𝐈𝐝𝐞𝐚𝐥 𝐒𝐨𝐥𝐝𝐢𝐞𝐫𝐬 | 𝘥𝘳𝘢𝘤𝘰 𝘮𝘢𝘭𝘧𝘰𝘺

N Y O L C A D I K

18+

v á g y a k

𝐊𝐀𝐑𝐈𝐒𝐒𝐀

𝕶arissa az eső ütemes kopogására kelt az ablakpárkányon. Pár pillanat múlva meghallotta a hangos dörrenést is, amit egy hatalmas villám követett az égen. Akaratlanul összerándult, a szemei kipattantak ahogy felült az ágyán.

– Csak a vihar.

A hang az ágya végéből jött, ahol most Draco Malfoy ücsörgött kinyújtott lábakkal, a kezeiben egy fehér lapot olvasva. Rá sem pillantott a lányra, a szemei a sorokat futották, vagy akármit, amit a pergamen tartalmazott. Karissa hunyorgott rá és már nyitotta volna a száját, hogy megkérdezze mi a poklot keres a szobájában, az ágyán fetrengve, de akkor valami felderengett neki: a bál a szüleivel, a titkos kis szoba Harry Potterrel, aztán Draco, aki a szobájába hoppanálta őket és tényleg ágyba dugta. Ruhástól, mindenestől betakarta, befeküdt mellé és csak beszélgettek, mindenről, egészen addig, amíg ő el nem aludt. Lepillantott magára, hogy a biztonság kedvéért leellenőrizze a ruháját, ami tényleg rajta volt. Utána visszafordult a férfi felé, akin viszont már nyoma sem volt az előző napi vörös ingnek: egy garbónyakú, fekete hosszúujjú volt rajta sötétszürke élvasalt nadrággal. Karissa mérgesen felhúzta a vállát, amikor észrevette, hogy Draco cipőstől ült az ágyán, de nem szólt egy szót sem. Egyáltalán nem szólalt meg, csak pislogott a férfira, miközben olyan erősen szorította magához a takaróját amennyire csak tudta. A ruhája enyhén szólva is össze-vissza volt csavarodva rajta és eszében sem volt, hogy az arisztokrata jelenlétében kikeljen az ágyból. Abban reménykedett, hogy a szőke esetleg veszi a lapot, és illedelmesen távozik a hálójából, de a gondolat önmagában is röhejes volt. Draco Malfoyról volt szó, Merlinre is, a férfi képes volt olyan szenvedéllyel megcsókolni őt egy bolt kellős közepén, amitől jó esetben minden normális ember fülig pirult. Oldalra pillantott, a pálcáját kereste, de az nem volt az éjjeliszekrényen, ahova minden kétséget kizáróan tette az este folyamán. Felhúzta a szemöldökét és Dracora villant a tekintete, de amaz még mindig a pergament szuggerálta.

– Nem tudod véletlenül, hogy merre van a pálcám? – a hangja kétségkívül követelőző volt. Draco még mindig nem nézett fel a papírról, a nő viszont látta, ahogy gúnyosan felhúzta a szemöldökét. Valamiért nagyon rosszat sejtett a mozdulat mögött.

– Nálam van – a férfi felemelte a kezét az öléből, hogy feltárja a nadrágszíjába csúsztatott pálcákat: egy vésettel díszített világosbarnát és egy másikat, ami koromfekete volt és minden kétséget kizáróan Dracoé. Az amerikai nő bosszúsan meredt rá, annyira, hogy majdnem elengedte a mellkasához szorított takarót is.

- Mi a franc? Mit keres nálad?

Karissa automatikusan nyúlt felé, hogy visszavegye ami az övé, aztán a másodperc tört része alatt meggondolta magát. A keze esetlenül megdermedt a levegőben, ahogy arra gondolt, hogy hova kellene nyúlnia érte. Leszidta magát gondolatban, ahogy leejtette a karját a takaróra.

– Pontosan, kibaszottul én sem tenném a helyedben.

Akkor tűnt csak fel neki, hogy mennyire rideg volt a férfi hangja, amikor az rápillantott és a szürke szemei tele voltak dühvel és hidegséggel. Mintha két jégkocka lett volna a tekintete helyén, a nő lebénult tőle egy pillanatra. A szeme körül élénk lila folt éktelenkedett, az arca sebes volt, a szája sarka véraláfutásos lett. Karissa lélegzete elakadt, ügyelnie kellett, hogy ne tátsa el a száját.

– Kérem vissza – megint megemelte a kezét, ezúttal azonban csak felé nyújtotta, nyitott tenyérrel a plafon felé, várva a csodát.

Draco rezzenéstelen arccal és feszes állkapoccsal nézett vissza rá.