𝐈𝐝𝐞𝐚𝐥 𝐒𝐨𝐥𝐝𝐢𝐞𝐫𝐬 | 𝘥𝘳𝘢𝘤𝘰 𝘮𝘢𝘭𝘧𝘰𝘺

H U S Z O N E G Y E D I K

16+!!!!!

u t ó h a t á s o k

𝐊𝐀𝐑𝐈𝐒𝐒𝐀

𝕶arissa még félálomban volt amikor az ajtó nyikorogva kitárult, biztos volt benne, hogy hallotta, ahogy a kilincs a falba csapódik. Valaki berontott a szobába, a ruhája susogott, a léptei visszhangoztak a fejében. Meg mert volna rá esküdni, hogy a lélegzetvételeit is hallotta, pedig nem tűnt úgy, mint aki ki lenne fulladva. Eldöntötte, hogy álmodik. Akárki is volt az, csak a fejében létezett. Nem volt jelentősége. Hamarosan elfelejti, valami másról fog álmodni. Ez az álma amúgy sem tetszett neki, az előző sokkal kedvére valóbb volt. Arra koncentrált inkább, próbált a most már homályosodó képek felé nyúlni, azt képzelte, hogy utánuk úszik. Egy másodperccel később a szőke hajú férfi ott állt előtte, a kezei a hajában és a szája az övén, felfalni készült épp; felemészteni és a nő minden ellenkezés nélkül hagyta volna neki. Hagyta azt is, hogy az ujjai a nyaka köré szoruljanak és annál fogva tolják a falnak, a testük összesimult, a légzése akadozott a mellkasában...

– Nehezetekre esne betakarózni?

Kipattantak a szemei. Az oldalán feküdt, háttal valakinek, akinek a karjai a derekára voltak csavarodva és akinek a légzése csiklandozta a tarkóját. Forró bőr tapadt az övéhez és valami kemény nyomódott a háta alsó részéhez. Pislogott, bambán nézett előre, próbálta feldolgozni, hogy mi történik. A szemeit bántotta a szemben lévő ablakon beáradó napfény, legszívesebben felugrott volna, hogy berántsa a függönyöket.

Óvatosan megmozdította az ujjait, kételkedett benne, hogy tényleg hallott valamit. Azután Pansy ismét megszólalt és minden vér megfagyott az ereiben; a nyitott ablakon keresztül érkező tengeri szellő csiklandozta a fedetlen bőrét, libabőrt keltett a karjain és a mellkasán.

– Komolyan, tudom, hogy ébren vagytok.

Ijedten ugrott fel, a hirtelen mozdulattól egy pillanatra feketeség kúszott a látó mezőjébe. Malfoy karja lecsúszott az ölébe, ő pedig vakon tapogatózott lepedő után. Amikor megtalálta megrántotta, de az nem jött; a férfi lefogta a lábával, alá volt csavarodva az egész. Mérgesen kezdte el kirángatni alóla, nem törődve vele, hogy felébredhet. A helyzet rettenetesen megalázó volt már egyébként is, ha felkelt legalább ketten voltak, akik osztoztak benne.

A negyedik rántás után a takaró kiszabadult és ő a mellkasára szorította, nagy levegőt vett. Hunyorogva emelte fel a fejét, a tekintetével valamennyivel nyugodtabban mérte fel a terepet. Parkinsont kereste, aki most az ajtóhoz közel eső egyik fotel karfáján ült, a lábait elegánsan keresztbe tette, a tekintete a nőébe fúródott. Pansy felhúzta a szemöldökeit és az öklével takargatta az arca többi részét, a vigyorát próbálta takargatni. Graves nem tudta eldönteni, hogy mi volt a rosszabb: az, hogy nevetett vagy az, hogy rájuk sétált. Talán mindkettő. Vagy az, hogy látszólag kényelembe helyezte magát és nem úgy festett, mint aki elakarja hagyni a hálószobát.

– Jó reggelt – nyögte ki Karissa krákogva és szorosabbra fogva maga előtt a takarót. Nem mert Malfoy irányába pillantani.

– Reggel? – a barna hajú nő hangja vidáman csengett. – Tizenegy óra van.

Graves zavartan bólintott, beharapta az alsó ajkát. Őszintén nem tudta, hogy mit kellett volna mondania. Legszívesebben jó mélyre süllyedt volna és azt kívánta, hogy nyelje el a lepedő meg a matrac és valahol nagyon, nagyon messze köpje ki magából. A világ vége talán elegendő távolságra volt.