𝐈𝐝𝐞𝐚𝐥 𝐒𝐨𝐥𝐝𝐢𝐞𝐫𝐬 | 𝘥𝘳𝘢𝘤𝘰 𝘮𝘢𝘭𝘧𝘰𝘺

N E G Y E D I K

16+

p a t k á n y o k

𝐊Ö𝐙Ö𝐒 𝐒𝐙𝐄𝐌𝐒𝐙Ö𝐆

𝕶arissa a sajátjának nevezett ágyban ébredt. Elnyújtózott a puha, finom lepedőn és igyekezett kicsavarni magát a rátekeredett takarók alól. Érezte, hogy valami nincsen rendben, de még akkor sem tudta kitalálni, hogy mi az, amikor az előző napi ruhájában kecmergett ki a paplan alól. Furcsa érzése támadt, amikor megpillantotta a pálcáját a fésülködő asztala szélén holott szentül hitte, hogy az nemrég még a ruhájában volt. Akkor is, amikor a furcsa lány távozása után letelepedett a kertben, közel a hattyúkhoz. Ami azt illeti.. mikor távozott onnan? Egyáltalán nem emlékezett rá, hogy visszament volna a szobájába. Lehetetlen. Valamikor muszáj volt neki, mert ott volt. Tagadhatatlanul a lakosztálya közepén téblábolt, gyűrött és korhadt fa szagát árasztó ruhában. A bűzre felhúzta az orrát. Nem volt kellemesnek mondható, így hát lenyúlt és a fején áthúzva ledobta a nem túl széles, bőrborítású díványra. Ha valaki megkérdezte volna tőle, hogy mire vágyik legjobban a világon azt mondta volna, hogy egy kellemesen forró fürdőre, tekintve, hogy az előző nap minden bizonnyal elhalasztotta. Nem mintha emlékezett volna rá. Abban reménykedett, hogy a gőz kellően kitisztítja majd a fejét ahhoz, hogy reálisan átgondolja a dolgokat. Csak nem járt álmában, ugye? A gondolatra - miközben bőszen a fürdőhelyiség felé haladt - elhúzta a száját. A vibrálóan smaragdzöld fürdőszoba most is olyan volt, mint az elmúlt fene se tudja hirtelen hány napban. Minden kétséget kizáróan hivalkodó, de volt benne valami ami kifejezetten tetszett a lánynak. Nem a hatalmas tükör, ami teljes átellenben volt a fürdőkáddal, hogy a tisztálkodás egész folyamata alatt magát bámulhassa; nem is a kád, amit mintha egészében rézből raktak volna ki, és kopott hatása ellenére is olyan volt, mint egy hercegnős mesében; de még csak nem is az a temérdek számú fürdősó meg magazin, ami a kád szélén hevert olyan hívogatóan, hogy igen csak kellett akarat ahhoz, hogy a boszorkány ne próbálja ki egyszerre mindet. A falba vájt apró, csillogós minták voltak azok, amik megragadták a figyelmét. Olyan volt, mintha ezernyi csillagkép ragyogott volna vissza rá, és akár varázslat volt, akár nem, Karissa nem győzött gyönyörködni benne. Annak, hogy a frissítő zuhany helyett inkább a hosszú mosakodásokat választotta ez volt az első számú oka. A második - vagyis csak remélte, hogy a második -, pedig az, hogy a fürdőben remélhetőleg senki nem akadt, aki minden további nélkül felzavarhatta volna. A fürdés szent és sérthetetlen volt, még egy olyan helyen is, mint a Malfoy kúria; mert itt aztán tudtak mindenről mindent, de a személyes térről? Ugyan már! Badarság lett volna még csak feltételezni is.

– Persze, legyél csak ellenem – mormogta az orra alatt válaszul a gyomrából feltörő éhes korgásra és még a szemét is megforgatta mellé, mintha bármi hatalma lenne a dolog felett. Tulajdonképpen igazán nevetségesen festhetett és áldotta érte Merlint, hogy senki sem hallotta vagy látta abban a pillanatban.

A hasa nemtetszése után sóhajtva dobta le magáról a fehérneműjét, hogy a feje feletti apró fémgombot elcsavarva zuhanyzással cserélje fel a már jól megszokott több óra hosszás fürdőzést. Egyszeriben a kedve is elment tőle. Helyette csak arra tudott gondolni, hogy a lehető legkevesebb kínossággal szerezzen magának reggelit, bár erre kevés esélyt látott. Nem tudta pontosan mennyi az idő, reggel van-e vagy délután, de az étkezőben mindig volt valaki akibe belefuthatott. Ami azt illeti, a házban mindenhol volt, és ez azok közé a dolgok közé tartozott amik bosszantották. Az első tízben biztosan benne volt.

Alaposan megmosta a haját, senkinek sem vallotta volna be, de a dolog mélyen érintette. Évek óta növesztette és biztosan megőrült volna, ha történik vele valami. Ez olyasmi volt, amit nem szívesen mesélt volna el akárkinek. Mániákusan óvja a haját? Biztosan kinevették volna. Hisz boszorkány! Mit számít bármi, ha tud varázsolni? Nos igen, ez lehetett volna igaz is, ha nem róla van szó. A meglehetősen megfelelőnek nevezhető családi háttere miatt mindenki azt gondolhatta, hogy olyan, mint hajápoló balzsam nem is szerepel a szótárában. Ki hitte volna, hogy igen? Ki hitte volna el egyáltalán, hogy nem tisztavérű boszorkány? Biztosan akadt volna olyan, aki nemhogy elhiszi, még ki is gúnyolja érte. Nem csak őt, hanem az egész családját és az rettenetesen rossz fényt vetett volna az apjára a Mágiaügyi Minisztériumban. Ha ott nem is, a baráti társaságában biztosan. Mit számított, hogy hazudnia kellett róla? Nagyon is sokat. Gyűlölte letagadni a tényt, hogy a nagyapja mugliszármazású varázsló. Ha őt kérdezték volna, tényleg őt, akkor őszintén jelentette volna ki, hogy mennyire büszke rá. Mert az volt, de még mennyire! Azt nem mondhatta volna, hogy mennyi mindent tud a mugli világról - nem lett volna teljesen igaz. Az anyja igyekezett minden olyan beszélgetésből kivonni a lányt és a testvéreit, amiknek bármi köze lenne a varázstalanokhoz, vagy az olyanokhoz, akiknek nem varázslók és boszorkányok voltak a szülei. Az apja meg aztán említésre sem méltatta a dolgot, mindent ráhagyott az anyjára, had intézze ő. Persze ez nem volt mindig így, nem akkor, amikor Thaddeus Graves is olyan suhanc volt, mint ő maga, de az amerikai nő már nem emlékezett arra, hogy milyen volt máshogy. Túlságosan régen volt ahhoz, hogy felidézhesse. Csak a megvetésre emlékezett, amit olyankor érzett, amikor hazudozásra késztették. Utálta a gondolatot is, hogy a dolog egy idő után már milyen könnyen ment. Viszont sohasem törődött bele.