint Te, úgy szeretni." - szavalta egyik alkalommal.

Néhány személytől megpróbált bocsánatot kérni, helyrehozni az okozott károkat, beismerni hibáit, vallani, hogy „Nem igaz, minden, ami látszik." De hányan hitték el ezen szavait? Hányan hitték el, hogy ezúttal őszinte?

Őszinte volt egyáltalán?

Sóhajtott.

Jobb nélkülem. - gondolta gyakran, s abban az állapotban, ahogy akkor volt, talán jobb is lett volna a világ nélküle. Ha csak egy szikrányival is.

Isten azonban nem adta fel. Még azért sem.

"Jól emlékszem ..." - folytatta az írást - "Késő őszi este volt, november eleje. Ahogy a balgatagon elfecsérelt, drága időmre gondoltam ... utálat fogott el. Utáltam mindazt, amivé váltam, amit tettem, ami vagyok: 'velejéig romlott'. Legszívesebben feltéptem volna ereimet, lecsapolva az undorító vért, ami bennem keringett, de tudtam, hogy az sem változtatna azon, aki vagyok. A DNS ugyanaz marad, és azt nem tudom eltávolítani, kicserélni vagy megjavítani. Az ott van bennem, önfejűen és makacsul. Aztán ..."

... de túl nehezére esett papírra vetni azon nap, azon éjszaka részleteit. Feledni azonban nem akarta, nem tehette. Azon az éjjelen, amikor a belülről felgyülemlő megbánástól és haragtól körmeivel markolt bőrébe ... s mikor érezte, hogy az sem elég, egy olyan gondolat futott át benne, ami addig egyszer sem. Az ágyán térdelt, jobbra tőle az íróasztalával, rajta a ceruzatartó, benne tollak, színes filcek, ragasztó és néhány papírvágó kés... A gondolat addig fészkelt fejében, míg felállt, s megragadta az egyik, sárga pengét. Visszatérdelt az ágyra, mereven bámulva a kezében levő tárgyra. Gyűlölet égett benne. Kétségtelenül meg akarta tenni, amit eltervezett. Fennébb nyomta a fekete gombot ... legalább is akarta, mert a penge nem mozdult. Újra próbálta, de nem ment. Még egszer, és még egyszer...

De hisz néhány napja használtam!!! - őrjöngött magában, majd mérgében a falnak vágta. Nem is a tárgyra volt mérges, hanem inkább azért, mert ... tisztában volt vele: később, mire dühe elmúlik, újra működni fog.