Skarlát és viridián (írás + javítás alatt)

III/9 - IRIS

Mottó:

„msilaiv ecnuoned eW

(...)Tsae eurt daeh dna amed evael lliw uoY

East is up, I'm fearless when I hear this on the low

East is up, I'm careless when I wear my rebel clothes(...)

They want to make you forget(...)

What a beautiful day for making a break for it

We'll find a way to pay for it (...)

(...) and you can be quite certain

We'll win but not everyone will get out"

- R\OSE

Lassú léptekkel haladt előre a kíséret. Egy nemes ifjú, egy szerény öltözetű család, kőművesek, egy újabb előkellő pár, a polgármester úr, egy pék, egy földműves, egy íródeák, egy zeneművész, festő, varrónő, doktor, kereskedő, hercegnő, ... gyerekek sokasága, a közeli város lakossága és ... olyanok, akikről nem is tudták, honnét vagy minémű kötödés révén érkeztek. Mind együtt, kezet fogva, egymást bátorítva. Ajkuk összeszorult, szóra viszont nem nyílt. Mély csend vonult mögöttük, csak az őszi avar nesze hallatszodt lábuk alatt, meg az erdő susogása, körülöttük. Ő is könnyezett, sárgult leveleit hullatva.

A sír egy tisztáson volt előkészítve, közel a tanyához. A férfiak letették a koporsót, majd arrébb léptek, helyet hagyva a gyászoló tömegnek. Rubie Lilianne szoknyájába markolt, megpillantva a sötéten tátongó árkot.

- Kedveseim... - vette magához a szót egy idősebb úr -, köszönöm, hogy eljöttetek. - hangja megremegett, látva a hatalmas népet, ami az egész tisztást betöltötte. - Nem volt anya - kezdett hozzá beszédéhez -, mégis annyitokat ő nevelt fel, sajátjaként. Felkarolt titeket, tanított és bátorított arra, hogy merjetek tenni, jót tenni. Azóta messze jutottatok, nagyra nőttetek, nem csak szépek, hanem okosak, bölcsek és erősek lettetek. Néhányan vezetői szerepre jutottatok, nemesi és királyi palotákban, vagy művészként járjátok az országot és határait. Mások egyszerű munkával nyújtotok segítséget vagy épp folytatjátok azt, ami egyszer, ezen a tanyán elkezdődött. Üdvözöllek titeket, mind. És köszönöm, hogy eljöttetek. Üdvözöllek titeket is, gyerekek, akik még nem repültetek ki ebből a fészekből. Üdvözlöm városbeli polgtársaimat és mindazokat akik ma úgy döntöttetek, részt vesztek, tiszteletet és vígasztalást nyújtva. Madeline erős nő volt. Miután kiderült, hogy nem lehetett gyereke, férjével, Syles-szel úgy döntöttek, árvaházat nyitnak ezen a tanyán. Reményét akkor sem veszítette el, mikor egy betegég folytán el kellett búcsúzzon hitvesétől. Hiányát senki sem pótolhatta, azonban maradtak olyanok, aki továbbra is mellette álltak. A már felnőtté vált ifjak új kapcsolatokat kötöttek, új támogatókat mutattak be, néhányan pedig a tanyán maradtak és a napi teendőkbe segítettek be. Mint a város egyik vezetője, hálás vagyok nektek mindezért. Mi magunk is tehettünk volna többet, s részben talán mind így érzünk. Mind szeretnénk visszafordítani az időt, helyrehozni hibáinkat, visszavonni talán meggondolatlan szavainkat, és olyanokat mondani helyettük, melyek törődőek és segítőkészek. Az igazság az, hogy egy ember munkájának értékét sokszor csak akkor vesszük észre, mikor már eltűnik mellőllünk. Madeline halála túl korai volt, túl fájdalmas, és sokunk szívében mély nyomot hagyott. A lényeg viszont az, hogy ne hagyjuk elveszni azt az eszmét, ami szerint élt ő, Syles és most már sokan közületek. Adjuk tovább példáját, valamint tanuljunk saját hibáinkból, hogy a jövőben elkerülhessük őket. Az élet túl rövid ahhoz, hogy bántásra és haragra pazaroljuk azt. Sohasem tudjuk mikor találkunk utoljára, és mi lesz az a szó és tett, amire valaki utolsóként emlékszik majd velünk kapcsolatban. A múltat megváltoztatni nem lehet, szóval éljünk úgy, hogy ne is kelljen azt megváltoztatni.