Szabadon (JeongGuk f.f.) - Befejezett

20. rész

Íme a folytatás.
Remélem tetszeni fog mindenkinek!🤔😊

JeongGuk szemszöge

~ Nincs semmi közöm JeongGukhoz, régen se volt és soha nem is lesz!

Tovább már nem bírtam hallgatni. Feltörő szinte gyermeki zokogásom arra késztetett, hogy elhúzzak onnan de nagyon gyorsan. Az orvosi előtt a betonon ülve zokogtam, lábaimat átkarolva, térdemre hajtott fejjel. El sem mondható mekkora a bűntudat amit most érzek. Hallgatva Byul szavait és bennük azt a sok keserűséget... Majd megszakadt a szívem. Pedig ezidáig nem is tudtam, hogy van szívem. Bár eddig is tudtam, hogy amiket elkövettem ellene rosszak voltak és nem érdemelte meg, de most... hogy kimondta ugyanezeket ráadásul úgy, azzal a fájdalmas hangnemmel... Csak most jöttem rá, tényleg egy kibaszott nagy rohadék voltam, nem, sokkal rosszabb, maga voltam a sátán! Igaza volt, mindenben. Bár visszaforgathatnám az időt! Bár meg nem történtté tudnám tenni a tetteim! Bár inkább sosem találkoztunk volna... De sajnos nem vagyok varázsló, nincsen bűvös csodalámpám ahogy Harry Potter rokonom se. Szóval, felesleges bármit is kívánnom. Igaza volt annakidején Jiminnek mikor azt mondta, hogy bár maffiafőnök vagyok de azért én sem engedhetek meg mindent magamnak. Már értem mire mondta, végre kitisztult minden.
Sírásomat egy a térdemre szorító kéz zavarja meg. Felpillantva Taehyung kíváncsi tekintetével találom szembe magam, ahogy sötét szemeivel fürkészik engem.

- Ne most Tae! -rántom el lábamat.

- Mi történt?

- Semmi.

- Akkor mért vagy így kiborulva?

- Mert egy kibaszott nagy pöcs vagyok! -kiabáltam, kikelve magamból.

- És erre csak most jöttél rá? -meresztett rám kerek szemeket- De mondd már mivan! Mi akasztott ki ennyire? Jimin túl fogja élni, ne aggódj.

- Nem Jimin miatt. -sóhajtottam- SaetByul... -ejtettem ki nevét, de úgy, hogy majdnem megfulladtam.

- Mivan vele?

- Hallottam amit azzal a vörös csajjal beszélt.

- Rólad volt szó? -bólintottam.

- És tudod mi a legrosszabb az egészben? Hogy igaza van. Minden egyes kibaszott szó igaz volt! Egy rohadék voltam vele, egy igazi föld alá való féreg. Megerőszakoltam! -ordítottam- Érted!? Azt a lányt akit mindennél jobban szerettem! -boxoltam bele az ablakba aminek üvege apró darabjaira tört- Érted már Tae!? Egy kibaszott egoista barom voltam, aki elhitte magáról, hogy ő a fasza gyerek, hogy ő bármit megtehet amit csak akar és bántottam őt! -felzokogtam, újra.

- Jólvan már, héj, hagyd ezt abba! Gyere inkább, nézessük meg a kezed még elvérzel baszod, aztán fújhatjuk a nagy kibékülési kudarcodat. -rángatott be az épületbe.

- Felesleges. Byul sosem bocsájt meg.

&&&

Csak ültem az egyik vizsgáló szobában, bekötözött kézzel, egyedül. Miután Tae beráncigatott ide elment a műtőkhöz, mert valami új hír van Jiminről. Én is menni akartam, megtudni hogy van a barátom, de nem bírtam megmozdulni.

Tae azóta sem jött vissza, szóval biztos végetért a műtét és most Jiminnel van. De nem is bánom, legalább magam lehetek. A nővér is kiment a szobából pár perce így tényleg senki sincs itt rajtam kívül. Hogy ne a rohadt nagy csöndtől kapjak agyvérzést random elkezdtem kutakodni. Nem volt konkrét célom, nem akartam semmit megtalálni, csupán lefoglalni magam és kattogó agyamat. Az egyik ilyen fertőtlenítőkkel teli szekrény mellett feltűnt egy csempe ami nem teljesen olyan mint a többi. Birizgálni kezdtem s láss csodát egy titkos ajtó volt ami kinyílt basztatásomra. Ügyi vagyok mi? Leesett az állam mikor több zacskónyi drogot találtam szép katonás sorrendben összeállítva. De a porokon és tablettákon kívül volt ott injekcióstű és kis ampullák, benne a legerősebb drogokkal. HŰHA! Kiemelve az egyik kis üveget az volt ráírva, hogy Crystal-mat. Ú, jó kis cucc. SaetByul igazán nagyban utazik az biztos.
Hirtelen egy furcsa, bizsergető, kínzó érzés lett úrrá rajtam. Ujjaim görcsbe rándultak, szédülni kezdtem és kb az egész testem remegni kezdett mintha legalább is elvonási tüneteim lennének. Bár... lehet, hogy az is van. Végtére is mostanában eléggé rákaptam a cuccra és mióta itt vagyunk nem is jutott idő, hogy beadjam magamnak a napi adagomat. Lehet ez lenne a megoldás a gyötrő kínjaim ellen? Lehet nem is borulnék ki és nem zokognék úgy mint egy szaros csecsemő percenként ha végre meglenne a gyógyszerem. Sőt olyan képtelenségek se jutnának az eszembe, hogy térden állva esedezem Byul bocsánatáért.