Szabadon (JeongGuk f.f.) - Befejezett

23. rész

Négy nappal később sem történik semmi. Kezdek nagyon ideges lenni főleg mert az embereim is kérdezgetik a kisfőnökeimet, hogy miért maradt abba hirtelen a hajtóvadászat. Persze JiSoo, JongDae és MinSeok próbálják őket leszerelni és rendre utasítani, de valljuk be a „Fogd be, semmi közöd hozzá!” nem épp a legmeggyőzőbb érv a világon. De mért nem akar semmi sem történni? Hiszen megtettem amit kért, már senki sem üldözi. Akkor mire vár még? Hogy én kezdjem el kutatni vagy mi?
Gondolataimat a konyhába botorkáló fiú zavarta meg.

- Oh Byul, bocs nem akarok zavarni. -utalt előttem felnyitott laptopomra.

- Nem zavarsz Jimin, épp csak... -mutattam a képernyőre, igazából már fogalmam sincs mit is csináltam eddig- Szabad neked felkelned?

- Igen. Jin végre engedélyt adott rá. -mosolygott büszkén.

- Az jó. Örülök, hogy jobban vagy. A többiek?

- Jin és Tae JeongGuknál vannak bent, YoonGi és NamJoon pedig Hoseokal beszélnek videochaten.

- Jobban van már?

- Hobi? Ő igen. De ha Gukot kérded... nem igazán. -ült le az egyik székbe amit kihúzott a pult alól- Bár magáhoztért de senkivel sem kommunikál. -mesélte szomorúan- Sajnos azt nem tudom, hogy direktben nem szól hozzánk vagy a túladagolt drog miatt.

- Sajnálom Jimin. -simítottam rá pultra feltett kezére.

- Tényleg, még meg sem köszöntem amit értem tettél.

- Miért mit tettem? -néztem rá kíváncsian.

- Hát ezt. -mutatott körbe- Hogy hagytad, hogy Jin itt műtse ki belőlem azt a szart és azt is, hogy a többieket sem zavartad el. Neked köszönhetem az életem, hálás vagyok érte Byul! -ezúttal ő fogta meg kezemet.

- Ugyan Jimin ne túlozz. -feleltem zavartan.

- Ez nem túlzás! Simán megtehetted volna, hogy azt mondod JeongGuknak, hogy húzzunk haza a picsába, mégse tetted. Amit köszönök neked!

- Szívesen Jimin, szívesen. De most mennem kell van néhány elintéznivalóm. Te csak egyél ha azért jöttél és vigyél a többieknek is ha netalán éhesek. Szia!

Kirohantam. Igazából nem kellett mennem sehova. Csak nem bírtam tovább ott maradni. S miért? Fogalmam sincs. Amint leült hozzám a konyhában furcsa deja vu érzés kerített hatalmába, mintha újra azon a birtokon lennék. Tudom butaság vagy talán már őrültség is, de folyton a nappalit lestem mikor talál meg JeongGuk és teremt le vagy vág hozzám egy rongyot és vízzel teli vödröt, hogy nyaljam fényesre valamelyik szobáját. Butaság mi? Tudom. De mégis. Ezt már sosem fogom "kinőni" vagy elfelejteni? Mindig ott lesz bennem? Nem akarom!

A hátsókertben állva kissé megborzongtam a hűvös levegő miatt de semmi kedvem nem volt visszamenni a házba, nehogy összefussak valamelyik Busan-i fiúval. Vicces mi? Nem merek bemenni a saját házamba. Önmagam komédiája lettem.
Elmélkedésem közepette telefonom zajongására ijedek meg. Kikapom farzsebemből és a kijelzőre pillantva egy ismeretlen hívó arctalan képe jelenik meg rajta. Ez meg ki és honnan tudja a számom? Kis vonakodás után a zöld ikonra bökök.

~ Halló?

~ Szia SaetByul! Rég nem beszéltünk.

~ Kivel beszélek?

~ Én vagyok az, Sárkány. -nagyot dobbant szívem.

~ Honnan tudod a számom? Senkinek se adtam meg.

~ Megvannak a módszereim. De most nem ezért hívtalak.

~ Ki vagy te és mit akarsz tőlem? -kérdeztem idegesen.