𝐈𝐝𝐞𝐚𝐥 𝐒𝐨𝐥𝐝𝐢𝐞𝐫𝐬 | 𝘥𝘳𝘢𝘤𝘰 𝘮𝘢𝘭𝘧𝘰𝘺

T I Z E N N Y O L C A D I K

+18!!!

h a l o t t a k

𝐊𝐀𝐑𝐈𝐒𝐒𝐀

𝕹em voltak házimanók. Nem mintha Karissa bánta volna. Félreértés ne essék, semmi gondja sem volt a manókkal, egyszerűen csak utálta a tényt, hogy ki kell szolgálniuk őt. Ezt leszámítva oda volt, az alacsony, ráncos lényekért. Már persze azokért, akik nem akarták két pillantásukkal felnyársalni őt. Minden tekintetben megértette ugyan ezt is, tekintettel a házimanók történelmére, de attól nem volt kevésbé kényelmes. A tény, hogy most nem voltak mindenhol ott körülötte, egészen felvillanyozta.

Nos, egészen addig a pillanatig, amíg Cornelia fel nem bukkant a konyhában. Egyedül érkezett egy újság társaságában, munkaruha helyett egy sötétlila, térd fölé érő nyáriruhát viselt és mezítláb volt. A hátborzongató maszkja sem volt nála és annyira olvasott valamit a helyi Varázsló újságban, hogy a csípőjével beleütközött a konyhaasztal sarkába. Akkor elejtette a magazint, hangosan elkáromkodta magát, tett hátra pár lépést és összegörnyedt. Karissa összerándult a fájdalom gondolatára, ő is rendszeresen beleütközött bútorokba. Tisztában volt vele, hogy mégis mennyire tud sajogni, és azzal is tisztában volt, hogy az elkövetkezendő öt percben még az is előfordulhat, hogy az asztal kireppen az ablakon. Cornelia forrófejű volt.

– Jól vagy? – kérdezte és oldalra tolta a mostmár üres tányérját, hogy felkönyökölhessen az asztalra. – Megmaradsz?

Neli megugrott a hangjára, nyilvánvaló volt, hogy még csak fel sem tűnt neki a jelenléte. Akármit is olvasott, lefoglalta. Most azonban kiegyenesedett, láthatóan fájt neki az is, de azért megtette. Egy pillanatra a földön elterülő újságjára pillantott, de nem lehetett olyan fontos, mert helyette a konyhapulthoz indult. Karissa a karjában fogadni mert rá, hogy kávét csinál; kávé függő volt.

– Lehet a lábamba kerül.

Graves a válla felett pillantott rá.

– Nem is a lábad volt.

– Dehogynem.

Karissa vigyorogva megrázta a fejét.

– Koordinációs problémák, értem.

Cornelia füttyentett.

– A humorod a régi.

– Csak a humorom?

– Többek között.

– Mi más?

Nem kapott rögtön választ. Mintha a barátnőjének - az egyetlen és legrégebbi barátnőjének - el kellett volna gondolkodnia a válaszon, ami azt jelentette, hogy átléptek a puszta csipkelődésen. Ez pontosan az volt, amit elakart kerülni. Nem állt még készen rá, hogy beszéljenek. Nem arról, amiről kellett volna. Két napja még a lelkét eladta volna érte, hogy mesélhessen neki, hogy kisírhassa magát, hogy tanácsot kérjen. Most? Most nem bízott még saját magában sem.

Cornelia akkor sem válaszolt még, amikor vizet forralt és őröltkávét csinált a szemesből. Akkor sem, amikor megkereste a filtert vagy amikor áztatni kezdte a magokat. Karissa először csodálta a már jól megszokott mugli technikát, de aztán beugrott; akkor nem használt varázslatot, amikor ideges volt. A mugli dolgok meg azok lassúsága lenyugtatták. Úgyhogy nem szólt egy szót sem, hagyta, hogy a barátnője csinálja amit csinálnia kellett. Tudta, hogy meg fog szólalni, csak idő kellett neki. Hangos volt, de rettenetesen meggondolatlan. Hagyta hát, hogy összeszedje a gondolatait és addig lehajolt, hogy magához csalogassa az elejtett újságot. Görögül volt, de nem okozott problémát; meg sem kellett erőltetnie magát. Sosem vallotta volna be hangosan, de a szülői szigor néha kifizetődőnek látszott. Kifejezetten és határozottan csak néha.