Szabadon (JeongGuk f.f.) - Befejezett

11. rész

Satufékezéssel, félkört leírva parkoltam le a kórház előtt, az sem érdekelt ha emiatt lekapcsolnak a zsaruk. Úgy pattantam ki a kocsiból, hogy az még járt, sőt még az ajtót is nyitva hagytam. Majd becsukja valaki, ha nem azt is leszarom! Belökve magamelőtt az átlátszós üvegű ajtót egyenesen a VIP részlegre mentem, ahol Jin volt a főnök. Toporzékolva, ide-oda sétálgatva a liftben próbáltam nem felrobbanni az idegtől. Hoseok... Istenem remélem túléli! Hogy történhetett ez? Mégis ki a faszom volt aki meglőtte? Kinyírom! Esküszöm felkutatom és kurvára ki fogom belezni!
A lift megállt az ötödiken és meg sem vártam, hogy teljesen kinyíljon már csupán a két centis résen kipréseltem magam. Célirányosan a folyosó végére siettem ahol belökve előttem az ajtót pont egy műtét kellős közepébe csöppentem. Jin éppen egy fogó izét tartott a kezében, száját orvosi maszk fedte és még az a faszom tudja milyen kendő is a fején volt. Rám nézett, ahogy műtős emberei is. Pillanatnyi meglepődöttségén hamar túllépett és ismét az altatásban lévő Hobi felé fordult, kinek egy oxigénmaszk volt az orrára felcsatolva. Mellette egy EKG gép pittyegett, jelt adva életfunkcióiról.

- Túl fogja élni? -tettem fel az engem most legjobban foglalkoztató kérdést.

- Talán. -felelte szűkszavúan.

- Jin hyung, kérlek, mentsd meg az életét! -hangom szinte már könyörgő volt.

- Azon vegyok, ha nem vetted volna észre? Örülnék ha pofázás helyett kimennél és hagynál dolgozni.

- Oh. Jó, rendben. -indultam meg kifelé- Kérlek tegyél meg mindent!

A folyosóra mentem ki ahol a többiek már felsorakoztak. YoonGi és NamJoon az egyik sarokban ültek a padlón, míg Jimin Taehyungot vígasztalta az ajtó melletti széksorban.

Teltek a másodpercek amikből percek később pedig órák lettek. Mindenki nagyon feszült volt, mind aggódtunk barátunk egészsége miatt. Egyikünk sem akarta, hogy Hobi itt hagyjon bennünket, főleg nem én! Mind máshogy vezettük le idegességünket, pl YoonGi telefonján egy lövöldözős játékkal játszott, mert ez az egyetlen dolog ami le tudja őt nyugtatni. Na meg a nők, de azért fura lenne ha itt elkapna egy nővérkét egy feszkó levezető menetre. NamJoon halkan, szinte néma csendben felváltva imádkozott és küldte a pokol legmélyebb bugyraiba azokat akik ezt tették Hoseokkal. Tae abbahagyta ugyan a sírást de azóta csak néma csendben mered magaelé és bámulja a halványkékre festett falat. Esküszöm kb fél órája már pislogni se láttam. Jimin a szemközti fal mellett döntött, elvonult tőlünk. Asszem' tudom miért. Sóhajtva lököm el magam az ajtófélfától és indulok meg felé. A többiek szemmel végigkövetik járásom s mikor megállok Jimin mellett folytatják azt amit eddig csináltak. Kivéve persze Taet. Ő lélekben szerintem itt sincs. Látszólag nagyon bele van merülve gondolataiba, hiszen azt sem vette észre, hogy odamentem. Megérintem vállát mire összerezzen és hátrapillant karom felett, hogy ki meri most őt zaklatni. Mikor tudatosul benne, hogy csak én vagyok visszafordul.

- Ne most JeongGuk, csessz le máskor rendben?

- Nem azért jöttem, hogy lecsesszelek Jimin.

- Akkor mi a fenéért? -fordul szembe velem.

- Hogy megmondjam, nem a te hibád. -biccentettem a műtő felé.

- Dehogynem. Én tehetek róla! Ha nem hagyom, hogy egyedül odamenjen... Ha időben odaérek...

- Nem tudhattad. Hobi senkinek sem árulta el mire készül.

- Akkor is! -kiabálta, mire minden szem ránk szegeződött, még Tae-é is- Ha gyorsabb vagyok, ha jobban nyomom azt a kurva gázt megelőzhettem volna a történteket. -zokogott fel, amitől nekem is sírhatnékom támadt.