𝐈𝐝𝐞𝐚𝐥 𝐒𝐨𝐥𝐝𝐢𝐞𝐫𝐬 | 𝘥𝘳𝘢𝘤𝘰 𝘮𝘢𝘭𝘧𝘰𝘺

H U S Z A D I K

18+!!!!!

t e l e f o n s z á m o k

𝐊𝐀𝐑𝐈𝐒𝐒𝐀

𝕳at nap, tizenöt óra, harmincnégy perc és két másodperc telt el azóta, hogy Karissa ordibálásra riadt fel. Hat nap, tizenöt óra, huszonnyolc perc és nagyjából negyvenkét másodperc azóta, hogy Malfoy utoljára hozzá szólt. Hat nap, tizenöt óra, huszonhét perc és három másodperc azóta, hogy becsukta a szemét. Azóta nem nyitotta ki.

Lélegzett és vert a szíve, két nappal azelőtt pedig megmozdította a mutatóujját. A szempillái néha megremegtek, Graves olyankor megérintette őket de csak éppen hogy, nem mert sokáig hozzáérni. Attól félt, hogy talán elront valamit és garantálja, hogy a férfi ne keljen fel többet. Nem kockáztathatta meg, hogy gyilkossá váljon. Az ő gyilkosává nem; semmiféleképpen.

Axel két napja ébredt fel, kiborult az ágyából és ordítva rázkódott. Kaparászta a nyakát és zokogásban tört ki, feltépte a friss varratokat, egy kis plusz munkát adva Theónak. Nott nem értékelte és végig az orra alatt morgott, de azért megcsinálta. Axelt ki kellett ütni hozzá, hacsak nem akarták mindannyian három irányból lefogni és hallgatni közben, hogy üvölt. Csak egy kis altatót kapott, pár óra múlva már talpon is volt, de az elméje nem volt teljesen tiszta. Nem emlékezett mindenre; a dolgok lassan és huzamos időben ugráltak be neki, minden alkalommal nyugtatót kért rá. Előző nap a nő már megtagadta tőle, az öccse túlságosan is számított a gyógyfőzetekre. Félő volt, hogy nem lesz hajlandó élni nélkülük. Volt elég problémájuk anélkül is, hogy a testvére függővé váljon.

Megint a férfira pillantott. Lassan lélegzett, a mellkasa egyenletesen emelkedett fel és le, igazságtalanul nyugodtnak tűnt. Négy napja átcipelték a hálószobába, egészen addig nem merték mozdítani. Nott infúzióra kötötte és azt mondta, hogy csak töklevest fog kapni, mint kiderült, gyűlölte. Karissa egyszerre találta viccesnek és gonosznak; mélyen belül azonban szórakoztatta, ez volt a minimum amit Malfoy megérdemelt. Alig várta, hogy felébredjen. Szinte már érezte a csípős érzést, amikor majd a tenyere csattan azon a jóképű arcán; nem ha, amikor. Addig azonban két óránként kötözgette a mellkasát, lefertőtlenítette, újra kente. Pansy szerint gyorsan gyógyult, Karissa mégis úgy érezte, hogy nem elég gyorsan. A kenőcs lassan épült a bőrébe - amikor megkérdezte Nottot, hogy miért nem húzta össze rendesen a sebet azt válaszolta, hogy hiányos volt a bőr. Kellett valami, amivel pótolja. A sárga massza, amit belemasszírozott a nyílásokba arra szolgált, hogy felszívódjon és bőrt képezzen. Karissa még sosem hallott ilyesmiről azelőtt, de azt sem mondhatta, hogy a férfi hazudott. A balzsam tényleg hatásos volt, napról napra olvadt egybe a férfi testével és zárta be a sebet. Ha minden jól megy, pár napon belül varratot szedhetnek. Ha szerencséjük van Malfoy addigra ébren lesz; már csak a puszta tény miatt, hogy a nő azt akarta érezze, amikor megválik a varratoktól. Egy gonosz, pszichopata hang a fejében mindennél jobban azt szerette volna, hogy a férfi átélje ugyanazt a kínt amit neki kellett: így vagy úgy. Ezt persze nem mondta ki hangosan senkinek sem, de nem is volt rá szükség; senki sem osztotta a nézeteit. Mindenki saját akaratából volt ott és kockáztatta az életét. A majdnem egy hete történtek olyanok voltak számukra, mintha meg sem történt volna. Graves ölni tudott volna érte, hogy ő is így érezzen de egyszerűen nem ment. Bosszút akart; Greybacken, Malfoyon, még Axelen is amiért olyan ostoba volt, hogy elsőnek vetette magát egy vérfarkas után.

Pislogott és hátradőlt az ágy mellé húzott székben, papírok zörrentek meg az ölében. A nő már második nap felakarta ébreszteni, leordítani a fejét és lehetőség szerint mindezek után lelökni egy méretes szikláról, de Theodore nem engedte. Azt mondta, hogy kockázatos és lehet, hogy nem is sikerülne. Később a nő megbánta, hogy nem próbálta meg mégis: a várakozás csontropogtató volt. Olyannyira, hogy két napja a nő megparancsolta Nottnak, hogy szerezzen egy szakértőt. Az sem mondott mást; nem szállítható. Ne ébresszék fel mesterségesen. Cserélgessék a kötést. Figyeljék az életjeleket. Adjanak neki napi kétszer fél adag adrenalint. A gyógyító semmi újat nem mondott, de azért nyugtató volt, hogy egy hozzáértő is megvizsgálta. Axelre is ugyanazokat mondta el, mint amiket már ők maguk is tudtak: rengeteg pihenés, a seb megfelelő kezelése, semmi stressz. Következő teliholdkor pedig mancsokat és agyarakat fog növeszteni és a nő még mindig nem tudta, hogy hányadán áll ezzel. Nem mintha lett volna mit tenni; de attól még zavarta. A tényen, hogy testvérek ez ugyan semmit sem változtatott, de mégis mi lesz ezek után? Havonta egyszer kénytelen lesz leláncolni magát egy emberektől eldugott, sötét lyukban egész éjszakára? Teljesen egyedül? A gondolatra megszakadt a szíve és összeszorult a torka; sok mindent kívánt Axelnek az ostoba viselkedése miatt, de ezt pont nem. És bosszantotta a tudat, hogy nem tehet ellene semmit. A farkaskórra nem volt gyógyír, nem volt sem élő, sem halott aki tudta volna, hogy lehet-e ellene tenni valamit. Ami egyet jelentett azzal, hogy nem lehetett. A gyerekei pedig minden valószínűséggel örökölni fogják; az apjuk ki fog térni a hitéből. Már az is csodaszámba ment, hogy mindenféle ellenkezés nélkül útjára engedte. Persze, a testvéreivel sosem volt olyan szigorú: se Axellel, se Raviannával. Az előbbi férfi volt, olyan jogokkal rendelkezett amikkel a nő sosem fog; az utóbbi pedig Thaddeus kedvence, minden porcikájában kiköpött apja. Nem örökölte sem az anyjuk fekete haját, sem pedig a zöld szemeit. Helyette az apjukra ütött, barna haja és barna szeme volt és a személyisége sem hagyott kivetnivalót maga után. Sohasem volt igazán jóban, pont ezért, meg azért, mert a húguk szívből gyűlölte Axelt - Karissa sosem értette, hogy miért és ez ostoba ellenszenvet szőtt hármuk között. Ezért sem tétovázott sokat, amikor Devon nyitni kezdett felé. Akár egy idegen pasija is lehetett volna, nem változtatott volna a helyzeten; azóta már megbánta, több okból is, mint egy, de már nem tudta visszacsinálni. Ezt sem.