𝐈𝐝𝐞𝐚𝐥 𝐒𝐨𝐥𝐝𝐢𝐞𝐫𝐬 | 𝘥𝘳𝘢𝘤𝘰 𝘮𝘢𝘭𝘧𝘰𝘺

H A R M A D I K

14+

l e v e l e k

𝐊Ö𝐙Ö𝐒 𝐒𝐙𝐄𝐌𝐒𝐙Ö𝐆

𝕶arissa a lakrésze falán lógó tükörben nézegette magát, aztán sóhajtva suhintott egy újat a pálcájával. A ruha sötétkékből méregzöldbe váltott, majd halvány lilába és a lány nem tudta nem észrevenni, hogy mennyire illet a sötétebb lila falakhoz, amik az elmúlt négy napban az otthonát voltak hívatottak pótolni. Elfintorodott a gondolatra, hogy illik az új környezetébe. Még akkor is, ha csak egy bugyuta ruháról volt szó. A ruhájával persze nem volt baja. Az egyik kedvence volt a rövid ujjaival, amik láttatni engedték világos bőrét és a pont térd fölé érő szoknyarésszel, meg a finom pamut anyaggal, amiből készült. Megint fintorgott, hogy aztán meglendítve a pálcáját a ruha színt váltson. Most piros volt, olyan igazán élénkpiros, amiről Draco jutott eszébe. Amiről aztán az, hogy három napja nem látta a férfit. Egyszerűen nem mutatkozott; sem vacsoránál, sem reggelinél, és azóta több késő esti látogatást sem tett nála. Karissa nem tehetett róla, de neheztelt ezért a férfira. Fogalma sem volt, hogy merre lehetett. A Malfoy kúria hatalmas épületnek minősült, ezzel tisztában volt, ahogy azzal is, hogy egy olyan varázsló, mint Draco Malfoy még itt is képtelen lenne elvegyülni. Mármint, az embernek csak egy pillantást kellett vetnie rá: kifejezetten magas volt, a lány 6'5 lábra* saccolta minimum, és ha ez nem lett volna elég feltűnő ott volt a tény, hogy a férfi képes volt olyan arisztokrata gőggel végigsétálni egy egész szobán, hogy akármelyik boszorkány álla meg nyála a földet súrolta tőle. Ami egyet jelentett azzal, hogy a fiatal férfi szánt szándékkal kerülte őt. Milyen pofátlan, gondolta magában, és úgy döntött, hogy a piros lesz az igazi. Nem kellett attól tartania, hogy Draco megjelenik a vacsoránál. Világosan a tudtára adta az első éjszaka, hogy az nem szokása. Habár Karissa akkor azt hitte, hogy blöfföl: mostanra rájött, hogy mekkorát tévedett. Ez is bosszantotta, sok más dolog mellett. Az egyik ezek közül a dolgok közül a szoba volt, amibe már-már bezárva érezte magát. Ugyan senki sem mondta neki, hogy nem mehet sehova, ő az elmúlt napokat mégis a lakosztályában ücsörögve töltötte különböző könyveket olvasgatva. Akadt ezek között minden, még egy messziről is sötét varázslatoktól bűzlő kötet is. Félt bevallani, de az volt a kedvence. A könyvre esett a pillantása, ami most az éjjeliszekrényén pihent. Fekete bőrborítása volt és körülbelül két tenyér nagyságú lehetett, telis-tele olyasmikkel, amikkel a lánynak igazán nem lett volna semmi dolga. Ez persze nem zavarta eléggé ahhoz, hogy ne olvasson bele újra és újra. Kezdte egyre inkább úgy érezni, hogy a környezete nagyobb befolyással van rá, mint gondolta. Ezt igazolta a tény is, hogy a megérkezése óta nem válaszolt a levelekre, amiket hazulról kapott. A baglyok az érkezése utáni második és harmadik napon kopogtattak az ablakán, a hozott levelek pedig azóta is a fésülködő asztalon hevertek, természetesen kibontva. Túlságosan kíváncsi volt ahhoz, hogy ne olvassa el de elegendően zabos, hogy ne küldjön választ.

Halvány lila borítékban ott volt egy az anyjától és az apjától, akik arról kérdezték, hogy kellemesen tölti-e az idejét, hogy hogyan bánik vele a Malfoy család és hasonló, felesleges és unalmas formális ostobaságok. Aztán volt egy fehér, egyszerű kis borítékocska, amit az egyik barátnőjétől kapott. Ez volt az a levél, amit csak azért nem válaszolt meg, mert annyira rettenetesen hiányzott neki a lány. Cornelia Aspent azóta ismerte, hogy megtanult tipegni. Majdnem rokoni kapcsolatban álltak: Cornelia édesapja testvére volt Karissa nagybátyja feleségének. A lány apja mugliszületésű varázsló volt, ami egyet jelentett azzal, hogy a kevésbé megtűrt személyek közé tartozott a varázslóvilágban. Ennek következtében ritka alkalom volt, ha találkozhattak, leginkább akkor, ha előre megbeszélt időpontban és előre megbeszélt helyen töltötték az idejüket. A nehézségek ellenére azonban akkor is Cornelia volt a legkedvesebb ismerőse, és belesajdult a szíve a gondolatba, hogy most még kiszámíthatatlanabb, hogy mikor látja újra. Hiába volt már húsz éves, néha úgy érezte, hogy sosem lesz igazán szabad akarata. Hogy is lehetett volna? Cseberből mederbe. Éveken keresztül az apja volt az, aki meghozta azokat a fontos döntéseket, amiket neki kellett volna, néhányat még annak ellenére is, hogy a lány foggal-körömmel lázadt ellene. Most majd a Malfoy család lesz, elsősorban Draco Malfoy, aki dönthet a sorsa felől. Nem tudott sokat az angliai varázslóvilágról, de mégis épp eleget ahhoz, hogy biztos legyen a vesztében. Voltak angol gyökerei, erősebbek, mint az ember gondolná. A nagyanyja - Merlin nyugosztalja - Írországban született, Londonban nőtt fel és nemsokkal a Roxfort befejezte után Amerikába szökött egy sárvérű férfival, akihez nem engedték hozzámenni a szülei. Ez volt az egyik legerősebb oka annak az értetlenségnek, amit az aranyvér mániás Lucius Malfoy váltott ki belőle. Abban az esetben persze, ha tudta a lányról, hogy muglik vannak a felmenői között. Ha nem, az még bonyolultabbá tette a helyzetet számára. Nem tudta, hogy mit tudhatott róla a férfi, honnan ismeri az apját és, hogy miért őt akarta a fia mellé. Az nyilvánvaló volt, hogy Draconak semmi köze a dologhoz. A legnyomósabb oknak az apja a varázslótársadalomban betöltött szerepét látta, de mi haszna volt Luciusnak a hírnévből, ha az a tengerentúlon van? Karissa tisztában volt vele, hogy a rangja hangzatos: a Mágiaügyi Miniszter lánya, de számított ez bármit is Angliában? Abban már nem volt biztos. Az angolok furcsák voltak furcsa szokásokkal, de nem mondhatta azt, hogy ez nem tetszett neki. Imádta a történeteket, amiket a nagymamája mesélt neki még kiskorában, mielőtt elvitte volna egy csúnya seprűbaleset. Járt is pár esetben a világnak ezen a táján, a pálcáját például magától Ollivandertől kapta, aki szögről-végről volt régi jó barátja a nagyanyjának. Amikor az ikertestvérével, Axel-lel betöltötték a tizenegyet - ami Angliában egyet jelentett azzal, hogy a gyerekek elkezdhették a Roxfortot -, az anyja és az apja tudta nélkül elhozta őket Angliába csak azért, hogy az unokái az Abszol Úton vásárolhassanak maguknak pálcát. Hiába élt le évtizedeket Amerikában, Karissa úgy gondolta, hogy a nagymamája mindig is Angliát tekintette otthonának.