Skarlát és viridián (írás + javítás alatt)

III/2 - HOPE

Mottó:

„Am I the only one I know
Waging my wars behind my face and above my throat?
Shadows will scream that I'm alone... (...)

I am not as fine as I seem, pardon
Me for yelling, I'm telling you green gardens
Are not what's growing in my psyche, it's a different me
A difficult beast feasting on burnt down trees (...)

Full of tidal waves, suicidal crazed lions
They're trying to eat me, blood running down their chin
And I know that I can fight or I can let the lion win
I begin to assemble what weapons I can find
'Cause sometimes to stay alive you gotta kill your mind

Am I the only one I know?
Waging my wars behind my face and above my throat
Shadows will scream that I'm alone
But I know we've made it this far, kid

And I will say that we should take a day to break away
From all the pain our brain has made
The game is not played alone
And I will say that we should take a moment and hold it
And keep it frozen and know that
Life has a hopeful undertone"(30)

- T. J.

A kora őszi, félig még nyárias meleg alábbhagyott már, s rendre átvette helyét a hidegebb, esős november. Közeledtek a parciálisok, vagyis a félév közepi vizsgák.

Este felé járt, bár ilyenkor már amúgy is korán sötétedett. A lámpák fénye homályosan pislákolt a szemerkélő esőcseppek között. A város szokásos háttérzaja szűrődött be a szobába. Hope épp az íróasztala előtt ült s jókedvűen másolgatott egy kúrzust. Még a tanév elején eldöntötte, hogy minden órán résztvesz, otthon pedig újra leírja majd a leckéket. Miért? Hogy ezáltal is jobban megértse őket - lehetne az egyik válasz. Egy másik pedig ... mert valakinek talán majd szüksége lehet ezekre az újra írt, rendezett, magyarázatokkal kiegészített jegyzetekre. Eddig pedig nagyjából napirenden is állt velük. Most épp az asztronómia füzetét bővítgette. Színes kör-rajzok, görög betűk, trigometriai képletek és feladatok. A kedvenc tantárgya volt. Bár ami azt illeti, a többi tanagyag sem tűnt már annyira ellenszenvesnek. Az órákon való figyelés meg a rendszeres lecke-másolás segített neki jobban kiigazodni a nehezebb gyakorlatokon is. Az első parciálison jó jegyet kapott, ez pedig büszkeséggel töltötte el. Örült, hogy felelősségteljesebbé vált. „Pont úgy, ahogy szerettem volna" - jegyezte fel később türkíz naplójába. Csoporttársaival egyre jobban egyezett, az iskolában végzett praktikája jól ment, és még dolgozni is tudott közben - „Nagyjából minden úgy alakult, ahogyan szerettem volna. Kizártam Istent az életemből és jól érzem magam."

Bár a szokássá vált vallásos álarcát még nagyjából fenntartotta. Végleges döntést még nem hozott, szíve viszont tele volt arroganciával, ami akaratlanul is átitatta szavait meg tetteit. Valami viszont hiányzott. Lelke nem volt egészen nyugodt. Ahogy rendre lejártak a vizsgák, az egyetemen pedig minden visszatért a megszokott kerékvágásba, úgy váltott át benne ez az arrogancia egy zárkózott, szinte már embergyűlölőnek mondható hangulattá. Akikkel még szóba állt - és akik észrevették a változást - próbálták jobb útra terelni, bíztatni, de nem nagy sikerrel. Nem szándékozott hallgatni rájuk. Nem akart hallgatni rájuk.

Napjai céltalanul teltek, egyik a másik után, egy hatalmas, üres amalgámmá formálódva. Nem tudta, miért él, vagy miért kellene egyáltalán élnie ... És a régi, kísértő gondolatok visszatértek.