Skarlát és viridián (írás + javítás alatt)

III/0 - IRIS

Mottó:

„I do not know why I would go

In front of you and hide my soul(...)'Cause there's a screen on my chest(...)

We're broken, we're broken people"(24)

- R\OSE

Iris verejtékes arccal riadt fel. Még éjszaka volt. És sötét.

- Iris! - karolta át Xophia. - Végre felébredtél!

A lány megszeppenve viszonozta az ölelést.

- Mit keresel te itt?

- Aggódtam. Mind aggódtunk! Már három napja, hogy a láztól nem vagy magadnál! Mi történt? Jobban érzed magad?

Iris a fejéhez kapott. Még mindig sajgott egy kicsit a halántéka.

- Már nem szédülök annyira. De talán ... éhes vagyok? - lepődött meg saját magán.

Xophia felnevetett, majd megsimogatta barátnője kobakját.

- Jó kislány! Úgy is kell. Mindjárt hozok neked valami harapni valót, addig is igyál egy kis teát. Szükséged van most a folyadékra. - adta oda a poharat, majd halk léptekkel leosont a konyhába.

Iris egy pillanatra az ablak felé fordult, de hamar elrántotta fejét. Nem mert kinézni... Még nem...

- Itt is van. - érkezett vissza Xophia. - Leves. Madeline főzte. Biztos ízleni fog.

- Köszi. - vette át a tálcát.

Xophia letelepedett az ágy mellé, és örömmel figyelte, ahogy barátnője jóízűen falatozik.

- Amúgy ... megkérdezhetem, hogy mi is történt pontosabban? Mi okozta ezt a hirtelen lázt?

Iris egy mély levegőt vett, a szavak viszont nem akarództak kijönni ... A kenyeret matatta tűnödve. Egy része el akart rejtőzni. Xophia elől is. Egy másik része viszont szeretett volna felelni, megosztani ... ami benne volt. Mi is volt benne? Talán szorongás? Aggodalom és félelmek, az biztos. Túl sok is. És épp ezért akarta, hogy ... De bátorsága nem volt hozzá, a szóláshoz.

- Van esetleg köze ahhoz a „Chase" nevű akárkihez? - bátorkodott folytatni, látva Iris töprengését. A reakciója viszont egészen lesokkolta.

- Honnan hallottad azt a nevet?! - sziszegte rémült tekintettel. Keze görcsösen összehúzodott, szinte kiöntve a maradék levest.

- Vigyázz! - fogta meg még időben a tányért. - Bocsi, nem akartalak felzaklatni, csak ... álmodban többször is emlegetted ezt a nevet, szóval ...

Iris összeszorította ajkait. Arca gondterheltté vált, szeme fájdalmat tükrözött.

- Chase ... a bátyám ... volt ... - bökte ki végül. - Akit majdnem a saját ... kezemmel ... öltem meg...

Xophia nem tudott, mit felelni. Ezeket a részleteket Kalhen is megosztotta velük. Viszont hallva őket Iris szájából, ahogy hangja megremeg szinte minden szó után, ahogy egész valóját átitatja a bűntudat ... megsajdúlt a szíve.

- Ez az, ami rémálmokat okoz? Mármint ...Kalhen említette őket ...

Iris lehajtotta fejét.

- Nem csak ... - Xophia-ra tekintett egy pillanatra. Félt. Félt bármit is mondani magáról, félt feleleveníteni azokat az emlékeket. Félt szembenézni önmagával, múltjával és szennytől áztatott lelkével. És mégis, ahogy erre az acélzöld hajú, tüzes, de egyben meleg tekintetű lányra nézett, valahogy érezte, hogy benne megbízhat ... Volt benne valami egyszerű őszinteség, ami mást is nyitottságra ösztönzött. - Az álmok - szedte össze a bátorságát - folyton meneküléssel kezdődnek... A fák közt, esőben, vagy épp köves úton, aztán meg holttestekbe botlok. Olyanokéba, akik miattam haltak meg. Majd az egész jelenet egy havas tájjá változik ...